69. Alfa Amore Pókerverseny

Schedule

Thu Oct 10 2024 at 05:00 pm to 11:00 pm

UTC+02:00

Location

Duna Poker Center | Budapest, BU

Időpont: 2024. október 10., csütörtök, 17.00 (Regisztráció 16.45-től)
Helyszín: Duna Poker Center, Duna Pláza (1138 Budapest, Váci út 178., Első emelet)
Az első szünet végéig (19.00 körül) be tudsz ülni!
Kérjük, hogy ha jössz, jelezd biztosra az érkezésed itt a Facebookon vagy emailben vagy üzenetben, mert a résztvevők száma alapján kell asztalt igényelnünk. Alap esetben 2 asztalon, max 20 fővel játszunk.
Bármelyik versenyünkre érdemes eljönni, hiszen az adott versenyen az első három helyezett a pókerterem pénzdíja mellett az Alfa Amore által felajánlott serlegeket kap!
7000 forintos, multi table tournament a játék, 40 ezres kezdőstack-kel, 20 perces (a végén 15 percre rövidülő) vakszintekkel.
A verseny alfásoknak szól! Minden alfás résztvevő egy plusz vendéget hozhat. Indokolt esetben többet is, de ez esetben egyeztess a szervezőkkel!
Figyelem! Ha még nincs regisztrációd ebbe a pókerterembe, érkezz időben, mert kb 10 percet vesz igénybe, a verseny pedig 17 órakor mindenképpen elkezdődik!
Az 61. versennyel újraindult a pontversenyünk: ismét Forma-1-es pontozási rendszerünk van.
Ebben minden fordulóban az első 10 helyezettet pontozzuk a következőképp: 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1
A pontverseny állását ezen az oldalon találod: https://alfaamore.hu/esemenyek
A tizedik forduló után (70. verseny) záruló sorozat végén az összesített pontverseny első három helyezettjét külön díjazzuk!
Várunk szeretettel!
A szervező: Halesz ( Halápi Zsolt )

Where is it happening?

Duna Poker Center, Játékbox, Paduc utca, Budapest 1138, Magyarország,Budapest, Hungary
Alfa Amore

Host or Publisher Alfa Amore

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

This is Jimin - sz\u00fclet\u00e9snapi event
Thu Oct 10 2024 at 12:30 pm This is Jimin - születésnapi event

Andrássy út 61, Budapest

Where there\u2019s a WHY, there\u2019s a way! \u2013 A Communication & Case Planning Workshop
Thu Oct 10 2024 at 02:00 pm Where there’s a WHY, there’s a way! – A Communication & Case Planning Workshop

Albertirsai út 10., Budapest, Hungary, 1101

WORKSHOPS
\u0150szi Marg\u00f3 Irodalmi Fesztiv\u00e1l 2024
Thu Oct 10 2024 at 04:00 pm Őszi Margó Irodalmi Fesztivál 2024

Nemzeti Táncszínház

MUSIC ENTERTAINMENT
FckUp Nights Budapest - She leads, she lives, she falls
Thu Oct 10 2024 at 04:25 pm FckUp Nights Budapest - She leads, she lives, she falls

Akvárium Klub Official

FESTIVALS
Birkap\u00f6rk\u00f6lt, paszulycsuszp\u00e1jz, puliszka \u2013 r\u00e9gi l\u00e1bosok mes\u00e9i \/ Saly No\u00e9mi el\u0151ad\u00e1sa
Thu Oct 10 2024 at 05:30 pm Birkapörkölt, paszulycsuszpájz, puliszka – régi lábosok meséi / Saly Noémi előadása

Városligeti fasor 12., Budapest, Hungary, 1068

N\u00f6v\u00e9ny- \u00e9s flor\u00e1riumv\u00e1s\u00e1r a Safespace M\u0171helyben
Thu Oct 10 2024 at 05:30 pm Növény- és floráriumvásár a Safespace Műhelyben

Almássy tér 17., Budapest, Hungary, 1077

Sofware House Founders (Meetup)
Thu Oct 10 2024 at 05:30 pm Sofware House Founders (Meetup)

Dunavirág u. 2-6

MEETUPS
Budapest Palatinus Bath Full-Day Admission
Tue Jan 17 2023 at 09:00 am Budapest Palatinus Bath Full-Day Admission

Margaret Island Parking

SPORTS KIDS
Full Day Entrance Ticket to Gellert Spa
Fri Aug 30 2024 at 09:00 am Full Day Entrance Ticket to Gellert Spa

Gellért Baths

SPORTS ART
Create more space and calm
Wed Sep 25 2024 at 06:30 pm Create more space and calm

Oktatoterem.com Kft.

WORKSHOPS MEDITATION
3. Starboard SUP t\u00e1bor
Fri Oct 04 2024 at 10:00 am 3. Starboard SUP tábor

Dunavarsányi Olimpiai Központ

SPORTS
Budapest Youth Cup
Sat Oct 05 2024 at 07:00 am Budapest Youth Cup

Budapest Youth Cup

SPORTS TOURNAMENTS
Szilas V\u00e1gta Speci\u00e1l
Sat Oct 05 2024 at 09:00 am Szilas Vágta Speciál

Szilas Aktív Park

SPORTS
Park All-Stars Championships \u2b50 Premier Padel Park
Sat Oct 05 2024 at 09:00 am Park All-Stars Championships ⭐ Premier Padel Park

Premier Padel (Park)

SPORTS
Americano Weekend League - Winter Season
Sat Oct 05 2024 at 09:00 am Americano Weekend League - Winter Season

Premier Padel (Park)

SPORTS TOURNAMENTS
17. Lelkes \u00c1sv\u00e1nyB\u00f6rze a MoM Sportban\/ okt\u00f3ber 5-6.
Sat Oct 05 2024 at 10:00 am 17. Lelkes ÁsványBörze a MoM Sportban/ október 5-6.

Mom Sport

SPORTS WORKSHOPS
Aerial j\u00f3ga workshop KEZD\u0150KNEK
Sat Oct 05 2024 at 10:00 am Aerial jóga workshop KEZDŐKNEK

Fő út 119., Vecsés, Hungary, 2220

WORKSHOPS SPORTS
Kutyakik\u00e9pz\u0151 tanfolyam (Hivatalos Feln\u0151ttk\u00e9pz\u00e9s)
Sat Oct 05 2024 at 10:00 am Kutyakiképző tanfolyam (Hivatalos Felnőttképzés)

Országos Munkakutya SE vizsgaközpont és kutyaiskola

SPORTS
Rettent\u0151 g\u00f6r\u00f6g vit\u00e9z \u00e9s Karsai Gy\u00f6rgy beavat\u00f3 sz\u00ednh\u00e1za
Sat Oct 05 2024 at 11:00 am Rettentő görög vitéz és Karsai György beavató színháza

Stúdió K Színház

SPORTS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events