Visegrádi túra, Fellegvár látogatással

Schedule

Tue Jan 07 2025 at 08:00 am to 06:00 pm

UTC+01:00

Location

Mogyoródi út 1., Budapest XIV. kerület, Hungary, 1146 | Budapest, BU

Advertisement
Kellemes túrázással egybekötött várlátogatásra várunk Benneteket Visegrádra.
A túra időtartama várlátogatással együtt kb. 4-5 óra, hossza kb. 6 kilométer, szintkülönbség 200 méter.
Kérünk Benneteket mérjétek fel erőnléteteket és eszerint jelentkezzetek a túrára. Fontos, hogy megfelelő, bokát jól tartó (lehetőleg) túracipőben gyertek, ajánlott a túrabot használata (akiknek nincs adunk szívesen) és elegendő folyadék legyen nálatok!
Körülbelül 10 órára érünk a túránk kiinduló pontjához, a Nagyvillám nyereghez, ismertebb nevén a Visegrádi Bobpálya parkolóhoz.
Innen csupán 900 métert sétálunk a kék jelzésen, enyhén lefelé, amíg el nem érjük a Fellegvár parkolóját…
A visegrádi vár egyik olyan jelentős emléke a magyarországi uralkodói várépítészetnek, ahol a 13. századtól a 15. század végéig minden fontosabb építéstörténeti korszak nyomot hagyott. A Fellegvár azon emlékek közé tartozik Visegrádon belül is, amelynek 14–15. századi faragványos anyaga viszonylag teljesnek mondható, így az eddig napvilágra került közel 300 faragott kőtöredék, illetve nagy mennyiségű leletanyag fontos adalék a középkori, késő középkori világi kultúra megismeréséhez. A tatárjárás után épült, reprezentatív részletformákat mutató vár már a korai korszaktól királyi székhely, majd a korona őrzésének helye volt. Az Anjou-kortól a késő Mátyás kor végéig folyamatosan bővült, illetve épült át, végül a török háborúk többszörös ostroma során pusztult el. (forrás: nof.hu)
Időszaki kiállítás:
• Szent Korona kiállítás
• Vártörténeti kiállítás
• Panoptikum (1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékére)
• Középkori fegyvertörténeti kiállítás
• Úri vadászat a középkorban
• Szabadtéri középkori hadieszköz bemutató
Belépőjegyek:
teljes árú jegy: 2.500 Ft
kedvezményes (diák, nyugdíjas): 1.250 Ft
70 év felett: ingyenes
A program fakultatív (nem kötelező)
Folytatjuk túránkat, ami még csak most kezdődik igazán!
A kék jelzésen tovább haladva nem egész 200 méteren belül balra fordulunk a kék L jelzésen, majd az útelágazáshoz érve jobbra fordulunk a kék + jelzésen. 400 méteren belül balra leágazásnál elérjük a
Görgey Artúr emlékművet.
Görgey Artúr 1818. január 30-án született Toporcon, az ősi családi birtokon. A családi hagyomány és a véletlen is úgy hozta, hogy már tizennégy évesen katonai pályára került, ugyanis 1832–36 között a tullni utászakadémia hallgatója volt. A hadapródként végzett Görgey ifjúkori katonai pályafutása a Nádor-huszároknál, ahol 1842-tl főhadnagyként szolgált, 1845-ben fejeződött be. A katonai életpálya iránt különösebb elhívatást nem érzett, ezért kilépett a hadseregből.
Igazi katonai karrierje 1848. június 13-án kezdődött, ugyanis ekkor nevezték ki Győrben az 5. honvédzászlóaljhoz századosnak. Ezt követen a világosi fegyverletételig tartó rövid, mindössze 14 hónapos szabadságharc alatt, az akkor 30-31 éves fiatalember a magyar hadtörténelemben páratlan karriert futott be. Tehetsége, zsenialitása és kiemelkedő szervezőképessége révén megkapta a tábornoki (vezérőrnagyi) rangot, több alkalommal a honvédsereg fővezére volt, de kinevezték hadügyminiszternek is.
A kiegyezést követő évtizedekben a társadalmi köztudatban kialakuló, a forradalmi múltat megszépítő emlékezetben a jóságos, atyai, minden alattvalójával külön törődő császár és király ideálképe mellé megformálódott egy hamis Görgey-kép. Ferenc József ugyanis soha nem bocsátotta meg Görgeynek, hogy nem osztrák, hanem orosz csapatok előtt tette le a fegyvert.
Az év jó részét Visegrádon töltő Görgeyt a közélettől elvonult, a kiegyezésbe belenyugvó, csak kertészkedéssel és gazdálkodással foglalkozó öregúrként igyekezett beállítani az akkori média a közvélemény számára. 1886-ban házat vásárolt, és ettől kezdve családjával együtt Visegrádon élt. Itt is halt meg 1899-ben és a felségével közös sírja megtalálható a helyi temetőben. (forrás: visitvisegrad.hu)
Túránkat a kék körtúra jelzésen folytatjuk a Kisvillám „csúcs” felé. A réten nyáron Árvalányhaj mezőt láthatunk, de ilyenkor csak odaképzeljük a kedves fűfélét. Kb. 600 métert haladva balra fordulunk a Tanösvény jelzésen, a Nádas Tó felé és megkeressük a Boglárka és Dorottya forrásokat, majd az elágazásnál balra fordulunk.
Pár méteren belül jobbra kanyarodunk, majd a Jurta kempingnél balra fordulunk a kék háromszög jelzésre és egy enyhe emelkedőn, 1 kilométer múlva visszatérünk a parkolóba.
Napunkat Visegrád központi részén a Rigoletto cukrászdában zárjuk szokásunkhoz híven, pótolva az elveszített kalóriákat…
A hazaindulást sötétedés előtt tervezzük.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 8:00 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 9.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés előleg díja 5.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy az előleg díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
Az előleg díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha az összeg befizetésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!
Advertisement

Where is it happening?

Mogyoródi út 1., Budapest XIV. kerület, Hungary, 1146, Mogyoródi út 1, Budapest 1143, Magyarország,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

TravelBus

Host or Publisher TravelBus

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Beginner Party
Mon, 06 Jan, 2025 at 08:00 pm Beginner Party

Muzikum Klub & Bisztró

ENTERTAINMENT MUSIC
Mr. Peterson lemezbemutat\u00f3
Mon, 06 Jan, 2025 at 08:00 pm Mr. Peterson lemezbemutató

Margit körút 16, Budapest

BudaFest WCS social practice - Monday
Mon, 06 Jan, 2025 at 08:00 pm BudaFest WCS social practice - Monday

InterContinental Budapest

BUSINESS CONFERENCES
Gerinctudatos funkcion\u00e1lis edz\u00e9s a Levendul\u00e1ban
Mon, 06 Jan, 2025 at 08:15 pm Gerinctudatos funkcionális edzés a Levendulában

Levendula Gyógyközpont Fót

BudaFest 2025
Tue, 07 Jan, 2025 at 11:00 am BudaFest 2025

InterContinental Budapest

WORKSHOPS PARTIES
N\u0151i D\u00fch\u00f6ng\u0151 10 alkalmas z\u00e1rt csoport
Tue, 07 Jan, 2025 at 04:00 pm Női Dühöngő 10 alkalmas zárt csoport

MagNet Közösségi Ház

K\u00e9pben az \u00e9vem \ud83d\uddbc\ufe0f - \u00c9vtervez\u0151s m\u0171v\u00e9szetter\u00e1pi\u00e1s workshop
Tue, 07 Jan, 2025 at 05:30 pm Képben az évem 🖼️ - Évtervezős művészetterápiás workshop

Három Holló / Drei Raben

WORKSHOPS
Encounter - Jelenl\u00e9t a kapcsolatokban (nyitott csoport) I\/103
Tue, 07 Jan, 2025 at 05:30 pm Encounter - Jelenlét a kapcsolatokban (nyitott csoport) I/103

Bem rakpart 28, Budapest 1011, Magyarország

Taste Budapest - Fat Boy Foodies Walk\u2b50
Tue, 31 Jan, 2023 at 01:00 pm Taste Budapest - Fat Boy Foodies Walk⭐

Hunyadi tér

FOOD-DRINKS ART
Foodapest Hungarian Cooking Class - Every Day
Tue, 08 Oct, 2024 at 01:00 pm Foodapest Hungarian Cooking Class - Every Day

Central Market Hall

COOKING WORKSHOPS
"The Art" meeting in \u00d3buda
Mon, 06 Jan, 2025 at 02:00 pm "The Art" meeting in Óbuda

Bécsi út 324., 1037

ART THEATRE
Nyitott St\u00fadi\u00f3 - Jenna Jalonen - MEGTELT
Mon, 06 Jan, 2025 at 07:00 pm Nyitott Stúdió - Jenna Jalonen - MEGTELT

Trafó House

WORKSHOPS PERFORMANCES
Visegr\u00e1di t\u00fara, Fellegv\u00e1r l\u00e1togat\u00e1ssal
Tue, 07 Jan, 2025 at 08:00 am Visegrádi túra, Fellegvár látogatással

Mogyoródi út 1., Budapest XIV. kerület, Hungary, 1146

ART
Techno Symposium#2 \u2013 second season \/\/ Turbina, Klubszoba
Tue, 07 Jan, 2025 at 07:00 pm Techno Symposium#2 – second season // Turbina, Klubszoba

Vajdahunyad utca 4., Budapest, Hungary, 1082

ART WORKSHOPS
\ud83d\udc41\ufe0f Ama\u00ebl - Fragments of the Unseen Tour - L\u00e1mp\u00e1s, BUDAPEST \ud83d\udc41\ufe0f
Tue, 07 Jan, 2025 at 09:30 pm 👁️ Amaël - Fragments of the Unseen Tour - Lámpás, BUDAPEST 👁️

Lámpás

MUSIC CONCERTS
Papp S\u00e1ndor D\u00e1vid: View From Anywhere
Wed, 08 Jan, 2025 at 06:00 pm Papp Sándor Dávid: View From Anywhere

Zichy Jenő u.32., Budapest, Hungary, 1066

ART EXHIBITIONS
Kezd\u0151 Argentin Tang\u00f3 \u00f3r\u00e1k a Tang\u00f3palot\u00e1ban 2025 janu\u00e1r
Wed, 08 Jan, 2025 at 06:00 pm Kezdő Argentin Tangó órák a Tangópalotában 2025 január

Tangópalota

PERFORMANCES ART
The Poster: Joy and Glory - Radoslava Boor
Wed, 08 Jan, 2025 at 06:30 pm The Poster: Joy and Glory - Radoslava Boor

Bolgár Kulturális Intézet - Български културен институт, Будапеща

ART EXHIBITIONS
Cs\u00e1sz\u00e1rmorzsa
Wed, 08 Jan, 2025 at 07:00 pm Császármorzsa

Paulay Ede u. 35., Budapest, Hungary, 1061

ART
1 sima, 1 ford\u00edtott: K\u00f6nyvcsere \u2013 Fej\u00e9rv\u00e1ri Boldizs\u00e1r \u00e9s Gyuricza Gergely
Wed, 08 Jan, 2025 at 07:00 pm 1 sima, 1 fordított: Könyvcsere – Fejérvári Boldizsár és Gyuricza Gergely

Három Holló / Drei Raben

ART

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events