SUP-időutazás a Monarchiába: Wachau-Bécs-Pozsony-Óvár
A túra – 3 nap, 2 éjszaka – tervezett programja (az időjárás függvényében):
✅1. Nap. Rögtön két SUP-kaland is, két különböző világba! Utazás az osztrák Hainburgba, a legkeletibb nyugati városba, indulás reggel 8-kor. Hainburgban vízre szállunk, és fenséges látképek között együtt hömpölygünk be a Dunával a Kárpátok🌄 közé. „Betörünk” (Ady módjára, még ha ő nem is supozott…) a Dévényi-kapun, azaz a Porta Hungracián, megcsodáljuk a fenséges történelmi dévényi várromot, 🏰 majd becsorgunk Pozsonyba, ahol újabb vár festői látképe fogad minket. De ezzel még nincs vége a napnak! Egy rövid autóúttal irány Bécs!🛕 Ahol átsupozunk a belvároson, hogy a világ egyik legbolondosabb épületénél a Hundertwasser-háznál🏩 kiszállva kóboroljunk kicsit a császárvárosban, mielőtt a szállásunkra megyünk.
✅2. Nap. Reggel - majdani clépontunk, Dürnstein érintésével - utazás az osztrák „Pannonhalmára”, Melkbe.⛪ Itt szállunk vízre, hogy hegyek, várak, kastélyok között végig lapátoljunk a híres wachaui folyószakaszon.🏞️ Azaz a sógorok romantikus festők tucatjait megihlető Dunakanyarján az ékszerdoboz Dürnsteinig. Túra után újra vár minket Pozsony, városnézéssel, magyar történelmi emlékekkel, s ha időnk engedi, útközben megint beugorhatunk Bécsbe egy kávéra☕ vagy egy Sacherre.🍰 Apropó Sacher, azt tudtátok, hogy komoly magyar eredete van? Ha nem, elmeséljük. Ezt is. 🙂
✅3. A Monarchiától 👑 búcsúzunk, de a kalandoktól még nem! Ez a nap a Lajtáról és Mosonmagyaróvárról szól. Ahol a városon át - nyugodtan ki merjük jelenteni - az ország egyik legaranyosabb SUP-útvonalán csorgunk végig. Kedves kis hidak🌉 alatt, romantikus kertek 🌼között, apró zúgócskák🌊 fölött (kikerülhetők, aki úgy szeretné), több száz éves műemlékek🏘️ alatt. S ha kiromantikáztuk magunkat, késő délután-kora este indulunk haza, Budapestre. Hogy megpróbáljuk feldolgozni a három sűrű nap felejthetetlen élményeit.
A napi programok mellett esténként sem hagyunk unatkozni, jöhetnek a meglepetés játékprogramok, ha van kedved hozzá. 🎲
Rövid kedvcsináló videót itt találtok: https://photos.app.goo.gl/xdzbspVaTtCGHAcdA
A túra ára: 260 euró, bérelt deszka esetén plusz 50 euró.
Az ár tartalmazza: a szervezést,📑a túravezetést,🧭 a felszereléseket,🏄 fotózást,📷 videózást,📹 a szállást 2 éjszakára,🛌🏻 a bérelt deszkák teljeskörű kezelését a túra ideje alatt. Nem tartalmazza: az utazást, az étkezést.
Ezt a túrát azoknak ajánljuk, akiknek már van némi SUP-os tapasztalatuk. (De nem kell, hogy profi legyél!)
Utazás egyénileg, telekocsis szervezésben (igény esetén csoportos autóbérlésben 🚐) tudunk segíteni.
Létszám minimum 6, maximum 10 fő!
A részvétel az eseményre jelentkezés (e-mailben vagy telefonon) után a 100 eurós első regisztrációs részlet átutalásával válik véglegessé. A fennmaradó összeget 2026. július 31-ig kell befizetni. Fontos: 2026. július 31. utáni lemondás esetén a befizetett összeget sajnos nem áll módunkban visszatéríteni. Bankszámlaszámunkat az e-mailes vagy telefonos jelentkezés után válasz-e-mailben küldjük.
Minden különleges SUP-élményre vágyót szeretettel várunk!
Túrára jelentkezés és további információ:
mail: [email protected]
Telefon: +36 30-896-5677
(Kati & Imre)
Where is it happening?
Event Location & Nearby Stays:



















