Pál Feri Tapolcán

Schedule

Mon, 01 Jun, 2026 at 06:30 pm

UTC+02:00

Location

Csermák József Rendezvénycsarnok | Balatonboglar, SO

Advertisement
Pál Feri - Ezt kerestem! Hogyan élhetnék úgy, ahogy érdemes?
Pál Feri évek óta készül egy számára kitüntetetten fontos előadásra, évek óta gyűjti és rendezi hozzá az anyagot. Akár szebb idők járnak éppen ránk, akár nagy nehézségekkel küzdünk, mindenképpen fontos feltennünk magunknak a kérdést: úgy élek-e, ahogy érdemes? Fontos tudnunk: a legcudarabb körülmények között is élhetünk úgy, ahogy érdemes - és elvéthetjük akkor is, amikor jól megy dolgunk és a világ szemében sikeresek vagyunk. Ha nem úgy élünk, ahogy érdemes, minden eredményünk, sikerünk, teljesítményünk meg fog végül keseredni számunkra és szívünk mélyén kudarcosnak érezzük majd magunkat. De honnan tudjuk, hogyan érdemes valójában élnünk - és miként juthatunk el oda? A kérdésre Pál Feri eddigi egyik legfontosabb előadásában igyekszik válaszolni.
Pál Feri egy római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, motivációs előadó, író, aki arra tette fel az életét, hogy segítsen másokon, útmutatásával könnyítsen az emberek életén, a személyes lelki egyensúly megtalálásában. Előadásaira jellemző egyrészt a komoly szakirodalmi háttér, másrészt a stand-up comedyből is ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus, ezért vallástól függetlenül minden érdeklődő embert rögtön magával ragad!
Gyere el és hallgasd meg személyesen is!
Kapunyitás: 18:00
Előadás kezdés: 18:30
Az ülőhelyek elfoglalása az érkezés sorrendjében történik.
Advertisement

Where is it happening?

Csermák József Rendezvénycsarnok, Alkotmány u. 7.,Tapolca, Balatonboglar, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Fiatalok a Nemzet\u00e9rt Alap\u00edtv\u00e1ny

Host or Publisher Fiatalok a Nemzetért Alapítvány

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Balatonboglar

Balaton-parti Moped party 2026
Fri, 19 Jun at 10:00 am Balaton-parti Moped party 2026

Keszthely Balaton-part

PARTIES ENTERTAINMENT
I. Szentiv\u00e1n\u00e9ji Fut\u00f3t\u0171z \u00e9jszakai fut\u00f3fesztiv\u00e1l
Sat, 20 Jun at 06:00 pm I. Szentivánéji Futótűz éjszakai futófesztivál

Balatonszárszó, József Attila emlékmű

lowburg friends camp
Tue, 23 Jun at 08:00 am lowburg friends camp

Napsugár Club - Balaton

MEETUPS
BeToGather Fesztiv\u00e1l 2026
Wed, 24 Jun at 12:00 pm BeToGather Fesztivál 2026

Magyar Közlöny Üdülő Balatonberény

Seg\u00edts\u00e9g, megn\u0151s\u00fcltem! - Pindroch Csaba fergeteges v\u00edgj\u00e1t\u00e9ka Keszthelyen!
Wed, 18 Feb at 07:00 pm Segítség, megnősültem! - Pindroch Csaba fergeteges vígjátéka Keszthelyen!

Balaton Színház

COMEDY ENTERTAINMENT
Bad\u00e1r S\u00e1ndor humorista \u00f6n\u00e1ll\u00f3 estje a Zenit Balatonban
Fri, 27 Feb at 07:00 pm Badár Sándor humorista önálló estje a Zenit Balatonban

8314 Vonyarcvashegy Helikon u. 22., Vonyarcvashegy, Hungary, 8314

COMEDY ENTERTAINMENT
P\u00e1l Feri Tapolc\u00e1n
Mon, 01 Jun at 06:30 pm Pál Feri Tapolcán

Csermák József Rendezvénycsarnok

What's Happening Next in Balatonboglar?

Discover Balatonboglar Events