Lánybúcsú @Kultkikötő, Balatonboglár

Schedule

Sat, 18 Jul, 2026 at 08:30 pm

UTC+02:00

Location

Kultkikötő Balatonboglár | Balatonboglar, SO

Advertisement
A musical négy, negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik „lánybúcsújukat”.
Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag – házvezetőnő minderről semmit sem tud. A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított, vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók, így nemcsak a vendégek, de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet…
A négy nő – Erzsikével megspékelve – nagy erőkkel próbálja kibogozni a félreértéseket – kevés sikerrel –, ám szerencséjükre megérkezik András…
A Liliom Produkció jóvoltából a nézők újra egy remek, szórakoztató női darabot láthatnak a színpadon, amelyben most a férfi simítja el a bonyodalmakat. Természetesen mindez nem lenne annyira ütős a süti, Bódi László Cipő, valamint a Republic együttes dalai nélkül. A musicalben olyan slágerek csendülnek fel – sok más népszerű dal mellett –, mint a Repül a bálna, a Szállj el, kismadár vagy a Neked könnyű lehet.
Szereposztás:
NÓRA: Sztárek Andrea/Keresztes Ildikó
ERZSIKE: Oszvald Marika/Bede-Fazekas Anna
PETRA: Fekete Linda/Haumann Petra
ALÍZ: Bozó Andrea/Gyebnár Csekka
BELLA: Kokas Piroska
LAURA: Haumann Petra/Tunyogi Bernadett
ANDRÁS: Pusztaszeri Kornél/Bardóczy Attila
Zene: Bódi Làszló Cipő és a Republic
A Liliom produkció ötletéből írta: Sztárek Andrea
Dramaturg: Barbinek Paula
Koreográfus: Bakó Gábor
Jelmez: Ungár Anikó
Díszlet: Szvatek Péter
Hangszerelés: Maráth Viktor
Hang: Csomor György
Fény: Váradi András “Szőke”
Korrepetítor: Fehér Adrienn
Rendezte: Tallós Rita
Producer: Timár Krisztina
Forgalmazó: New Season Produkciós Iroda
A szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!
A program hossza: kb. 80 perc
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Balatonboglár (Árpád u. 17.)
Időpont: 2026. júl. 18. (Szo) 20:30
Esőnap: 2026. júl. 19. (V) 20:30
További információ, jegyek: https://kultkikoto.hu/musor/lanybucsu-260718/
Rólunk: kultkikoto.hu
Advertisement

Where is it happening?

Kultkikötő Balatonboglár, Árpád utca 15, Balatonboglár 8630, Magyarország, Balatonboglar, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Kultkik\u00f6t\u0151

Host or Publisher Kultkikötő

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Balatonboglar

ELEF\u00c1NT \/\/ M\u0171v\u00e9szetek V\u00f6lgye 2026. \/\/ Panor\u00e1ma Sz\u00ednpad
Fri, 24 Jul at 10:00 am ELEFÁNT // Művészetek Völgye 2026. // Panoráma Színpad

Művészetek Völgye

ESTI KORN\u00c9L 20 \/\/ M\u0171v\u00e9szetek V\u00f6lgye 2026. \/\/ Panor\u00e1ma Sz\u00ednpad
Fri, 24 Jul at 08:30 pm ESTI KORNÉL 20 // Művészetek Völgye 2026. // Panoráma Színpad

Művészetek Völgye

Zor\u00e1n \/\/ M\u0171v\u00e9szetek V\u00f6lgye 2026. \/\/ Cirque du T\u00f3kert
Fri, 24 Jul at 09:00 pm Zorán // Művészetek Völgye 2026. // Cirque du Tókert

Cirque du Tókert

MUSIC ENTERTAINMENT
\u00c9leted h\u00e9tv\u00e9g\u00e9je @Kultkik\u00f6t\u0151, Balatonsz\u00e1rsz\u00f3 - Csuk\u00e1s Sz\u00ednh\u00e1z
Sat, 25 Jul at 08:30 pm Életed hétvégéje @Kultkikötő, Balatonszárszó - Csukás Színház

Kultkikötő, Balatonszárszó - Csukás Színház

A GRUND \u2013 v\u00edgsz\u00ednh\u00e1zi fi\u00fazenekar koncert @Kultkik\u00f6t\u0151, Balatonbogl\u00e1r
Sat, 25 Jul at 08:30 pm A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncert @Kultkikötő, Balatonboglár

Kultkikötő Balatonboglár

CONCERTS
P\u00d3TSZILVESZTER Party Andy Kraft-tal R\u00e9vf\u00fcl\u00f6p\u00f6n
Sat, 24 Jan at 05:30 pm PÓTSZILVESZTER Party Andy Kraft-tal Révfülöpön

Révfülöp végmáli út 42, 8253

PARTIES ENTERTAINMENT
VIII. Lellei gasztro farsang
Sat, 31 Jan at 12:00 pm VIII. Lellei gasztro farsang

Balatonlellei Kikötő

FESTIVALS
MOLLYWOOD \u2605 2026-02-13 P\u00e9ntek \u2605 VALENTIN NAP EXTRA \u2605 Magyar Tenger Disco
Fri, 13 Feb at 10:00 pm MOLLYWOOD ★ 2026-02-13 Péntek ★ VALENTIN NAP EXTRA ★ Magyar Tenger Disco

Magyar Tenger Disco

VALENTINES-DAY PARTIES
Bazaltba z\u00e1rt id\u0151 \u2022 Badacsony  \u201824  S\u00e9t\u00e1l\u00f3k\u00f3stol\u00f3
Sat, 21 Feb at 02:00 pm Bazaltba zárt idő • Badacsony ‘24 Sétálókóstoló

Radnóti Miklós u 2, Badacsonytomaj

FESTIVALS
Bad\u00e1r S\u00e1ndor humorista \u00f6n\u00e1ll\u00f3 estje a Zenit Balatonban
Fri, 27 Feb at 07:00 pm Badár Sándor humorista önálló estje a Zenit Balatonban

8314 Vonyarcvashegy Helikon u. 22., Vonyarcvashegy, Hungary, 8314

COMEDY ENTERTAINMENT
Taste Balaton 2026 - Macaron workshop Brunner Attil\u00e1val
Fri, 06 Mar at 03:00 pm Taste Balaton 2026 - Macaron workshop Brunner Attilával

Dobosi Birtokközpont, Rizling utca 5., Szentantalfa, Hungary, 8272

WORKSHOPS
N\u0150 = ER\u0150 \u2013 n\u0151i \u00e9lm\u00e9nynap Badacsonyban
Sat, 07 Mar at 09:30 am NŐ = ERŐ – női élménynap Badacsonyban

Római út 157., Badacsonytomaj, Hungary, 8261

WORKSHOPS MUSIC
Husz\u00e1r Matyi a Lelkemben
Sat, 07 Mar at 12:00 pm Huszár Matyi a Lelkemben

Fő u. 60., Dörgicse

Mal\u00e1ta&Koml\u00f3 \u2013 A magyar s\u00f6rf\u0151z\u00e9s t\u00f6rt\u00e9nete - dr. T\u00f6r\u00f6k R\u00f3bert el\u0151ad\u00e1sa \u00e9s exkluz\u00edv s\u00f6rk\u00f3stol\u00f3
Sat, 07 Mar at 06:00 pm Maláta&Komló – A magyar sörfőzés története - dr. Török Róbert előadása és exkluzív sörkóstoló

Bernáth Aurél Sétány 5., Balatonmariafurdo, Hungary, 8647

Lokalista Workshop - T\u00e9szta workshop Ricsivel
Mon, 09 Mar at 10:00 am Lokalista Workshop - Tészta workshop Ricsivel

Thököly u. 98., Fonyód, Hungary, 8640

WORKSHOPS
KKEVIN \u2605 2026-03-14 Szombat \u2605 KORAI KEZD\u00c9S! \u2605 Magyar Tenger Disco
Sat, 14 Mar at 10:00 pm KKEVIN ★ 2026-03-14 Szombat ★ KORAI KEZDÉS! ★ Magyar Tenger Disco

Magyar Tenger Disco

PARTIES ENTERTAINMENT
V. Ultrappolca
Sat, 21 Mar at 07:00 am V. Ultrappolca

Tapolca, Városi Sport és Szabadidőközpont Hungary, 8300

SPORTS MARATHONS
YAMINA \u2718 UV COLOR EXTRA (2026.04.03. - NAGYP\u00c9NTEK) \u2718 Magyar Tenger Disco
Fri, 03 Apr at 10:00 pm YAMINA ✘ UV COLOR EXTRA (2026.04.03. - NAGYPÉNTEK) ✘ Magyar Tenger Disco

Magyar Tenger Disco

PARTIES ENTERTAINMENT
III: Trappol\u00f3s Nyuszifut\u00e1s
Sat, 04 Apr at 08:30 am III: Trappolós Nyuszifutás

Tapolca, Hungary, 8300

L.L. JUNIOR \u2605 H\u00fasv\u00e9t Extra \u2718 \u00c1prilis 05. Vas\u00e1rnap \u2718 MAGYAR TENGER DISCO
Sun, 05 Apr at 10:00 pm L.L. JUNIOR ★ Húsvét Extra ✘ Április 05. Vasárnap ✘ MAGYAR TENGER DISCO

Magyar Tenger Disco

PARTIES ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Balatonboglar?

Discover Balatonboglar Events