Mányoki Ádám - SSJ2 - Megnyitó

Schedule

Fri, 10 Jan, 2025 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

Falk Miksa utca 13., Budapest, Hungary, 1055 | Budapest, BU

Advertisement
SSJ2

A világ minden pontján párás szemmel ragasztják a hűtőre kisfiaik rajzait az anyukák, és arról sóhajtoznak a rokonságnak, hogy a gyerekből egyszer még művész lesz. Mi történik akkor, amikor véletlenül tényleg igazuk van? Mányoki Ádám festménysorozata egyszerre szól a gyerekrajz és a műtárgy közötti gondolati és fizikai különbségekről, a köztük lévő útról, illetve a konstans rajongásról, ami nem veszik ki az emberből az idő múlásával.
Agykutatók szerint 25 év körül következik be a nagy változás, a tényleges felnövés, ugyanis élettani szempontból ekkor fejeződik be a homloklebeny fejlődése – innentől tekinthetők igazán átgondoltnak a döntéseink. A pszichológia fintora, hogy ez a tisztánlátás nagyjából öt éven keresztül viselhető el ép ésszel: 21. századi megfigyelések szerint 30 után gyakori (férfiak körében különösen) az érzelmi regresszió. Ez a szentimentális nosztalgiától elkezdve az eszképizmusig bármit jelenthet, de fő ismertetőjegye a gyerekkorba való visszavágyakozás, a régi hobbik és érdeklődések felelevenítése.
Mányoki személy szerint a kultikus, mégis mainstream Dragon Ball Z-t nézné úgy, mint néhány évtizede. A valóságnál mindenképp vonzóbb egy olyan világ, ahol a befektetett munka megtérül, és ahol a kisfiú esendő hőssé nőhet fel, ha eléggé akarja. Képein a frusztráció tét nélküli agresszióként szabadul fel, alakjai úgy rázzák le magukról egy forgó rúgással az epikus gonoszságot, mint a kínos hétköznapiságot. Mangásan, animésen eltúlzott izmaik úgy dagadnak, mint az anatómia könyvekben: minden a grafikánál kezdődik. Szinte már valódiak is lehetnének, ha a gesztusok nem absztrahálnák őket vissza az ábrándok fenségterületére.

SSJ2: a Dragon Ball csillagharcosainak állandó fejlődésében egy fontos lépcső, amikor is elnyerik a hiperharcos formát.
Kurátor: Fülöp Tímea
//
All over the world, mothers are gluing their son's drawings to the fridge with misty eyes, sighing to their relatives that one day the child will become an artist. What happens when they happen to be right? Ádám Mányoki's series of paintings is at once about the mental and physical differences between children's drawings and artworks, the path between them, and the constant fascination that is not lost over time.
According to brain researchers, the big change, the real growing up, happens around the age of 25, when the frontal lobe is physiologically finished developing - that's when we can really start to think about our decisions. The irony of psychology is that this clairvoyance can be tolerated for about five years: according to 21st century observations, emotional regression is common after 30 (especially among men). This can mean anything from sentimental nostalgia to escapism, but its main feature is a return to childhood, a revival of old hobbies and interests.
Personally, Mányoki would watch the cultic yet mainstream Dragon Ball Z like he did a few decades ago. What's definitely more appealing than reality is a world where the work pays off and where a little boy can grow up to be a fallible hero if he wants it badly enough. In his paintings, frustration is unleashed as stake-free aggression, his figures shaking off epic evil with a swivel kick like embarrassing ordinariness. Their manga-like, anime-like exaggerated muscles swell like in anatomy books : it all starts with the graphics. They could almost be real if the gestures didn't abstract them back into the realm of dreams.
SSJ2: an important step in the steady evolution of Dragon Ball's Saiyan’s, when they transform into the Super Saiyan 2 form.
Advertisement

Where is it happening?

Falk Miksa utca 13., Budapest, Hungary, 1055

Event Location & Nearby Stays:

Nagyh\u00e1zi Contemporary

Host or Publisher Nagyházi Contemporary

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

TELTH\u00c1Z A f\u00e9rfi ha elm\u00falt negyven - sz\u00ednh\u00e1zi est pezsg\u0151s vacsor\u00e1val
Fri, 10 Jan, 2025 at 06:15 pm TELTHÁZ A férfi ha elmúlt negyven - színházi est pezsgős vacsorával

Szabadság tér 25, Törökbálint, Hungary, 2045

\u00c9letre sz\u00f3l\u00f3 filoz\u00f3fia - el\u0151ad\u00e1s \u00e9s besz\u00e9lget\u00e9s hetente
Fri, 10 Jan, 2025 at 06:30 pm Életre szóló filozófia - előadás és beszélgetés hetente

Bartók Béla út 25, Budapest 1118, Magyarország

T\u00e9rolvas\u00e1s-L\u00e9lekrendez\u00e9s \ud83e\uddda\u200d\u2640\ufe0f\ud83e\uddda\u200d\u2642\ufe0f LEMangURIA \u00f6nismereti Szabadt\u00e1nc-foglalkoz\u00e1sok Mir\u00e1val
Fri, 10 Jan, 2025 at 06:30 pm Térolvasás-Lélekrendezés 🧚‍♀️🧚‍♂️ LEMangURIA önismereti Szabadtánc-foglalkozások Mirával

Podmaniczky utca 6, Budapest 1065, Magyarország

MUSIC ENTERTAINMENT
ANA [AUS] | AMARIIA [UA] | Reverse The Moment [RO] | MegaHertz | Hazel | Visionless Humanity - S8
Fri, 10 Jan, 2025 at 06:45 pm ANA [AUS] | AMARIIA [UA] | Reverse The Moment [RO] | MegaHertz | Hazel | Visionless Humanity - S8

S8 Underground Club

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
\u00daj-hull\u00e1mz\u00e1s \u2013 improviz\u00e1ci\u00f3k klasszikus zen\u00e9re || Chaos String Quartet & Pozs\u00e1r M\u00e1t\u00e9
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:30 pm Új-hullámzás – improvizációk klasszikus zenére || Chaos String Quartet & Pozsár Máté

Magyar Zene Háza

MUSIC ENTERTAINMENT
Sold Out! DUPLA Mirror Glimpse @ Akv\u00e1rium Klub - NagyHall \/\/ Hangos Turn\u00e9
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:30 pm Sold Out! DUPLA Mirror Glimpse @ Akvárium Klub - NagyHall // Hangos Turné

Akvárium Klub Official

Dark Jokes English Comedy Night
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:45 pm Dark Jokes English Comedy Night

a&o Budapest

COMEDY ENTERTAINMENT
Rubber Soul 60 a The Bits-szel - Muzikum
Fri, 10 Jan, 2025 at 08:00 pm Rubber Soul 60 a The Bits-szel - Muzikum

Muzikum Klub & Bisztró

CONCERTS MUSIC
Taste Budapest - Fat Boy Foodies Walk\u2b50
Tue, 31 Jan, 2023 at 01:00 pm Taste Budapest - Fat Boy Foodies Walk⭐

Hunyadi tér

FOOD-DRINKS ART
Foodapest Hungarian Cooking Class - Every Day
Tue, 08 Oct, 2024 at 01:00 pm Foodapest Hungarian Cooking Class - Every Day

Central Market Hall

COOKING WORKSHOPS
"The Art" meeting in \u00d3buda
Mon, 06 Jan, 2025 at 02:00 pm "The Art" meeting in Óbuda

Bécsi út 324., 1037

ART THEATRE
Patrycja Longawa el\u0151ad\u00e1sa \/\/\/ Lecture by Patrycja Longawa \/\/\/ Wyk\u0142ad Patrycji Longawy
Fri, 10 Jan, 2025 at 04:00 pm Patrycja Longawa előadása /// Lecture by Patrycja Longawa /// Wykład Patrycji Longawy

Lengyel Intézet

ART EXHIBITIONS
\u00daJ\u00c9VI HACAC\u00c1R\u00c9 \u25aa K\u00e9pz\u0151\u00b7art
Fri, 10 Jan, 2025 at 04:00 pm ÚJÉVI HACACÁRÉ ▪ Képző·art

Gólya

WORKSHOPS ART
Sztori Dr\u00e1ma
Fri, 10 Jan, 2025 at 05:00 pm Sztori Dráma

Soul Stage Lakásszínház és Stúdió

PERFORMANCES ART
M\u00e1nyoki \u00c1d\u00e1m - SSJ2 - Megnyit\u00f3
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:00 pm Mányoki Ádám - SSJ2 - Megnyitó

Falk Miksa utca 13., Budapest, Hungary, 1055

ART FINE-ARTS
ANA - A Winter's Tour - Budapest
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:00 pm ANA - A Winter's Tour - Budapest

S8 Underground Club

ART
MEDEA GYERMEKEI
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:00 pm MEDEA GYERMEKEI

Jurányi utca 1-3., Budapest, Hungary, 1027

PERFORMANCES ART
The Elephant 6 Recording Co. (2022) + The Steve Keene Art Book k\u00f6nyvbemutat\u00f3
Fri, 10 Jan, 2025 at 07:00 pm The Elephant 6 Recording Co. (2022) + The Steve Keene Art Book könyvbemutató

Magyar Zene Háza

ART
2in1 Party BUDAPEST | Happy New Year Party 2025
Fri, 10 Jan, 2025 at 08:00 pm 2in1 Party BUDAPEST | Happy New Year Party 2025

Hotel Budapest

ENTERTAINMENT PARTIES

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events