MEGNYITÓ - Hármas Hatás - SZINtézis

Schedule

Wed, 01 Oct, 2025 at 06:00 pm

UTC+02:00

Location

Magyar u. 44., Budapest V. kerület, Hungary, 1053 | Budapest, BU

Advertisement
A K Galéria szeretettel meghív
2025. október 1-jén 18 órakor
Hármas Hatás - SZINtézis című kiállításának megnyitójára.
TÓTH Annamária Rita - RÉVÉSZ Ákos - SZEGEDI Csaba közös kiállítása.
A kiállítást megnyitja FAZAKAS Réka művészettörténész, a kiállítás kurátora
A kiállítás megtekinthető: 2025. október 1. – november 14. között
https://kgaleria.hu/harmas-hatas-szintezis/
A Hármas Hatás- Szintézis kiállítás létrehívásának alapja egy a Magyar Festők Társasága szervezésében létrejött kiállítás volt, mely Görögországban Krétán Heraklionban került megvalósításra. A Krétai Szent Márk Bazilikában közösen szerepeltek más 56 művész társaságában, és már ott szembeötlő volt az a dinamikai, gondolati reflexió, mely a stilárisan egyéni, jól elkülöníthető, de gondolatilag, filozófiailag, sőt érzelmileg erős párhuzamba, vagy valamiféle szerves összefüggésbe hozható munkák között felfénylett, tisztán érzékelhetővé vált. Úgy éreztük, hogy egy értékes kontextus, egy megtermékenyítő diskurzus alakítható ki a háromféle karakterű művész munkáinak egy térben való organikus párbeszédbe helyezése által, hiszen a természet alapú, elvonatkoztatott, személyes attitűdű alkotói indíttatás, mely a művek létrehozásának, megalkotásának alapját képezik, egy színes, gazadag, és személyesen átélhető világot tár elénk.
/Révész Ákos/
További információ: www.kgaleria.hu, [email protected], www.artregister.hu
ArtRegister (Gallery K Budapest) - Facebook
ArtRegister (Gallery K Budapest)- Instagram
K Galéria - (Kálvin térnél) Budapest, 1053 Magyar u. 44.
Nyitvatartási idő:
Hétfő - Zárva
Kedd - 11-17 óra
Szerda - 11-17 óra
Csütörtök - 11-17 óra
Péntek - 14-18 óra
Szombat, Vasárnap, ünnepnap - Zárva

Advertisement

Where is it happening?

Magyar u. 44., Budapest V. kerület, Hungary, 1053, Magyar utca 44, Budapest 1053, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

ArtRegister

Host or Publisher ArtRegister

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Bennem l\u00e9v\u0151 apak\u00e9p
Wed, 01 Oct at 05:30 pm Bennem lévő apakép

Alkotás utca 13., Budapest, Hungary, 1123

WORKSHOPS
Egyszer\u0171bb \u00c9let \u00d6koK\u00f6r \u00dajlip\u00f3tv\u00e1rosban
Wed, 01 Oct at 05:30 pm Egyszerűbb Élet ÖkoKör Újlipótvárosban

Bagázs Bazár

\u2728 Afternoon Glow \u2728
Wed, 01 Oct at 05:30 pm ✨ Afternoon Glow ✨

Vécsey utca 3. 2. emelet, Budapest

HEALTH-WELLNESS
6 alkalmas gerincrehab kurzus a V\u00e1ndorj\u00f3g\u00e1ssal
Wed, 01 Oct at 05:30 pm 6 alkalmas gerincrehab kurzus a Vándorjógással

Páva utca 16., Budapest, Hungary, 1094

MUSIC ENTERTAINMENT
Mesters\u00e9ges Intelligencia haszn\u00e1lat\u00e1nak szab\u00e1lyoz\u00e1sa az ELTE-n - Hallgat\u00f3i f\u00f3rum
Wed, 01 Oct at 06:15 pm Mesterséges Intelligencia használatának szabályozása az ELTE-n - Hallgatói fórum

Elte Gólyavár - Budapest, Múzeum Krt. 4/g, 1088 Hungary

BUSINESS
Telth\u00e1z - A legkegyetlenebb gyilkoss\u00e1gok l\u00e9lektana
Wed, 01 Oct at 06:30 pm Teltház - A legkegyetlenebb gyilkosságok lélektana

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei - FMK

M\u0171v\u00e9szet karny\u00fajt\u00e1snyira \u2013 a Sz\u00e9pm\u0171v\u00e9szeti M\u00fazeum jelene \u00e9s j\u00f6v\u0151je
Wed, 01 Oct at 06:30 pm Művészet karnyújtásnyira – a Szépművészeti Múzeum jelene és jövője

Tas vezér u. 3-7., Budapest, Hungary, 1113

[INGYENES] Kezd\u0151 ny\u00edlt j\u00f3ga\u00f3r\u00e1k a IX. ker\u00fcletben
Wed, 01 Oct at 06:30 pm [INGYENES] Kezdő nyílt jógaórák a IX. kerületben

Mátyás utca 13, Budapest 1093, Magyarország

12. Skandin\u00e1v Filmfesztiv\u00e1l
Thu, 25 Sep at 02:00 pm 12. Skandináv Filmfesztivál

Art+Cinema

ENTERTAINMENT ART
Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 01:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center

FESTIVALS ENTERTAINMENT
Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 02:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center, Hárshegyi Way, Hungary

FESTIVALS DANCE
Business Men\u00fc LIVE Bombera Krisztin\u00e1val ALLSTARS \u00fczleti talk show
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Business Menü LIVE Bombera Krisztinával ALLSTARS üzleti talk show

Nemzeti Táncszínház

FESTIVALS
Vil\u00e1gj\u00e1r\u00f3 sorozat N\u00e9meth Gy\u00f6rggyel - A mesebeli India!
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Világjáró sorozat Németh Györggyel - A mesebeli India!

UP Újpesti Rendezvénytér

FESTIVALS
SOLD OUT! Smash Into Pieces | Budapest 2025
Tue, 30 Sep at 06:00 pm SOLD OUT! Smash Into Pieces | Budapest 2025

A38 Hajó

STORYTELLING
X. BME GTK Kari Hallgat\u00f3i Napok
Wed, 01 Oct at 12:00 pm X. BME GTK Kari Hallgatói Napok

Infopark sétány, Budapest 1117, Magyarország

ENTERTAINMENT PARTIES
MEGNYIT\u00d3 - H\u00e1rmas Hat\u00e1s - SZINt\u00e9zis
Wed, 01 Oct at 06:00 pm MEGNYITÓ - Hármas Hatás - SZINtézis

Magyar u. 44., Budapest V. kerület, Hungary, 1053

FESTIVALS
Sir Antonio Pappano \u00e9s a Londoni Szimfonikus Zenekar
Wed, 01 Oct at 07:30 pm Sir Antonio Pappano és a Londoni Szimfonikus Zenekar

Müpa Budapest

MUSIC ENTERTAINMENT
10. HR Fest Budapest
Thu, 02 Oct at 08:00 am 10. HR Fest Budapest

Millenáris

FESTIVALS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events