Kislányom, mondd, hogy nem igaz! / Történetek a hátországból - dokumentarista koncert-színház

Schedule

Wed Oct 01 2025 at 07:00 pm to 08:30 pm

UTC+02:00

Location

Jurányi utca 1-3., Budapest, Hungary, 1027 | Budapest, BU

Advertisement
Kislányom, mondd, hogy nem igaz!
történetek a hátországból
dokumentarista koncert-színház
Bekötöttem a fejemet, és elmentem a kommandatúrára. Ott már nagyon sokan ültek és várták, hogy sorra kerüljenek. Közöttük egy kislány, akinek vérzett a feje, egy tincs a hajából ki volt tépve. Nyomorult és kétségbeesett volt. „Átmentek rajta az oroszok” – mondta az anyja. – Nem értettem meg. – „Biciklivel?” – kérdeztem. Az asszony dühös lett: „Maga bolond? Nem tudja, mit csinálnak a nőkkel?”
Vae victis! Jaj, a legyőzötteknek! Két női portré a legyőzöttek kórusából, akik 1944 karácsonya és 1945 márciusa között a II. világháború frontvonalában rekedtek. Két fiatal magyar nő, Gyarmati Fanni és Polcz Alaine összecsengő vallomása kegyetlen őszinteséggel meséli el az orosz hadsereg bevonulását az országba, az orosz katonák által elkövetett erőszakot, az un. szabadrablást és szabad erőszakolást.
Az előadás három színésznő, valamint a Soharóza kórus tolmácsolásában kihangosítja azokat a százezreket, akik a társadalmi megbélyegzéstől tartva, a trauma hatására nem tudtak vagy mertek beszélni az őket ért erőszakról. Az előadás egy olyan témát boncolgat egyedi formában, amely magyar nők ezreit érintette, mégis hallgatás övezi a mai napig.
Színészek: Döbrösi Laura, Levko Esztella, Száger Zsuzsanna
A Soharóza kórus közreműködő tagjai:
Dóra Emese, Horváth Réka, Jankó Dániel, Karosi Roland, Kertész Endre,
Kégl Lóránt, Kovács Boróka, Sipos András, Tárnoki Tamás, Varga Zsuzsa
A szöveget színpadra alkalmazta: Hársing Hilda
Látvány: Erős Hanna
Zenei vezető: Kaszab Sebő
Zenei segítő: Szilvay Máté
Fény: Major Mátyás
Koreográfia: Ferenczy-Nagy Boglárka
Grafika: Derényi Janka
Produkciós vezető: Veres Réka
Dramaturg konzulens: Dauner Domonkos
Rendező: Gardenö Klaudia
A szöveg Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Napló és Polcz Alaine Asszony a fronton c. műve alapján készült.
Koprodukciós partner: Soharóza
Fotó: Toldy Miklós
Külön köszönet Márkus Istvánnak és Curteanu Ivannak.
A Sarolta Kulturális és Közéleti Tér és a Soharóza közös produkciója.
Támogatók: NKA, Jurányi Inkubátorház, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat, Marczibányi Téri Művelődési Központ, MMA, Strausz Mónika
16+
Advertisement

Where is it happening?

Jurányi utca 1-3., Budapest, Hungary, 1027

Event Location & Nearby Stays:

Jur\u00e1nyi Produkci\u00f3s K\u00f6z\u00f6ss\u00e9gi Inkub\u00e1torh\u00e1z

Host or Publisher Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Telth\u00e1z - A legkegyetlenebb gyilkoss\u00e1gok l\u00e9lektana
Wed, 01 Oct at 06:30 pm Teltház - A legkegyetlenebb gyilkosságok lélektana

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei - FMK

M\u0171v\u00e9szet karny\u00fajt\u00e1snyira \u2013 a Sz\u00e9pm\u0171v\u00e9szeti M\u00fazeum jelene \u00e9s j\u00f6v\u0151je
Wed, 01 Oct at 06:30 pm Művészet karnyújtásnyira – a Szépművészeti Múzeum jelene és jövője

Tas vezér u. 3-7., Budapest, Hungary, 1113

[INGYENES] Kezd\u0151 ny\u00edlt j\u00f3ga\u00f3r\u00e1k a IX. ker\u00fcletben
Wed, 01 Oct at 06:30 pm [INGYENES] Kezdő nyílt jógaórák a IX. kerületben

Mátyás utca 13, Budapest 1093, Magyarország

The Overthrone [S] | Vittra [S] | +2 - S8 Underground Club
Wed, 01 Oct at 06:45 pm The Overthrone [S] | Vittra [S] | +2 - S8 Underground Club

S8 Underground Club

Sir Antonio Pappano \u00e9s a Londoni Szimfonikus Zenekar
Wed, 01 Oct at 07:30 pm Sir Antonio Pappano és a Londoni Szimfonikus Zenekar

Müpa Budapest

MUSIC ENTERTAINMENT
TELTH\u00c1Z! M\u00e1rfi M\u00e1rk: TELIK - egy \u00f3ra az \u00e9letedb\u0151l
Wed, 01 Oct at 07:30 pm TELTHÁZ! Márfi Márk: TELIK - egy óra az életedből

Zugligeti út 64., Budapest, Hungary, 1121

Zeneakad\u00e9mia-b\u00e9rlet 2025\/26 | V\u00e1rdai Istv\u00e1n
Wed, 01 Oct at 07:30 pm Zeneakadémia-bérlet 2025/26 | Várdai István

Zeneakadémia / Liszt Academy

CONCERTS MUSIC
Bagossy Brothers | Hopp\u00e1 Show
Wed, 01 Oct at 07:30 pm Bagossy Brothers | Hoppá Show

Eiffel Műhelyház

ENTERTAINMENT
Candlelight: Tisztelg\u00e9s a Queen el\u0151tt
Sat, 06 Sep at 08:30 pm Candlelight: Tisztelgés a Queen előtt

Anantara New York Palace Budapest Hotel

CANDLELIGHT-CONCERTS
ZENEI ID\u0150UTAZ\u00c1S - Tripla Koncert a Zene Vil\u00e1gnapja alkalm\u00e1b\u00f3l
Wed, 01 Oct at 05:00 pm ZENEI IDŐUTAZÁS - Tripla Koncert a Zene Világnapja alkalmából

KULT13.hu

CONCERTS MUSIC
Peet Project - 15 \u00e9ves jubileumi koncert
Wed, 01 Oct at 07:00 pm Peet Project - 15 éves jubileumi koncert

MOMkult

CONCERTS MUSIC
Gustav Mahler: VIII. szimf\u00f3nia | Ezrek szimf\u00f3ni\u00e1ja
Wed, 01 Oct at 07:00 pm Gustav Mahler: VIII. szimfónia | Ezrek szimfóniája

Operaház

TELTH\u00c1Z | Pest f\u00f6l\u00f6tt az \u00e9g \u2013 Kamondy \u00c1gnes estje || \u00c9letm\u0171koncert
Wed, 01 Oct at 07:00 pm TELTHÁZ | Pest fölött az ég – Kamondy Ágnes estje || Életműkoncert

Magyar Zene Háza

CONCERTS
A Zene Vil\u00e1gnapja Ferencv\u00e1rosban
Wed, 01 Oct at 07:00 pm A Zene Világnapja Ferencvárosban

BMC - Budapest Music Center

CONCERTS
A ZENE VIL\u00c1GNAPJA \u2013 Fej\u00e9rv\u00e1ri Zolt\u00e1n \u00e9s a Szigeti Quartet estje
Wed, 01 Oct at 07:00 pm A ZENE VILÁGNAPJA – Fejérvári Zoltán és a Szigeti Quartet estje

Kiskorona utca 7., Budapest, Hungary, 1036

A zene vil\u00e1gnapja Erzs\u00e9betv\u00e1rosban \/\/ Modern Art Orchestra - Vel\u00fcnk \u00e9l\u0151 trad\u00edci\u00f3
Wed, 01 Oct at 07:00 pm A zene világnapja Erzsébetvárosban // Modern Art Orchestra - Velünk élő tradíció

Király utca 11., Budapest, Hungary, 1075

MUSIC ENTERTAINMENT
Kisl\u00e1nyom, mondd, hogy nem igaz! \/ T\u00f6rt\u00e9netek a h\u00e1torsz\u00e1gb\u00f3l - dokumentarista koncert-sz\u00ednh\u00e1z
Wed, 01 Oct at 07:00 pm Kislányom, mondd, hogy nem igaz! / Történetek a hátországból - dokumentarista koncert-színház

Jurányi utca 1-3., Budapest, Hungary, 1027

CONCERTS
Zeneakad\u00e9mia-b\u00e9rlet 2025\/26 | V\u00e1rdai Istv\u00e1n
Wed, 01 Oct at 07:30 pm Zeneakadémia-bérlet 2025/26 | Várdai István

Zeneakadémia / Liszt Academy

CONCERTS MUSIC
Sir Antonio Pappano \u00e9s a Londoni Szimfonikus Zenekar
Wed, 01 Oct at 07:30 pm Sir Antonio Pappano és a Londoni Szimfonikus Zenekar

Müpa Budapest

MUSIC ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events