„Jó élet” szeminárium Vékony Déliával │ II. alkalom │ Byung-Chul Han: A rítus eltűnése

Schedule

Wed May 20 2026 at 06:30 pm to 08:00 pm

UTC+02:00

Location

Resident Art galéria | Budapest, BU

Advertisement
„Jó élet” szeminárium címmel április 8-án új programsorozat indult a Resident Art galériában, Vékony Délia PhD művészettörténész, filozófus vezetésével.
A szeminárium második alkalmának olvasmánya Byung-Chul Han A rítus eltűnése című műve (Typotex, 2023).

Mit jelent „jól élni”? Azonos-e a jó élet a jó(l)léttel? Mi a kapcsolat az igazság, a szépség, és a jó élet fogalmai között? Egy olyan korban, ahol egyre inkább a túléléssel vagyunk elfoglalva, érdemes-e feltenni ezeket a kérdéseket? Igen, hiszen fontos tudni, hogy mivégre éljünk túl. A Ground Zero körben a Jó Élet kérdéskörésről elmélkedünk. Régi és új filozófiai, társadalomtudományi, teológiai szövegeket, és művészetet hívunk segítségül, na és persze a saját józan eszünket és intuíciónkat a jó élet kérdéskörének vizsgálatához.
A tanulócsoportban kívülről érkező moralizálás, üres self-help zsargonok helyett arra tekintünk rá, hogy az ember, mint teremtett, egyszerre hús-vér és spirituális lény milyen válaszokat találhat a saját emberségéből kiindulva, régi és új tudásra támaszkodva, a jó élet kérdésére ma a 21. században, és ezeket hogyan fordíthatja át gyakorlatba.
A havonta megrendezett találkozók alatt szövegekkel foglalkozunk, amiket az alkalmakra elolvasunk. A csoportokon a szövegek csoportos megvitatása folyik, ismeretanyagot sajátítunk el, egymástól tanulunk. Általános tudást, és személyes meglátásokat ütköztetünk, élményeket cserélünk. A beszélgetést kérdések mentén Délia vezeti, aki vonatkozó szövegeket, ismeretanyagot és művészetet hoz alátámasztásnak.
Vékony Délia művészettörténész, filozófus, a UNISA Egyetemen, Dél-Afrikában szerezte a diplomáit. A Leiden Egyetemen doktorált 2017-ben kortárs művészetelméletből. 20 éve oktat hazai és nemzetközi felsőoktatásban, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, mindemellett folyamatos kurátori és műkritikai praxist folytat. 2023–2025 között a HAB művészeti központ művészeti igazgatója volt. Magát holisztikus gondolkodóként definiálja, több, mint 10 éve foglalkozik zen és keresztény kontemplatív meditációval. Sok időt tölt a természetben, bodyart oktató.
A szemináriumon való részvétel 2500 Ft / alkalom. Regisztráció a [email protected] e-mail címen. A fizetés a helyszínen készpénzzel vagy a Resident Artot fenntartó Garten Kortárs Művészeti Alapítvány számlájára való utalással lehetséges. Az utalás részleteit a regisztráció után küldjük.
Olvasmány a harmadik alkalomra (június 24.): Hartmut Rosa: A kezelhetetlen (Typotex, 2024).
• • •
residentart.com
Advertisement

Where is it happening?

Resident Art galéria, Bartók Béla út 39, Budapest 1118, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Resident Art

Host or Publisher Resident Art

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Death Caf\u00e9 - Budapest
Wed, 20 May at 06:00 pm Death Café - Budapest

Budapest XI. kerülete

NONPROFIT HEALTH-WELLNESS
Utaz\u00e1s a F\u00f6ld k\u00f6r\u00fcl az utaz\u00f3 szem\u00e9vel - Kr\u00e9ta, Eur\u00f3pa b\u00f6lcs\u0151je
Wed, 20 May at 06:00 pm Utazás a Föld körül az utazó szemével - Kréta, Európa bölcsője

Stefánia út 34-36., Budapest, Hungary, 1143

Budafok 20. sz\u00e1zadi templomainak jelent\u0151s\u00e9ge hazai templom\u00e9p\u00edt\u00e9szet\u00fcnkben - Vukosz\u00e1vlyev Zor\u00e1n
Wed, 20 May at 06:00 pm Budafok 20. századi templomainak jelentősége hazai templomépítészetünkben - Vukoszávlyev Zorán

Kossuth Lajos utca 30., Budafok, Hungary, 1221

2Much Stand-Up Show TrafoClub G\u00f6d\u00f6ll\u0151
Wed, 20 May at 06:00 pm 2Much Stand-Up Show TrafoClub Gödöllő

TrafoClub Gödöllő

A B\u00e1nfalvy St\u00fadi\u00f3 bemutatja \u2013 Michael Cooney: Nicsak ki lakik itt?
Wed, 20 May at 07:00 pm A Bánfalvy Stúdió bemutatja – Michael Cooney: Nicsak ki lakik itt?

Bálint Ágnes Kulturális Központ

Mi\u00e9nk a h\u00e1z - Grecs\u00f3 Kriszti\u00e1n \u00e9s Hrutka R\u00f3bert zen\u00e9s irodalmi estje
Wed, 20 May at 07:00 pm Miénk a ház - Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés irodalmi estje

Budapest, Anna u 7, 1221

CONCERTS
HORNA - BUDAPEST
Wed, 20 May at 07:00 pm HORNA - BUDAPEST

Supersonic - Blue Hell & KVLT

MUSIC ENTERTAINMENT
BIPP x Szatory D\u00e1vid - HTG I R\u00f6viden - T\u00f6m\u00f6ren I
Wed, 20 May at 07:00 pm BIPP x Szatory Dávid - HTG I Röviden - Tömören I

Szív utca 71., Budapest VI. kerület, Hungary, 1063

#BSidesBUD2026
Wed, 29 Apr at 08:00 am #BSidesBUD2026

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

BUSINESS CONFERENCES
XXX. Kor\u00e1nyi Frigyes Tudom\u00e1nyos F\u00f3rum
Wed, 29 Apr at 08:00 am XXX. Korányi Frigyes Tudományos Fórum

Hársfa utca 59/B, Budapest, Hungary, 1074

BUSINESS CONFERENCES
P\u00e1rbesz\u00e9dben \u2013 Medi\u00e1ci\u00f3s szakmai nap
Wed, 29 Apr at 09:30 am Párbeszédben – Mediációs szakmai nap

Horánszky utca 20, Budapest 1085, Magyarország

WORKSHOPS
FASTLOC SHOW
Wed, 29 Apr at 10:00 am FASTLOC SHOW

Holiday Inn Budapest-Budaörs

20 \u00c9V TRANZIT. HU I Szakmai nap \/\/ 20 YEARS OF TRANZIT. HU I Event day
Wed, 29 Apr at 02:00 pm 20 ÉV TRANZIT. HU I Szakmai nap // 20 YEARS OF TRANZIT. HU I Event day

Józsefvárosi Múzeum

ART WORKSHOPS
A propaganda \u00e1rnyalatai \u00e9s j\u00f6v\u0151je - kerekasztal-besz\u00e9lget\u00e9s
Wed, 29 Apr at 04:00 pm A propaganda árnyalatai és jövője - kerekasztal-beszélgetés

CEU 1051 Budapest Nádor u. 15. 101. terem

Changes \u2013 a Schaub\u00fchne \u00e9s a Katona | besz\u00e9lget\u00e9s Maja Zade-val
Wed, 29 Apr at 04:30 pm Changes – a Schaubühne és a Katona | beszélgetés Maja Zade-val

Petőfi Sándor u. 6., Budapest, Hungary, 1052

ART THEATRE
Teljes\u00edtm\u00e9ny, strat\u00e9gia, eredm\u00e9ny \u2013 a sport \u00e9s az \u00fczlet k\u00f6z\u00f6s nyelve
Wed, 29 Apr at 05:00 pm Teljesítmény, stratégia, eredmény – a sport és az üzlet közös nyelve

Győri út 17, Budapest 1123, Magyarország

SPORTS
Transzcendent\u00e1lis Medit\u00e1ci\u00f3 - T\u00e1j\u00e9koztat\u00f3 el\u0151ad\u00e1s
Wed, 29 Apr at 06:00 pm Transzcendentális Meditáció - Tájékoztató előadás

Nádorliget utca 5a, Budapest 1117, Magyarország

Budapest, une visite litt\u00e9raire
Wed, 29 Apr at 06:00 pm Budapest, une visite littéraire

Prélude : La Librairie Française

Lovas Klubest
Thu, 09 Apr Lovas Klubest

Nke Ludovika Huszár Lovarda

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events