VI. Ifjúsági Munka és Helyben hogyan? Fiatalok a településeken konferencia

Schedule

Tue Oct 01 2024 at 09:00 am to Wed Oct 02 2024 at 02:00 pm

UTC+02:00

Location

Budapesti Európai Ifjúsági Központ | Budapest, BU

Advertisement
💬 A Budapesti Európai Ifjúsági Központ és a GYIÖT 2024-ben közösen szervezi meg a VI. Ifjúsági Munka és Helyben hogyan? Fiatalok a településeken konferenciát, mely teret biztosít a települési szintű ifjúsági munka szerepelőinek a találkozásra, a tudás és tapasztalatok megosztására, valamint az ifjúsági részvétel jó gyakorlatainak bemutatására és megismerésére.
Röviden a szervezőkről:
📌 A Budapesti Európai Ifjúsági Központ (BEIK) elkötelezett az Európa Tanács alapvető értékeinek védelme és hirdetése mellett, vezető szerepet tölt be abban, hogy az emberi jogi nevelés fontos szerepet kapjon az ifjúságpolitikában és az ifjúsági munka gyakorlatában szerte Európában, így Magyarországon is. Aktívan fellép az olyan, sajnálatos módon napjainkban is aktuális problémák ellen, mint a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus vagy az iszlamofóbia, a homofóbia, vagy kisebbségellenesség, továbbá elősegíti a különböző nemzetek közötti párbeszédet, együttműködést és támogatja az Európa országaiban élő nemzeti kisebbségek törekvéseit nyelvük valamint kulturális és regionális autonómiájuk megőrzésére.
🔗 https://www.coe.int/EN/web/youth/eyc-budapest
📌 A GYIÖT lokális, országos és nemzetközi szinten foglalkozik az ifjúsági munkával, immáron több mint 25 éve. Tevékenységeik fókuszában a fiatalok részvételének növelése, illetve a hazai ifjúsági szakma fejlesztése és elismertségének, láthatóságának növelése áll. A mindennapok során jellemzően nemformális tanulási módszerek alkalmazásával és szerteágazó szakmai programokkal dolgoznak.
🔗 https://gyiot.hu
A rendezvényről:
💬 A VI. Ifjúsági Munka és Helyben hogyan? Fiatalok a településeken konferencia képet kíván mutatni a magyarországi ifjúsági munkáról, amely a résztvevők aktív részvételével valósul meg. A két napos program során közösen beszélgetünk a települési ifjúsági munka alkutalitásairól, emellett pedig hazai és európai szinten is kitekintünk az ifjúsági szakmára.
💬 A rendezvény alatt rövid felvezető előadásokra, nagy közös beszélgetésekre és nemformális tanulási módszerek alkalmazásával megvalósuló programelemekre lehet számítani.
💬 Ezen felül lehetőséget biztosítunk az ifjúsági munkában tevékenykedő, sokszínű szervezeteknek, közösségeknek a bemutatkozásra és jó gyakorlataik, példáik bemutatására az érintettek körében.
Technikai információ:
📌 A konferencián történő részvétel ezúttal is térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével és elküldésével lehetséges 2024. szeptember 13-ig.
🔗 https://forms.gle/DGH2QaYCc6fbKMRX6
📌 További információk és részletes programterv a rendezvény honlapján érthető el!
🔗 https://helybenhogyan.hu
A konferencia a BEIK és a GYIÖT közös szervezésében valósul meg. A lebonyolításhoz szükséges forrásokat az Európa Tanács és az Erasmus+ programból nyert pályázati támogatás biztosítja.
Advertisement

Where is it happening?

Budapesti Európai Ifjúsági Központ, Zivatar utca 1, Budapest 1024, Magyarország,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

GYI\u00d6T

Host or Publisher GYIÖT

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Pepita Party
Mon Sep 30 2024 at 08:30 pm Pepita Party

Muzikum Klub & Bisztró

ENTERTAINMENT MUSIC
K\u00e1rp\u00e1ti P\u00e9ter: T\u00e9rk\u00e9p a t\u00falvil\u00e1gr\u00f3l
Mon Sep 30 2024 at 09:00 pm Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról

Trafó House

Adam Seid Tahir at WSF \/\/ artifact -residency sharing
Mon Sep 30 2024 at 09:00 pm Adam Seid Tahir at WSF // artifact -residency sharing

Trafó House

FESTIVALS ART
Dance Casa Festival Official After-Party
Mon Sep 30 2024 at 09:00 pm Dance Casa Festival Official After-Party

Broadway Dance Center Táncstúdió

ENTERTAINMENT PARTIES
Orsz\u00e1gos K\u00f6nyvt\u00e1ri Napok 2024
Tue Oct 01 2024 at 09:30 am Országos Könyvtári Napok 2024

Vargha Gyula Városi Könyvtár

ENVIRONTEC powered by \u00d6KOINDUSTRIA
Tue Oct 01 2024 at 10:00 am ENVIRONTEC powered by ÖKOINDUSTRIA

Hungexpo

Okos V\u00e1rosok, Okos Vid\u00e9k
Tue Oct 01 2024 at 10:00 am Okos Városok, Okos Vidék

KÉK - Contemporary Architecture Centre

WORKSHOPS
Kert\u00e9sz Erzsi - \u00edr\u00f3 olvas\u00f3 tal\u00e1lkoz\u00f3
Tue Oct 01 2024 at 10:00 am Kertész Erzsi - író olvasó találkozó

Dózsa György út 8., Godollo, Hungary, 2100

Startup Mastery: Leveraging Lean Startup , Agile, and Design Thinking
Tue May 07 2024 at 06:00 pm Startup Mastery: Leveraging Lean Startup , Agile, and Design Thinking

Online

BUSINESS ART
Startup Mastery: Leveraging Lean Startup , Agile, and Design Thinking
Tue Jun 11 2024 at 06:00 pm Startup Mastery: Leveraging Lean Startup , Agile, and Design Thinking

Online

BUSINESS ART
TELTH\u00c1ZAS ESEM\u00c9NY! TEXTIL F\u00d3RUM A FENNTARTHAT\u00d3S\u00c1G\u00c9RT
Mon Sep 30 2024 at 02:30 am TELTHÁZAS ESEMÉNY! TEXTIL FÓRUM A FENNTARTHATÓSÁGÉRT

Hagyományok Háza

BUSINESS
Christian Democracy and the Remaking of Europe  |  Nemzetk\u00f6zi konferencia
Mon Sep 30 2024 at 08:00 am Christian Democracy and the Remaking of Europe | Nemzetközi konferencia

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

BUSINESS CONFERENCES
Tech Jobs Fair - Budapest 2024
Mon Sep 30 2024 at 02:00 pm Tech Jobs Fair - Budapest 2024

Bálna

JOB-FAIRS BUSINESS
Tech Jobs Fair - Budapest 2024
Mon Sep 30 2024 at 02:00 pm Tech Jobs Fair - Budapest 2024

Bálna - The Whale Budapest

MEETUPS EXHIBITIONS
Workshop III: Semantic Interoperability in Data Spaces
Tue Oct 01 2024 at 09:00 am Workshop III: Semantic Interoperability in Data Spaces

Danubius Hotel Arena

WORKSHOPS BUSINESS
HUNGARY \u2013 KOREA FORUM 2024
Tue Oct 01 2024 at 09:00 am HUNGARY – KOREA FORUM 2024

Ludovika Tér 2, Budapest, Hungary, 1083

BUSINESS
VI. Ifj\u00fas\u00e1gi Munka \u00e9s Helyben hogyan? Fiatalok a telep\u00fcl\u00e9seken konferencia
Tue Oct 01 2024 at 09:00 am VI. Ifjúsági Munka és Helyben hogyan? Fiatalok a településeken konferencia

Budapesti Európai Ifjúsági Központ

BUSINESS CONFERENCES
Tue Oct 01 2024 at 04:00 pm State of SME digitalization

Sunhill Skybar

BUSINESS
EIVOK-50. Inform\u00e1ci\u00f3biztons\u00e1gi Szakmai F\u00f3rum
Tue Oct 01 2024 at 05:00 pm EIVOK-50. Információbiztonsági Szakmai Fórum

Otp Bank Babér Utca 9.

BUSINESS
The Grey Machine
Tue Oct 01 2024 at 06:00 pm The Grey Machine

Baross utca 42., Budapest, Hungary, 1085

ENTERTAINMENT ART

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events