Valahol Amerika - Bon-Bon 30 musical

Schedule

Sun, 08 Feb, 2026 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

Erkel Ferenc Művelődési Központ | Hódmezõvásárhely, CS

Advertisement
2026 legjelentősebb zenés színházi produkciója Gyulán!
Rögtön a fővárosi bemutatót követően, első vidéki helyszínként a gyulai művelődési központban a Bon-Bon együttes sikerszerzőinek színházi bemutatója.
30 év.
Ennyi idő alatt a jó zenekarok egy életművet tesznek le az asztalra. Körül járnak minden érzelmet, megélést, felhőtlen és felhős pillanatokat. A Bon-Bon jó zenekar több ezer fergeteges koncert bulival a háta mögött. A mindennapitól az emelkedettig, ezernyi érzést közvetítettek már dalaikkal. Számtalan sláger kiséri útjukat, hogy csak néhányat említsünk: Köszönöm, hogy vagy nekem, Holnaptól nem érdekel, Pia olimpia, Megyek a Holdra, Nem vagyok James, nem vagyok Bond, Valami Amerika. Hosszan folytathatnánk a sort, hiszen a zenekar 16 lemeze bőven ad nekünk erre muníciót, de ehelyett azt gondoltuk, hogy a jubileum tiszteletére inkább színpadra állítottunk egy rendkívül vidám, szórakoztató, hihetetlenül látványos vígjáték musicalt.
Mi más lehetne az alaptörténet, mint a férfi és a nő kapcsolata. Látszólag egyszerű, mégis a lehető legbonyolultabb. Miért? Mert persze mindig van egy másik nő, és egy másik férfi. Ráadásul itt vannak a barátok és barátnők, akik cseppet sem könnyítik meg a dolgot. És egy legénybúcsú, meg egy leánybúcsú, ami véletlenül két szomszédos teremben zajlik. Bonyodalom, bonyodalom hátán sok nevetéssel, érzelemmel. És közben persze éppen az odaillő helyeken felcsendülnek a Bon-Bon legnagyobb slágerei.
A sodró lendületet a látvány tovább erősíti. Kétszintes színpad, 65 m2 LED fal, a Tesla musical tánckara neves előadók, melyen belül is külön varázslat, amikor az egyik fontos szerepben Szolnoki Péter, a Bon-Bon énekese is feltűnik (dátumegyeztetés függvénye).
Rendező Szabó Máté, a felcsendülő dalokat a Bon-Bon két tagja, Szolnoki Péter és Török Tamás, a színdarabot pedig állandó dalszövegírójuk Duba Gábor írta! Ez az együttállás a garanciája az ismételt és osztatlan közönségsikernek!
A gyulai előadás tervezett szereposztása:
Fitti – Monori Dominik l Báró – Szentmártoni Normann l Bence – Sánta Laci l Tibi – Szolnoki Péter l Klaudia – Füredi Niki l Zoé – Jenes Kitti l Barbi – Tatár Bianka l Öltáncos lány – Radványi Fanni
A produkció a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!
A darabban felcsendülő nóták:
Szabad a gazdag ● Köszönöm, hogy vagy nekem ● Ez legyen a mi napunk! ● Pia olimpia ● Számlák, TV, Szóda ● Válassz engem ● Ki ez a nő? ● A sexepilem (Nem vagyok James, nem vagyok Bond) ● Haverok, buli, szamba ● Futok a széllel ● Megyek a Holdra ● Holnaptól nem érdekel ● Te vagy ● Valami Amerika ● Érezd magad jól!
Jegyek a helyszínen és online:
https://tinyurl.com/yzm5p72s
Advertisement

Where is it happening?

Erkel Ferenc Művelődési Központ, Hódmezõvásárhely, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Erkel Ferenc M\u0171vel\u0151d\u00e9si K\u00f6zpont

Host or Publisher Erkel Ferenc Művelődési Központ

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Hódmezõvásárhely

H\u00fcly\u00e9k ellen nincs orvoss\u00e1g - \u00f6n\u00e1ll\u00f3 est H\u00f3dmez\u0151v\u00e1s\u00e1rhelyen
Tue, 10 Feb at 07:00 pm Hülyék ellen nincs orvosság - önálló est Hódmezővásárhelyen

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

COMEDY
G\u00f6r\u00f6g Ibolya el\u0151ad\u00e1sa
Wed, 11 Feb at 06:00 pm Görög Ibolya előadása

Szentes Megyeháza

Dr. Alm\u00e1si Kitti Gyul\u00e1n: Elvarratlan sz\u00e1lak
Thu, 12 Feb at 06:00 pm Dr. Almási Kitti Gyulán: Elvarratlan szálak

Erkel Ferenc Művelődési Központ Gyula

A hossz\u00fa \u00e9let titkai - H\u00d3DMEZ\u0150V\u00c1S\u00c1RHELY - Gy\u00f3gyul\u00e1s \u00fatjai - Dr. Mang\u00f3 Gabriella
Fri, 13 Feb at 06:30 pm A hosszú élet titkai - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY - Gyógyulás útjai - Dr. Mangó Gabriella

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

MUSIC ENTERTAINMENT
Orfeum hercegn\u0151 \/ \u00daJ MAGYAR OPERETT kom\u00e9dia k\u00e9t felvon\u00e1sban - CSONGR\u00c1D
Sat, 14 Feb at 05:00 pm Orfeum hercegnő / ÚJ MAGYAR OPERETT komédia két felvonásban - CSONGRÁD

Művelődési Központ és Városi Galéria - Csongrád

Somogyi Andr\u00e1s \u00f6n\u00e1ll\u00f3 estje - K\u00f6lcs\u00f6n arcok
Mon, 26 Jan at 07:00 pm Somogyi András önálló estje - Kölcsön arcok

Dr. Rapcsák András u. 7., Hodmezovasarhely, Hungary, 6800

\ud83c\udfb8 BLUES COMPANY \u2022 SZENTES \u2022 2026. FEBRU\u00c1R 7.
Sat, 07 Feb at 08:30 pm 🎸 BLUES COMPANY • SZENTES • 2026. FEBRUÁR 7.

Esco Bar Szentes

CONCERTS
Valahol Amerika - Bon-Bon 30 musical
Sun, 08 Feb at 07:00 pm Valahol Amerika - Bon-Bon 30 musical

Erkel Ferenc Művelődési Központ

LIVE-MUSIC CONCERTS
A szerelem \u00e9jszak\u00e1ja -Sz\u00edvhez sz\u00f3l\u00f3 musical sl\u00e1gerek
Tue, 17 Feb at 07:00 pm A szerelem éjszakája -Szívhez szóló musical slágerek

Tóth József Színház és Vigadó

LIVE-MUSIC ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Hódmezõvásárhely?

Discover Hódmezõvásárhely Events