Tihanyi Levendula Kör Túranap
Advertisement
A Levendula Hetek keretében június 27.-én negyedik alkalommal rendezzük meg a Levendula Kör Túranapot! 🤸♀️💜⛳🚶♀️
A csodálatos virágzó levendulamezőket érintő túránk igazi különlegesség!
Ilyenkor a pompázatos ültetvények tele vannak élettel és mámorító illatfelhőben úszik a táj, különösen aratáskor. 💜
Gyere és túrázz, amikor virágzik a Tihanyi-félsziget! 🤗
Az általunk javasolt Levendula Kör 90%-ban azonos a helyi térképeken is jelzett lila 3-as turistajelzéssel. Ez nagy segítséget jelent a teljesítésénél. Csak két helyen módosítottunk egy kicsit! Az Aranyház után csaptunk hozzá pár száz métert, egy szép kis eldugott levendulamező látványáért, majd a félsziget közepén a Kiserdő-tetőnél, hogy az Apátsági levendulást is megtekinthetővé váljon.
Két táv közül lehet választani!
Táv: 12,3 km
Szintemelkedés: 354 m
Szintidő: 4 óra
Táv: 5,8 km
Szintemelkedés: 165 m
Szintidő: 4 óra
A túra kiindulási pontja és célállomása a legexkluzívabb helyen, a Tihanyi Bencés Apátság mellett lesz, fent a Pünkösdi liget közepén. ⛳🎪😊
A túranapon az egyénileg túrázókat 9 órától folyamatosan 12 óráig várjuk és 16 óráig a visszaérkezőket. ✅
☝ Ha csoportosan szeretsz túrázni 10 órakkor profivezetővel indul vezetett túránk. 🚶♀️
A túrán indulók igazoló füzetet kapnak, amit tűzőbélyegzővel egyénileg kell a hitelesíteni az igazolópontokon. ⛳✅🚶♀️
A túra nevezési költsége: 2000 Ft. (Helyszíni nevezés!)
A túra teljesítéséért egyedi befutóérmet kap mindenki. 🎉😍🥇
☝ A teljesítés során mindenki magára van utalva, az esetlegesen felmerülő problémákat önmagának kell megoldania, szervezői segítségre nem számíthat.
A túra során mindenki önállóan gondoskodik az ellátásról, az enni- és innivalóról.
A túrázó a környezetvédelmi előírásokat betartja, az önelátásból származó hulladékot magával viszi, az erdőben nem hagyja! 😉
A túrán mindenki saját felelősségére indul. 18 éven aluliak csak nagykorú kíséretével teljesíthetik a távot.
Minden résztvevő elfogadja és tudomásul veszi, hogy a szervezők a teljesítés során bekövetkezett balesetért, a résztvevő személyek egészségkárosodásáért, bármilyen sérülésért nem felelnek, a túrával összefüggésben bekövetkezett káresemény miatt kártérítésre nem kötelezhetők.
#TihanySport #Tihany #Sport #VeszpremBalaton2026 #Sportrégió #európasportrégiója #VEB26 #túra #mozgás #sportosfélsziget #teisfuss #turázzvelünk #levendulatúra #levendula #levendulakör #túranap

Where is it happening?
Csokonai utca 10., 8237, Csokonai utca 10, Tihany 8237, Magyarország, Siofok, Hungary
Event Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Host or PublisherTihany Sport és Szabadidő