TELT HÁZ!️Magon innen, erdőn túl – kreatív művészeti kurzus gyerekeknek

Schedule

Tue, 07 Apr, 2026 at 08:00 am to Wed, 08 Apr, 2026 at 05:00 pm

UTC+02:00

Location

Andrássy út 112., 1062 | Budapest, BU

Advertisement
A tavaszi szünetben két teljes napon keresztül kutatjuk majd az ébredő természet csodáit. Megfigyeljük, hogyan indul útjára a tavasz: mit ígérnek a rügyek a fák ágán, hogyan bújnak elő a titokzatos magok a földből, és hogyan változik a csendes kert virágzó rétté. Megnézzük, mit mesélnek a fa évgyűrűi az időről, és elképzeljük, merre járnak a madarak röptükben. Lesz szó a bogarak ébredéséről, az első levelek bátorságáról és a növekedés igazi csodájáról is.
Alkotunk papírral, fával, ecsettel és festékkel, sőt növényekkel is dolgozunk. Mintázunk rügyeket, ültetünk magokat, saját erdőt építünk, és közben felfedezzük, hogy minden apró részletben ott rejtőzik egy történet. Kísérletezünk színekkel, formákkal, lenyomatokkal, miközben hallgatjuk, hogy mit suttognak az ágak, mit üzennek a frissen hajtó levelek.
Ez a tábor a kíváncsi felfedezőknek szól – azoknak, akik szeretnek kérdezni, megfigyelni, alkotni, és akik tudják, hogy egy pici magból egy egész erdő születhet.
Napi programbeosztás:
8:00–9:00: Gyermekfelügyelet, érkezés
9:00–10:30: Alkotófoglalkozás
10:30–10:50: Tízórai – friss péksütemény és gyümölcs (a Csók étterem által készítve)
10:50–12:00: Alkotófoglalkozás
12:00–13:00: Ebéd – kétfogásos menü a Csók étteremben
13:00–14:30: Játék, lazulás
14.30–15:00: Alkotófoglalkozás
15:00–15:20: Uzsonna – desszert és friss gyümölcs (a Csók étterem által készítve)
15:20–16:00: Alkotófoglalkozás
16:00: Napzárás, rendrakás, búcsúzás
16:00–17:00: Gyermekfelügyelet
📅 Mikor: 2026. április 07-08.
📍 Hol: HAB Művészeti Központ (Hungarian Art and Business) 1062 Bp. Andrássy út 112.
👦👧 Korosztály: 7-12 év
👥 Létszám: max. 15 fő
🎫 Díja: 28.000 Ft
A kurzus jelentkezési határideje: 2026. április 1.
Speciális étkezési igényeket és regisztrációt a fenti dátumig a [email protected] címre várjuk.
Ezt követően, lemondás esetén, a befizetett összeget nem áll módunkban visszafizetni.
#arthab #HAB
Advertisement

Where is it happening?

Andrássy út 112., 1062, Andrássy út 112, Budapest 1062, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Hungarian Art & Business

Host or Publisher Hungarian Art & Business

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

DANZA KUDURO - MAKE IT RAIN \u27a4 \u00d6TKERT | 04.06.
Mon, 06 Apr at 11:00 pm DANZA KUDURO - MAKE IT RAIN ➤ ÖTKERT | 04.06.

Ötkert

PARTIES DANCE
Lourdes \u00e9s a francia Baszkf\u00f6ld
Tue, 07 Apr at 06:00 am Lourdes és a francia Baszkföld

Tököli út 19., Szigetszentmiklós, Hungary, 2310

The Founder's Padel Collective
Tue, 07 Apr at 07:00 am The Founder's Padel Collective

Top Padel Club

BUSINESS
Egyker\u00e9k tr\u00e9ning B\u00e1tor Zolival
Tue, 07 Apr Egykerék tréning Bátor Zolival

Kakucs Ring

K\u00c9KVIR\u00c1G NY\u00cdLT NAPOK
Tue, 07 Apr at 08:30 am KÉKVIRÁG NYÍLT NAPOK

Kékvirág u. 5., Budapest, Hungary, 1107

A kommunik\u00e1ci\u00f3 10 alapt\u00f6rv\u00e9nye \u2013 Interakt\u00edv el\u0151ad\u00e1s
Tue, 07 Apr at 09:00 am A kommunikáció 10 alaptörvénye – Interaktív előadás

Bajcsy-Zsilinszky út 22, Budapest 1051, Magyarország

SAFE KID \u00d6NV\u00c9DELMI TAVASZI NAPK\u00d6ZIS GYEREKT\u00c1BOR - REGISZTR\u00c1CI\u00d3 SZ\u00dcKS\u00c9GES!
Tue, 07 Apr at 09:00 am SAFE KID ÖNVÉDELMI TAVASZI NAPKÖZIS GYEREKTÁBOR - REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

Victor Hugo u. 6, Budapest, Hungary, 1132

\ud83d\udca5 ZOUK CLASSES \u2013 FEBRUARY to JUNE 2026 \ud83d\udca5
Mon, 02 Feb at 08:00 pm 💥 ZOUK CLASSES – FEBRUARY to JUNE 2026 💥

Roxy Studio

WORKSHOPS CONTESTS
\ud83d\udc23\ud83c\udf38 H\u00fasv\u00e9t dinoszauruszokkal a DinoPark Budapestben! \ud83e\udd96\ud83d\udc9b
Fri, 03 Apr at 09:00 am 🐣🌸 Húsvét dinoszauruszokkal a DinoPark Budapestben! 🦖💛

DinoPark KÖKI Budapest

WORKSHOPS
Access Alapoz\u00f3 - Budapest
Fri, 03 Apr at 09:00 am Access Alapozó - Budapest

Studio Perla

Ibolya Nap \u00e9s H\u00fasv\u00e9t a P\u00e1lmah\u00e1z Kert\u00e9szetben
Sun, 05 Apr at 10:00 am Ibolya Nap és Húsvét a Pálmaház Kertészetben

Martinovics Ignác utca 2/a., Godollo, Hungary, 2100

FEDEZD FEL A MEG\u00daJULT CITADELL\u00c1T!
Sun, 05 Apr at 02:00 pm FEDEZD FEL A MEGÚJULT CITADELLÁT!

Citadella Sétány

FOOD-DRINKS
Magyaros \u00cdzShow \u00e9lm\u00e9ny, Gasztro Gengszterrel!
Mon, 06 Apr at 06:30 am Magyaros ÍzShow élmény, Gasztro Gengszterrel!

Mészkő utca 2, Budapest 1031, Magyarország

Tang\u00f3 mag\u00e1n\u00f3ra csomagok - vol.62 - 2026 \u00e1prilis
Mon, 06 Apr at 11:00 am Tangó magánóra csomagok - vol.62 - 2026 április

KITango Budapest

\u00dajra robog a nyuszivonat! \u2013 H\u00fasv\u00e9th\u00e9tf\u0151 Nagyt\u00e9t\u00e9nyben
Mon, 06 Apr at 02:00 pm Újra robog a nyuszivonat! – Húsvéthétfő Nagytétényben

Nagytétényi út 274-276. , Budapest, Hungary, 1225

Art Finance k\u00e9pz\u00e9s - Hat\u00e1s \u00e9s hat\u00e9konys\u00e1g
Mon, 06 Apr at 05:30 pm Art Finance képzés - Hatás és hatékonyság

Tölgyfa utca, Budapest 1027, Magyarország

ART
\u00daJ Kezd\u0151 URBANKIZ \u2013 4 alkalom
Mon, 06 Apr at 07:00 pm ÚJ Kezdő URBANKIZ – 4 alkalom

Garay utca 2, Erzsébetváros, Hungary, 1072

TELT H\u00c1Z!\ufe0fMagon innen, erd\u0151n t\u00fal \u2013 kreat\u00edv m\u0171v\u00e9szeti kurzus gyerekeknek
Tue, 07 Apr at 08:00 am TELT HÁZ!️Magon innen, erdőn túl – kreatív művészeti kurzus gyerekeknek

Andrássy út 112., 1062

ART FESTIVALS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events