Színpadra fel! – Gulu Gulu || Feltörekvő és hobbizenészek
Schedule
Wed Sep 10 2025 at 07:00 pm to 08:00 pm
UTC+02:00Location
Magyar Zene Háza | Budapest, BU
A Gulu Gulu zenekart 2020-ban indították, amikor pár zenész baráttal karöltve úgy döntöttek, hogy valami új, Magyarországon nem elterjedt zenei műfajban szeretnének egyedülállót alkotni.
"Ekkoriban a 90-es évek shoegaze, posztpunk zenéje ragadt el többünket is, így ezeken a vonalakon kezdtünk el saját szerzeményeket írni, magyar és angol szövegekkel egyaránt." Azóta számos sikert könyvelhettek el, bejárták a legtöbb budapesti klubot, játszhattak a Hocuspony előzenekaraként, felléphettek a Bánkitó fesztiválon és koncertjeiket, kiadványaikat egyre többen szerették.
Az elmúlt egy évben történt néhány változás a zenekar tagjait illetően, "és most úgy érezzük, végre teljesen kiforrott a hangzásunk, ezt mi sem mutatja jobban, hogy legutóbbi EP-nk számait számos külföldi zenei kurátor kiemelte, és megjelentették több felületen. Munkánk különlegessége, hogy mindent magunk végzünk, hiszen a zenekarunkban nem csak zenészek, hanem producerek is vannak, így minden megjelenést saját magunk rögzítünk és készítünk el. Jelenleg is dolgozunk következő nagylemezünkön, ami szerintünk a zenekar eddigi legerősebb anyaga lesz, várhatóan még 2025-ben elkészül."
=========================
◖ Gulu Gulu ◗
Rajkai Zoé, Grósinger Olivér - basszusgitár
Rák Zsolt - ritmus gitár
Pór Dániel - ének
Megyaszlai András - szintetizátor
Kelecsényi Donát - szoló gitár
Both Márton - dob
=========================
🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Szabadtéri színpad
📅 Időpont: 2025. szeptember 10. 19:00
BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL:
https://zenehaza.hu/esemeny/szinpadra-fel-gulu-gulu
Teltházas koncerteknél nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén! Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak - ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot!
https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122
Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért!
A Szabadtéri színpad fedett helyszín, így a program esős idő esetén is megvalósul.
Where is it happening?
Magyar Zene Háza, Olof Palme sétány 3, Budapest 1146, Magyarország, Budapest, HungaryEvent Location & Nearby Stays: