Szegedi Kortárs Balett - ISTENI SZÍNJÁTÉK

Schedule

Tue, 19 May, 2026 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

Nemzeti Táncszínház | Budapest, BU

Advertisement
A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója:
ISTENI SZÍNJÁTÉK
· táncjáték három képben Dante műve nyomán ·

Az emberi boldogtalanság forrása nem külső erőkben, hanem saját működésünkben keresendő: a konfliktusban, a versengésben és a birtoklási vágyban. Egy képzeletbeli utazás különböző állapotokon keresztül tükröt tart elénk, és arra kérdez rá, hogyan élhetnénk másképp.
Háromrészes táncjátékunk a káosztól az átmeneten át egy lehetséges rend felé vezet. Nem történetet mesél, hanem egy belső folyamatot követ: a hibák felismerésétől a változás lehetőségéig. A fókusz az itt és moston van – azon, hogy mit jelent ma a boldogság.

POKOL – A modern káosz
„A Pokol a veszteség és a tájékozódásvesztés tere, ahol az egyén fokozatosan elveszíti kapcsolatát önmagával a világ zajában. A kapcsolódás állandó, mégis az élmény a mély, megosztott magányé. A testek az ütközés, az elutasítás és az összeolvadás dinamikáiban mozognak, ciklikus mintákat ismételve, amelyek soha nem vezetnek valódi kapcsolódáshoz. Minden gesztus a társadalmi nyomásból születik, a valahová tartozás és a láthatóvá válás szükségletéből fakad, egy folyamatos konfliktusban a külső kép és a belső valóság között.
Ez a Pokol nem a büntetés helye, hanem a fogyasztásé: egy néma káosz, amelyben az identitás szilánkokra hullik és feloldódik, tükrözve a kortárs emberi létállapotot.”
Giovanni Napoli

PURGATÓRIUM – A lélek karanténja
„A lelkek a hét főbűn megtestesítésén keresztül változnak, megélt tapasztalatként lakják be azokat. Minden bűn formává és átjáróvá válik, az ébredéshez vezető szükséges küszöbbé. Az ember a saját testén éli meg őket: találkozik velük, keresztülhalad rajtuk, és általuk formálódik, mígnem az, ami egykor árnyék volt, megértetté és meghaladottá válik. Itt a bűn nem elutasított, hanem szembenézett, bejárt és végső soron meghaladott tapasztalat.
Csak ezután vezeti tovább a fény a Paradicsom felé, ahol az átalakulás teljessé válik, és felemelkedéssé nemesül.”
Thomas Martino

PARADICSOM – A jóváhagyott valóság
„A koncepció a Paradicsom emberi léptékű újragondolásából indul ki. Nem transzcendens helyként, hanem bennünk rejlő lehetőségként tekint rá: olyan állapotként, amely a döntéseink és viszonyulásaink eredményeként jön létre. Ahogyan képesek vagyunk a világunkat mások – vagy saját magunk – számára pokollá formálni, úgy képesnek kell lennünk arra is, hogy létrehozzuk a harmónia, a szeretet és a paradicsomi lét valóságát a jelenünkben, amely ugyan nem örök, de tapasztalás és tanulás révén újra és újra megidézhető.”
Czár Gergely

Zene: Lorenzo Cimarelli, montázs
Fény: Szabó Dániel
Styling és jelmeztervezés: Bianca Imelda Jeremias
Díszlet: Tóth Kázmér
Szövegíró: Szokolai Brigitta
Koreográfusok:
Pokol: Giovanni Napoli
Purgatórium: Thomas Martino
Paradicsom: Czár Gergely
Táncművészek:
Csató Málna, Dorsich Hanna, Füzesi Csongor, Kiss Róbert, Alisa Kurilenkova, Gioele Marcante, Miriam Munno, Alice Del Frate, Diletta Ranuzzi, Rudisch Boglárka, Francesco Totaro, Vincze Lotár

Balettigazgató: Echéry-Pataki András
Művészeti vezető: Juronics Tamás
International representative: BALLETS

Partnerek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Művészeti Akadémia, Kortárs Balettért Alapítvány,
Porsche Szeged, Porsche M5, CE Glass Industries, Pick Szeged – Handball, Palánta Salátabár – Szeged, Busz Travel – Császár József, Hétkávézó, NUBU
Rádió88, Marie Claire, Délmagyarország
Advertisement

Where is it happening?

Nemzeti Táncszínház, Kis Rókus utca 14, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Szegedi Kort\u00e1rs Balett\/Szeged Contemporary Dance Company

Host or Publisher Szegedi Kortárs Balett/Szeged Contemporary Dance Company

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

J\u00f3ni szertart\u00e1s \u2022 A kiteljesed\u00e9s jegy\u00e9ben \u2728
Tue, 19 May at 06:00 pm Jóni szertartás • A kiteljesedés jegyében ✨

Amitabha Központ

El\u0151ad\u00e1s az 1896-os Millenniumi Ezred\u00e9ves Orsz\u00e1gos Ki\u00e1ll\u00edt\u00e1sr\u00f3l (3. r\u00e9sz)
Tue, 19 May at 06:00 pm Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

MKE - Magyar Képzőművészeti Egyetem

Alakreform edz\u00e9s a Rozsnyay utc\u00e1ban
Tue, 19 May at 06:30 pm Alakreform edzés a Rozsnyay utcában

Angyalföldi Sportközpont

Motherhood [CA] @Szimpla
Tue, 19 May at 08:00 pm Motherhood [CA] @Szimpla

14. Kazinczy utca, Budapest, Hungary, 1075

ART
\u00dcres Lapok II. El\u0151ad\u00e1s
Tue, 19 May at 08:00 pm Üres Lapok II. Előadás

Rumbach Sebestyén utca 9.

C\u00e9cile McLorin Salvant in Budapest
Tue, 19 May at 08:00 pm Cécile McLorin Salvant in Budapest

CONCERTS MUSIC
Te m\u00e1r nyilatkozt\u00e1l az ad\u00f3d 1%-\u00e1r\u00f3l?
Wed, 20 May at 12:00 am Te már nyilatkoztál az adód 1%-áról?

Visegrádi utca 52/A, Budapest, Hungary, 1132

Sz\u00fcli-O\u00e1zis
Thu, 30 Apr at 02:00 pm Szüli-Oázis

Atno

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
Angerfist in Budapest
Fri, 01 May at 10:00 pm Angerfist in Budapest

Arzenál

ENTERTAINMENT CONCERTS
Eric Clapton
Sat, 02 May at 01:00 am Eric Clapton

MVM Dome

TRIPS-ADVENTURES
Kalap Jakab \u00c1LLATI SHOW! - SEG\u00cdTHETEK?! x ZENTE Koncert \/\/ Budapest Ar\u00e9na, 05.02.
Sat, 02 May at 10:30 am Kalap Jakab ÁLLATI SHOW! - SEGÍTHETEK?! x ZENTE Koncert // Budapest Aréna, 05.02.

Papp László Budapest Sportaréna

CONCERTS
A B\u00e1nfalvy St\u00fadi\u00f3 bemutatja: A. A. Milne \u2013 Micimack\u00f3
Sat, 02 May at 11:00 am A Bánfalvy Stúdió bemutatja: A. A. Milne – Micimackó

Bálint Ágnes Kulturális Központ

F\u00f3ti Maj\u00e1lis
Sat, 02 May at 02:00 pm Fóti Majális

Új Városi Piac Fót

RODEO
B\u00f6be mindent elint\u00e9z 2.0 - Any\u00e1k napi m\u0171sor
Sat, 02 May at 03:00 pm Böbe mindent elintéz 2.0 - Anyák napi műsor

Petőfi tér 1., Dunavarsány, Hungary, 2336

ROCKMAJ\u00c1LIS \u2013 Dinamit & Zorall + Black Jack | Budapest, Barba Negra
Sat, 02 May at 05:30 pm ROCKMAJÁLIS – Dinamit & Zorall + Black Jack | Budapest, Barba Negra

BARBA NEGRA

CONCERTS
Parno Graszt in Budapest
Sat, 02 May at 06:00 pm Parno Graszt in Budapest

ENTERTAINMENT CONCERTS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events