Sacred Moves - Soul Motion Conscious Dance playshop

Schedule

Sun Dec 21 2025 at 11:00 am to 02:00 pm

UTC+01:00

Location

JustFlow Yoga Stúdió 1024 Budapest, Kis Rókus utca 23. | Budapest, BU

Advertisement
A téli napforduló napján, még a karácsonyi készülődések előtt gyere velünk megpihenni Önmagadba, puhán-bársonyosan bevonni a lelkedet a jóval, hogy igazi ünnep lehessen belül.
Hogy miért a komótos csigákat választottam hívóképnek? Mert figyelmünket lelassítjuk, fókuszáljuk a pillanatra, az adott mozdulatra, a megélésünkre, hogy aztán abból bomolhasson ki a következő pillanat, és megszülethessenek új energiák, szenvedély és szabadság. Izgalmas, finom és intenzív zenékkel támogatva, verssel, talán kis mesével is, megosztásokkal, és egy kis kényeztető rituáléval.
A programot tartja: Fekete Erika Soul Motion és Movement Medicine tanár, Gestalt-terapeuta, SEP, képzésben lévő ICD terapeuta.
Gyönyörű, új helyen leszünk, a megújult JustFlow stúdióban, a Millenáris mellett. https://justflow.hu/
Gyere 15 perccel korábban, hogy kényelmesen megérkezz, hangolódni tudj.
A 3 órás foglalkozás díja 6.000-9.000 forint között annyi, amennyit most meg tudsz engedni magadnak. Rákból gyógyulóknak ingyenes, vagy adományos.
A playshop netto bevételét jótékony célra szánom, az Igazgyöngy Alapítvány, a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója és az Ürömi Állatotthon számára elosztva.
Max 20 hely van, előre utalással tudod biztosítani a helyed, előzetes regisztráció szükséges, itt:
https://forms.gle/2n4DqqZgxj8uBmgD8
Várlak szeretettel, Erika
"Amikor időt szánsz arra, hogy a figyelő képzeletedre támaszkodj, elkezded meghallani ezt a szelíd hangot életed szívében. Mélyebb és biztosabb, mint a csalódás, a nyugtalanság, az önkritika és a sivárság összes többi hangja. Minden szentség arról szól, hogy megtanuld meghallani saját lelked hangját. Az mindig ott van, és minél mélyebben megtanulsz hallgatni, annál nagyobb meglepetések és felfedezések tárulnak fel. Saját lelked szelídségébe belépni megváltoztatja életed hangját és minőségét. Életedet már nem emészti fel a következő esemény, élmény vagy eredmény utáni éhség. Megtanulsz lejönni a taposómalomról, és a földön járni. Új tiszteletet nyersz önmagad és mások iránt, és megtanulod meglátni, milyen csodálatosan értékes ez az egyetlen élet. Elkezdesz átlátni az illúziók elbűvölő fátylán, amelyet valóságnak hittél. Többé nem pazarlod magad olyan dolgokra és helyzetekre, amelyek kimerítik a lényegedet. Most már tudod, hogy az igazi forrásod nem rajtad kívül van. A lelked az igazi forrásod, és új energia és szenvedély ébred benned.
JOHN O'DONOHUE
When you take the time to draw on your listening-imagination, you will begin to hear this gentle voice at the heart of your life. It is deeper and surer than all the other voices of disappointment, unease, self-criticism and bleakness. All holiness is about learning to hear the voice of your own soul. It is always there and the more deeply you learn to listen, the greater surprises and discoveries that will unfold. To enter into the gentleness of your own soul changes the tone and quality of your life. Your life is no longer consumed by hunger for the next event, experience or achievement. You learn to come down from the treadmill and walk on the earth. You gain a new respect for yourself and others and you learn to see how wonderfully precious this one life is. You begin to see through the enchanting veils of illusion that you had taken for reality. You no longer squander yourself on things and situations that deplete your essence. You know now that your true source is not outside you. Your soul is your true source and a new energy and passion awakens in you.
JOHN O'DONOHUE
Advertisement

Where is it happening?

JustFlow Yoga Stúdió 1024 Budapest, Kis Rókus utca 23., Kis Rókus utca 23, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Fekete Erika - T\u00e1ncmedit\u00e1ci\u00f3, Soul Motion, Movement Medicine

Host or Publisher Fekete Erika - Táncmeditáció, Soul Motion, Movement Medicine

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

PLEASURE pres. [UNREAL] CHRISTMAS\/HEAVEN\/DEC 21
Sun, 21 Dec at 11:00 pm PLEASURE pres. [UNREAL] CHRISTMAS/HEAVEN/DEC 21

Heaven Club Budapest

CHRISTMAS DANCE
ROLLIN' - The Hungarian Topsh*t Party \u2022 \u00d6TKERT \u2022 12\/21
Sun, 21 Dec at 11:00 pm ROLLIN' - The Hungarian Topsh*t Party • ÖTKERT • 12/21

Ötkert

PARTIES ENTERTAINMENT
 Crowdrave Avalanche
Sun, 21 Dec at 11:00 pm Crowdrave Avalanche

TOLDI

PARTIES ENTERTAINMENT
Ifj\u00fas\u00e1gi git\u00e1ros ror\u00e1te
Mon, 22 Dec at 06:30 am Ifjúsági gitáros roráte

Országúti Ferencesek

Agyagoz\u00f3s kar\u00e1csonyi hangol\u00f3d\u00e1s
Mon, 22 Dec at 09:00 am Agyagozós karácsonyi hangolódás

Budapest II. kerület

WORKSHOPS
Csokib\u00e1r \/\/ Di\u00f3t\u00f6r\u0151
Mon, 22 Dec at 10:00 am Csokibár // Diótörő

Jókai. / Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

FESTIVALS
\u00c1lomgy\u00e1r raklapv\u00e1s\u00e1r BUDAPESTEN!
Mon, 22 Dec at 10:00 am Álomgyár raklapvásár BUDAPESTEN!

Újpesti rakpart 1, Budapest 1137, Magyarország

ZAY. Bazaar
Mon, 22 Dec at 01:00 pm ZAY. Bazaar

Vajdahunyad utca 4., Budapest, Hungary, 1082

A k\u00f6t\u0151d\u00e9s term\u00e9szete \/ The Ecology of Attachment \u2502 G\u00e1sp\u00e1r Annam\u00e1ria egy\u00e9ni ki\u00e1ll\u00edt\u00e1sa
Fri, 12 Dec at 06:30 pm A kötődés természete / The Ecology of Attachment │ Gáspár Annamária egyéni kiállítása

II. János Pál pápa tér 8. fszt. 1., Budapest VIII. kerület, Hungary, 1081

FESTIVALS
SUPERCORSA pres. LINAPARY (CO)
Sat, 20 Dec at 09:00 pm SUPERCORSA pres. LINAPARY (CO)

Dopamin

MUSIC ENTERTAINMENT
Gryllus Vilmos-N\u00f3t\u00e1s Mikul\u00e1s
Sun, 21 Dec at 10:00 am Gryllus Vilmos-Nótás Mikulás

Uránia Nemzeti Filmszínház

AJ\u00c1ND\u00c9KK\u00c9SZ\u00cdT\u00c9S & M\u0170V\u00c9SZETI V\u00c1S\u00c1R - extra \u00e9vv\u00e9gi kedvezm\u00e9nyekkel
Sun, 21 Dec at 10:00 am AJÁNDÉKKÉSZÍTÉS & MŰVÉSZETI VÁSÁR - extra évvégi kedvezményekkel

alkotás13

WORKSHOPS FESTIVALS
Titkos kar\u00e1csonyi kreat\u00edv workshop
Sun, 21 Dec at 10:00 am Titkos karácsonyi kreatív workshop

Nánási út 14, Budapest 1031, Magyarország

WORKSHOPS FESTIVALS
Sacred Moves - Soul Motion Conscious Dance playshop
Sun, 21 Dec at 11:00 am Sacred Moves - Soul Motion Conscious Dance playshop

JustFlow Yoga Stúdió 1024 Budapest, Kis Rókus utca 23.

FESTIVALS
T\u00e9li t\u00e1j-\u00c9lm\u00e9nyfest\u00e9s \u00c9l\u0151 Jazz zen\u00e9vel\ud83c\udf84 Advent utols\u00f3 vas\u00e1rnap
Sun, 21 Dec at 04:00 pm Téli táj-Élményfestés Élő Jazz zenével🎄 Advent utolsó vasárnap

Fadrusz utca 5., Budapest, Hungary, 1114

MUSIC ENTERTAINMENT
N\u0151i F\u00e9ny\u00fcnnep - Napfordul\u00f3 mantr\u00e1kkal \u00e9s \u00e9l\u0151 zen\u00e9vel
Sun, 21 Dec at 06:00 pm Női Fényünnep - Napforduló mantrákkal és élő zenével

Amitabha Központ

FESTIVALS
Kal\u00e1ka - Szabad-e bej\u00f6nni ide betlehemmel?
Sun, 21 Dec at 06:20 pm Kaláka - Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

Fő tér, Budapest 1033, Magyarország

Frida Kahlo ballad\u00e1ja
Sun, 21 Dec at 07:30 pm Frida Kahlo balladája

RS9 Színház

FESTIVALS
Csokib\u00e1r \/\/ Di\u00f3t\u00f6r\u0151
Mon, 22 Dec at 10:00 am Csokibár // Diótörő

Jókai. / Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

FESTIVALS
T\u00edm\u00e1r P\u00e9ter: Csinibaba (1997)
Mon, 22 Dec at 07:00 pm Tímár Péter: Csinibaba (1997)

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events