Oh, to be an artist... – kiállításmegnyitó

Name: Oh, to be an artist... – kiállításmegnyitó
Start: 2024-10-17T19:00:00+02:00
Location: Nyolcésfél

Schedule

Thu Oct 17 2024 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

Nyolcésfél | Budapest, BU

Oh, to be an artist…
Mindannyian ismerjük a közmondást: „Aki nem dolgozik, az ne is egyék”. De mégis mikortól számít (rendes!) munkának egy tevékenység? Az irodában a számítógép előtt eltöltött idő annak számít? És mi a helyzet a „családi fészek” megteremtését célzó láthatatlan munkával? És a művészek műteremben eltöltött ideje munkaidő-e? Ezek talán nem ugyanolyan értékes munkák, mint az, ha egy recepciós pult mögött ül valaki napi 8-10 órában? Vagy netán míg a házimunka a kulturálisan kódolt női princípium részeként aposztrofálódik, a műtermi munka a művészekben rejlő zseniből és kreativitásból táplálkozik? Bárhogy is legyen, ahogy sok más, úgy a munka fogalma is társadalmilag konstruált, koronként változó képet mutató fogalom. Nem függetleníthető a mindenkori hatalmi struktúráktól, ideológiáktól, sem az aktuális társadalmi és gazdasági berendezkedéstől. Ahogy Katja Praznik szlovén szociológus fogalmazott, a neoliberális kapitalizmusban „a munka jelentése többé már nem a létfenntartás érdekében végzett emberi tevékenység, hanem olyan cselekvés, amelyen keresztül az egyén kivetíti saját személyiségét…” A munka az áru és a kenyérkeresés birodalmából a pszichológia és a szabadidő birodalmába helyeződik át, ez pedig a „rosszul fizetett vagy egyáltalán nem fizetett ’ingyenmunka’ igazolását szolgálja.” A sportszerűen űzött fizetetlen munkának azonban – ironikus módon – megvan a maga ára. Mindez azonban nem egyedülálló jelenség. Az utóbbi évek társadalom- és gazdaságelméleti diskurzusaiban egyre gyakrabban merül fel a prekariátus fogalma. A kifejezés használataiban számos egymással részben átfedést mutató, részben ellentétes megközelítés találkozik. Eszerint a prekár lét egy sajátos, “a fordista termelési rendszer és a jóléti államok által garantált klasszikus alkalmazotti státuszhoz” képest kiszolgáltatottabb, bizonytalanabb állapotot jelöl. Ez kevésbé az adott egyén hátteréről vagy társadalmi identitásáról szól, „hanem inkább arról a módról, ahogy saját jövőjéről gondolkozik”, és eszerint „keresztülmetsz több szociológiai kategóriát: az etnikumot, a nemet, a nemzetiséget, de még a társadalmi-gazdasági osztályt is”. A kifejezés a kizsákmányolás legkülönbözőbb formáira és a rendhagyó időbeosztásban dolgozókra egyaránt érvényes lehet: az illegális, szezonális munkától a részmunkaidős, otthoni munkáig, a rugalmas munkaidőtől az önálló vállalkozóig, a szabadúszóktól az önmagukat alkalmazó egyénekig, amely kategóriába a projekt alapon foglalkoztatott kulturális munkások és a megbízásokból/eladásokból magukat fenntartani kényszerülő művészek egyaránt beletartoznak. Jelen kiállítás a művészeti munkát helyezi középpontba.
Az alkotói tevékenység tökéletesen belesimul abba a neoliberális elgondolásba, mely szerint a munka az önkifejezés egy formája. A reneszánsz korig maga a fogalom sem létezett, egyszerű kézművesként hivatkoztak a művészeti munkát végző mesterekre. A 19. század zsenikultusza már számos privilégiumot jelentett, azonban máig visszhangzó, negatív hatása miatt a veleszületett tehetség és a kreatív személyiség kifejezéseként tekintünk a művészetcsinálásra. A házimunkával vont párhuzam által Praznik rámutatott, hogy a művészeti tevékenységre sem társadalmi-kulturális konstrukcióként, hanem a szubjektum alaptermészetéből eredőként tekintünk. Az esszencializálás hatékonyan rejti el, hogy a művésszé válás milyen sok tényezőtől függ: a csak bizonyos helyeken, bizonyos társadalmi rétegek számára elérhető tehetséggondozástól vagy a családi háttér anyagi és kulturális tőkéjétől például. A személy természetével összeforrt művészlétet nem tudjuk munkaként leírni, láthatatlan a saját termelési folyamata viszonylatában. Olyan ölbe pottyant ajándékként jelenik meg, amiért csodálattal adózunk – nem pedig munka, amit pénzzel honorálunk. Mivel az autonóm alkotói tevékenység jellemzően nem ígér biztos megélhetést, így plusz időt igénylő alkalmi munkák, másodállások dúcolják alá.
A művészzseni piedesztálra emelésével háttérbe szorult a tény, hogy a művész ugyanolyan hétköznapi ember, mint a társadalom többi tagja. Erre azonban egyre többen igyekszenek felhívni a figyelmet: tematikus kiállításokkal, performatív művészeti alkotásokon keresztül világítanak rá arra, hogy a művészeti alkotás folyamatát, a tárgy megszületését megelőző munkát nem becsüljük meg. A tiltakozó, aktivista természetű, figyelemfelkeltő projektek egyszerre tekinthetők önreflexiónak, valamint a kapitalizmus és a kortárs intézményrendszer kritikájának. Egyik lehetséges formájuk a galériabezárás mint művészeti gesztus: Robert Barry már 1969-ben így hívta fel a figyelmet a szektorban dolgozók elkeserítően alacsony bérezésére, míg Maria Eichhorn 2016-ban záratta be a londoni Chisenhale Galériát a „kiállításmegnyitót” követően. Michael Asher ugyanerre a problémára mutatott rá, amikor 1974-ben eltávolított egy válaszfalat egy Los Angeles-i kereskedelmi galériában, hogy felfedje a színfalak mögött folyó munkát. Ezek az akciók is hozzájárultak ahhoz, hogy a művészek által végzett láthatatlan munka, valamint a szektorban dolgozók kizsákmányolása a diskurzus részévé válhasson. Napjainkban a (művészeti) alapjövedelem bevezetésének kérdése, valamint az intézményrendszer és kultúratámogatás kritikája is vita tárgyát képezi.
A kiállításon a művészeti munka eredményét a termékként való értelmezés felől a folyamat felé mozdítjuk el, melynek létrejötte lineáris útvonal helyett megannyi kanyar, kényszerpihenő és újraindulás eredménye. A Terike from Budapest és Nyolcésfél által közrefogott alkotók beavatnak munkáik megszületésének konkrét szegmenseibe, bizonyos esetekben pedig maguk az alkotásaik is visszautalnak az elkészülésük folyamatára. A kreatív munkát a láthatatlan folyamatok előtérbe helyezésével, állandó reflexióval és ambivalens érzésekről mesélő szavaikkal demisztifikálják. Legyen az alkalmazott művészettel foglalkozó alkotó egyéni projektje vagy autonóm alkotás, a kreatív folyamat egyaránt anyagi és mentális erőforrásokat vesz igénybe, melyeknek feltérképezésével közelebb kerülhetünk a művészeti munkát körülvevő ellentmondások megértéséhez és talán feloldásához is.
Kiállításunk egyszerre szól az alkotókról és azokról a tényezőkről melyekkel állandó kölcsönhatásban kell működnie ahhoz, hogy a jelenlegi kulturális hálózatban érvényesülhessen. Emellett a helyszínről, amely otthont ad a kiállításnak és önmagáról is, hiszen az Oh, to be an artist… is egy olyan folyamat végeredménye, amelyben az általunk vizsgált jelenségeket testközelből is megtapasztaltuk. Ilyen alapon pedig érdemes magunknak feltenni a kérdést: mennyire kényszerülünk újratermelni azokat a problémákat amiket konkretizálni, kidomborítani szeretnénk?
Kiállító művészek: BATKE Luca, CORNEJO Judith, FAZEKAS Dániel, FÜLÖP Tünde, HORVÁTH Júlia, LÁSZLÓ Fanni, MADARÁSZ Rita, POSTA Rebeka, SUTUS Fanni, SZARVAS Valentin, VARGA JANCSÓ Dániel
Megnyitó-performansz és hanginstalláció: Szende Natalie, elektorakusztikus zeneszerző és muzikológus
A kiállítás október 27-éig megtekinthető.
Nyitvatartás: 16:00-19:00, minden nap
Kurátorok: Albert Eszter, Balkó Dorottya, Nagy Emese Boglárka, Tamás Cintia, Vázsonyi Dóra
Kiállítás-kommunikáció: Fényes Paula, Horányi Panni
Grafika: Kocsis Anna
Külön köszönjük a segítséget Véghelyi Borbálának és Tóth-Meisels Bencének!
A kiállítás a Budapest Design Week kísérő-eseménye.
(A kiállítást a MOME Art and Design Management MA szakja támogatta.)

____________ENG____________
Oh, to be an artist…
The well-known proverb "He who does not work, neither shall he eat" echoes in our memory. But what makes an activity (regular!) work? Does the time spent in front of the computer in the office count? What about the invisible work of creating a "family nest", or the time spent by artists in their studio? Are these not equally valuable jobs? Might it be that while the former is apostrophized as part of the culturally coded female principle, the latter feeds on the genius and the inherent creativity of artists? Be that as it may, like many other things, the concept of work is also socially constructed and ever-changing. It cannot be separated from current power structures and ideologies, nor from current social and economic arrangements. As the Slovenian sociologist Katja Praznik put it, in neoliberal capitalism, "the meaning of work is no longer a human activity for the sake of survival, but an action through which the individual projects his own personality…”. From the realm of goods and earning bread, work seeps into psychology and leisure, which "serves to justify poorly paid or unpaid 'free work'." However, the unpaid work done in a sporting manner has its price, ironically.
This is not a unique phenomenon, however. In recent years, the concept of the precariat has been appearing more and more frequently in social and economic discourses. The dialogue surrounding the term contains several, partially overlapping and opposing approaches. Accordingly, being part of the precariat denotes a specific, more vulnerable and insecure state compared to "the classic employee status guaranteed by the Fordist production system and the welfare state". It is less about the background or social identity of the individual, "but more about the way in which he thinks about his own future", and accordingly "it crosses several sociological categories, such as ethnicity, gender, nationality, but also socio-economic class". The term can apply to the most diverse forms of exploitation: from illegal, seasonal work to part-time work at home; from flexible working hours to entrepreneurship; from freelance to self-employment - the latter category including cultural workers jumping between projects and artists sustaining themselves from commissioned works and/or sales. This exhibition is focusing specifically on art as work and the artist as worker.
Artistic activity fits perfectly into the neoliberal concept of work being a form of self-expression. The concept of the artist itself did not even exist until the Renaissance - before that, masters performing artistic work were simply referred to as craftsmen. The “artistic genius” appearing in the 19th century provided certain privileges to artists, but its negative impact reverberates to this day as we identify art-making as an expression of innate talent and creative personality. By drawing a parallel with housework, Praznik pointed out that artistic activity is not viewed as a socio-cultural construction, but rather as something rooted in the nature of the subject. Essentialization effectively hides that the way of becoming an artist is dependent on many factors: from the talent management available only in certain cities, by people of a certain social status; or the material and cultural stock provided by the family. Fused with personality, being an artist cannot be described as work; it remains invisible in relation to its own production process. It appears as a gift that falls into our laps for which we pay tribute with admiration - not work that we reward with money. Since autonomous artistic activity typically does not promise a secure livelihood, it is undermined by odd jobs and secondary employment that require extra time.
By placing them on a pedestal, we gloss over the fact that artists are just as ordinary human beings as the rest of us. More and more professionals are trying to draw attention to the issue: thematic exhibitions and performances highlight the way we do not appreciate the process of artistic creation - the work that goes into the object. Art activist projects can be considered as self-reflection and as the criticism of capitalism and of the contemporary institutional system. One possible form of resistance is the closing of the gallery as an artistic gesture: this is how Robert Barry drew attention in 1969 to the depressingly low wages of workers in the sector; while in 2016, Maria Eichhorn closed the Chisenhale Gallery after the "exhibition opening". In 1974, Michael Asher pointed to the same problem when he removed a partition in a commercial gallery in Los Angeles to reveal the work going on behind the scenes. Due to these actions, the invisible work performed by artists and the exploitation of workers in the cultural sector could become part of the discourse. Nowadays, the introduction of basic income (for the arts), as well as the criticism of the institutional system and cultural support is also a subject of debate.
The current exhibition interprets the result of the artistic work not as a product but as a process. We focus on the creation itself, which is not a linear route; instead, it includes a great many turns, forced rests and restarts. The exhibiting artists, represented by Terike from Budapest and Nyolcésfél, introduce specific segments of the birth of their works, and in certain cases, even the artworks refer back to the process of their own creation. They demystify artistic work by highlighting invisible processes; constantly reflecting; and sharing their thoughts and ambivalent feelings towards their profession. Whether it is an individual project of a designer or an autonomous work of a painter, the creative process uses both material and mental resources. By mapping them out, we can get closer to understanding and perhaps resolving the contradictions surrounding the discourse of art as work.
Our exhibition is both about the artists and the factors they have to constantly interact with in order to prevail in the cultural system. In addition, the exhibition also addresses its location and itself, since during the creation of Oh, to be an artist… we experienced the phenomena we are investigating up close. On such a basis, it is worth asking ourselves: to what extent are we forced to reproduce the problems that we want to concretize and highlight?
Artists: Luca BATKE, Judith CORNEJO, Dániel FAZEKAS, Tünde FÜLÖP, Júlia HORVÁTH, Fanni LÁSZLÓ, Rita MADARÁSZ, Rebeka POSTA, Fanni SUTUS, Valentin SZARVAS, Dániel VARGA JANCSÓ
Opening performance and sound installation by Natalie Szende, electroacoustic musician and musicologist.
The exhibition is on view until October 27.
Opening hours: 4-7 PM, every day
Curators: Eszter Albert, Dorottya Balkó, Emese Boglárka Nagy, Cintia Tamás, Dóra Vázsonyi
Communications: Paula Fényes, Panni Horányi
Graphic design: Anna Kocsis
We are grateful for the help of Borbála Véghelyi and Bence Tóth-Meisels.
The exhibition is part of the Budapest Design Week program.
(The exhibition was sponsored by the Art and Design Management MA programme of MOME.)