Naked SZESZ koncert @ Törpe Tető
Schedule
Mon, 29 Dec, 2025 at 08:00 pm
UTC+01:00Location
Törpe | Szeged, CS
Advertisement
A belépés ingyenes!A Naked SZESZ a Szegedi Egyetemi Színház zenekaraként indult alternatívrock-zenekar, mely 2015-ben főleg versmegzenésítéseket készítve állt először színpadra, majd szépen lassan tradicionális zenekarrá alakult át ahogy a zenekari tagok egyre több időt töltöttek egymással a próbateremben és azon kívül. 2018-ban jelent meg a banda első nagylemeze “Létige” címmel, melyen még főleg a versmegzenésítések domináltak, aztán 2019-ben érkezett a második album , a “Pehelysúlyú Világ”, amelyen már egyenlőbb arányban voltak a saját dalszövegek valamint az ismert és kevésbé ismert költőink soraiból építkező dalok.
A zenekar harmadik megjelenésére közel négy évet kellett várni, a kizárólag saját dalszövegekre alapozott új anyag, a “beleképzelnek valamit” 2023. áprilisában jelent meg, melyet azóta fesztiválokon és több vidéki város koncerthelyszínén is bemutatott a zenekar.
A két ünnep között várunk titeket egy hatalmas bulira egyik kedvenc szegedi helyszínünkön, a város tetején a Törpe Tetőn! Hozzuk a régi és új dalokat is, köztük néhány dalt a készülő 4. nagylemezünkről is!
Bulizzunk egy nagyot utoljára 2025-ben és várjuk együtt az új évet a Törpében!
Advertisement
Where is it happening?
Törpe, Kossuth Lajos sugárút 5, Szeged 6721, Magyarország, Szeged, HungaryEvent Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.







