Márai Sándor: Hallgatni akartam | MÁRAI SZÍNHÁZFESZTIVÁL

Schedule

Fri, 03 Oct, 2025 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

Márai Sándor Művelődési Ház | Budapest, BU

Advertisement
Monológ egy részben, Hegedűs D. Géza előadásában
Az előadásban részletek hangzanak el Márai Sándor "Beszéljünk másról?", "A Teljes Napló" és a "Halotti beszéd" című műveiből.
„Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti."
A Hallgatni akartam című művét az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai. Korábban csupán az író hagyatékában volt olvasható, majd a Helikon Kiadó gondozásában már az életmű szerves részeként jelent meg 2013-ban. A kéziraton 1950-es évszám szerepel, vagyis ez az írás tekinthető Márai első, emigrációban írt és befejezett művének.
Az író által választott történelmi kiindulópont az Anschluss, azaz Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely esemény hatására Márai szerint a klasszikus Európa is odaveszett. A Hallgatni akartam lírai vallomás egy értékvesztett időszakról, s egyben pontos kordokumentum az eltűnőben lévő polgári Európáról és Magyarországról Hegedűs D. Géza megrendítő előadásában.
Rendező: Marton László
Színpadra alkalmazta: B. Török Fruzsina
Előadja: Hegedűs D. Géza
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa
Zene: Tallér Zsófia
Belépőjegy: 3000 Ft
Kedvezményes jegy I. kerületi lakosoknak: 1500 Ft
Belépőjegy a helyszínen: 4000 Ft
Időpont: október 3., 19:00
Helyszín: Márai Sándor Művelődési Ház (1013 Budapest, Krisztina tér 1.)
Rendezvényünkön kép- és hangfelvétel készülhet, melyet weboldalunkon és közösségimédia-felületeinken is felhasználhatunk!
Advertisement

Where is it happening?

Márai Sándor Művelődési Ház, Krisztina tér 1, Budapest 1013, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

M\u00e1rai S\u00e1ndor M\u0171vel\u0151d\u00e9si H\u00e1z

Host or Publisher Márai Sándor Művelődési Ház

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Aerial Conditioning & Mobility
Fri, 03 Oct at 06:15 pm Aerial Conditioning & Mobility

Sopron út 19/a, Budapest 1117, Magyarország

Perfect Blue | magyar felirattal
Fri, 03 Oct at 06:30 pm Perfect Blue | magyar felirattal

Bem Mozi

VIRTUAL ANIME
Grecs\u00f3 Kriszti\u00e1n - \u00dczenetek a m\u00faltb\u00f3l
Fri, 03 Oct at 06:30 pm Grecsó Krisztián - Üzenetek a múltból

Kalászi utca 12., Budapest, Hungary, 1039

PERFORMANCES ART
Skybeast | Solidity | Future Grid | MegaHertz - S8 Underground CLub
Fri, 03 Oct at 06:45 pm Skybeast | Solidity | Future Grid | MegaHertz - S8 Underground CLub

S8 Underground Club

Sebastian Weigle \u00e9s a Nemzeti Filharmonikus Zenekar \u00e9s \u00c9nekkar
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Sebastian Weigle és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT MUSIC
B\u00f6iler x Gep\u00e1rd SS @ Barhole
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Böiler x Gepárd SS @ Barhole

Dohány utca 7., Budapest

Aff\u00e9r Sz\u00ednh\u00e1z: Gyakori k\u00e9rd\u00e9sek \/ \u00dajra a St\u00fadi\u00f3 K-ban!
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Affér Színház: Gyakori kérdések / Újra a Stúdió K-ban!

Stúdió K Színház

Free* Walking Tour of the Notorious Jozsefvaros District.
Tue, 18 Aug at 10:30 am Free* Walking Tour of the Notorious Jozsefvaros District.

Keleti Pályaudvar (look for the guide holding a yellow umbrella on the main steps)

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
BIN\u00c1L\u00c9 2025 - We Are Not Alone
Wed, 17 Sep at 02:00 pm BINÁLÉ 2025 - We Are Not Alone

MERLiN Színház / MERLiN Theatre

ART EXHIBITIONS
12. Skandin\u00e1v Filmfesztiv\u00e1l
Thu, 25 Sep at 02:00 pm 12. Skandináv Filmfesztivál

Art+Cinema

ENTERTAINMENT ART
A Meseaut\u00f3 - Budapest (Z\u00e1rtk\u00f6r\u0171)
Tue, 30 Sep at 11:00 am A Meseautó - Budapest (Zártkörű)

Kőrösi Kulturális Központ

Marc Camoletti - Boldog sz\u00fclet\u00e9snapot, avagy hatan pizsam\u00e1ban
Tue, 30 Sep at 06:00 pm Marc Camoletti - Boldog születésnapot, avagy hatan pizsamában

Stefánia út 34-36., Budapest, Hungary, 1143

Zen\u00e9l\u0151 Arch\u00edvum T\u00e1pai D\u00f3r\u00e1val
Tue, 30 Sep at 06:00 pm Zenélő Archívum Tápai Dórával

Dózsa György út 8., Godollo, Hungary, 2100

PERFORMANCES FESTIVALS
Vinnai Andr\u00e1s - Titkosszolg\u00e1k
Tue, 30 Sep at 07:00 pm Vinnai András - Titkosszolgák

Marczibányi Téri Művelődési Központ

TELTH\u00c1Z! - Csokonai Lili: Tizenh\u00e9t hatty\u00fak
Tue, 30 Sep at 07:00 pm TELTHÁZ! - Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk

Rákóczi út 21., Budapest, Hungary, 1088

P\u00e9csi Balett: Carmen
Tue, 30 Sep at 07:00 pm Pécsi Balett: Carmen

Nemzeti Táncszínház

"F\u00fcves besz\u00e9lget\u00e9sek"-M\u00e1rai S\u00e1ndor F\u00fcvesk\u00f6nyv\u00e9re \u00e9p\u00fclve, szeptemberi vend\u00e9g: Kov\u00e1cs Patr\u00edcia
Tue, 30 Sep at 07:00 pm "Füves beszélgetések"-Márai Sándor Füveskönyvére épülve, szeptemberi vendég: Kovács Patrícia

Lövőház utca 31., Budapest II. kerület, Hungary, 1024.

Lakatos L\u00e1szl\u00f3 \u00f6n\u00e1ll\u00f3 estje Gy\u00f6mr\u0151n!
Tue, 30 Sep at 07:00 pm Lakatos László önálló estje Gyömrőn!

Hankó István Művészeti Központ

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events