Mesemaraton a Fürge Pávában

Schedule

Mon Sep 30 2024 at 02:00 pm

UTC+02:00

Location

Kossuth Lajos utca 87., Monor, Hungary, 2200 | Budapest, BU

Advertisement
„A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.” (Csukás István)
„2005-ben a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére Benedek Elek születésnapját – szeptember 30-át – fogadták el a magyar népmese napjának. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai népmesekincs értékeire, valamint a mesékben fellelhető egyetemes örök értékeket, bölcsességet átadja a legfiatalabb nemzedékek tagjainak.”
Ebből az alkalomból immár 3. éve a Monori Ady Úti Általános Iskola és a Fürge Páva meseolvasási „maratont” hirdet. Az idén változtattunk a „szabályokon”. Ez alkalommal meseolvasási verseny formájában hirdetjük meg a Mesemaratont.
Több korosztályban várjuk a meseolvasást vállalók jelentkezését az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/1AziNV_TqLrEmoyHmF228_zQARcGRHSQ-PCmzt9XMJC0/viewform?edit_requested=true
A rendezvény nyilvános, mindenkit várunk szeretettel, természetesen azokat is, akik egy jó
kávé, vagy finom süti mellett szívesen meghallgatnának néhány mesét.
Advertisement

Where is it happening?

Kossuth Lajos utca 87., Monor, Hungary, 2200, Kossuth Lajos utca 87, Monor 2200, Magyarország,Monor, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

F\u00fcrge P\u00e1va

Host or Publisher Fürge Páva

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Tech Jobs Fair - Budapest 2024
Mon Sep 30 2024 at 02:00 pm Tech Jobs Fair - Budapest 2024

Bálna - The Whale Budapest

MEETUPS EXHIBITIONS
Mesemaraton a F\u00fcrge P\u00e1v\u00e1ban
Mon Sep 30 2024 at 02:00 pm Mesemaraton a Fürge Pávában

Kossuth Lajos utca 87., Monor, Hungary, 2200

Tech Jobs Fair - Budapest 2024
Mon Sep 30 2024 at 02:00 pm Tech Jobs Fair - Budapest 2024

Bálna

JOB-FAIRS BUSINESS
L\u00e1t\u00e1s helyre\u00e1ll\u00edt\u00e1s energetikai testkezel\u00e9s workshop
Mon Sep 30 2024 at 03:00 pm Látás helyreállítás energetikai testkezelés workshop

M•A•G

WORKSHOPS
El\u0151z\u0151 \u00e9letek \/ Past Lives
Mon Sep 30 2024 at 04:00 pm Előző életek / Past Lives

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
KI\u00c1LL\u00cdT\u00c1S: A V\u00c1LTOZ\u00c1S SZ\u00cdNEI
Mon Sep 30 2024 at 05:00 pm KIÁLLÍTÁS: A VÁLTOZÁS SZÍNEI

Mandák-ház

AMAZON TR\u00c9NING - TELJESEN KEZD\u0150 CSOPORT CSAK N\u0150KNEK! REGISZTR\u00c1CI\u00d3 SZ\u00dcKS\u00c9GES!
Mon Sep 30 2024 at 05:00 pm AMAZON TRÉNING - TELJESEN KEZDŐ CSOPORT CSAK NŐKNEK! REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

Victor Hugo utca 6, Budapest 1132, Magyarország

Mes\u00e9k a K\u00f3son - avagy N\u00e9pmese Napi Mesed\u00e9lut\u00e1n
Mon Sep 30 2024 at 05:00 pm Mesék a Kóson - avagy Népmese Napi Mesedélután

Kós Károly tér, Budapest 1192, Magyarország

M\u0170V\u00c9SZETTER\u00c1PIA\u25025 alkalmas alkot\u00f3i \u00c9nid\u0151
Mon Sep 30 2024 at 05:30 pm MŰVÉSZETTERÁPIA│5 alkalmas alkotói Énidő

Képező

Filmklub: Idegen f\u00f6ld\u00f6n (1997) \/ Film Club: Pardes (1997)
Mon Sep 30 2024 at 05:30 pm Filmklub: Idegen földön (1997) / Film Club: Pardes (1997)

Búzavirág u. 14., Budapest, Hungary, 1025

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
P\u00c9NZ-\u00fcgyesek -- online k\u00f6z\u00f6ss\u00e9gi tanul\u00f3csoport a p\u00e9nzr\u0151l
Mon Sep 30 2024 at 06:00 pm PÉNZ-ügyesek -- online közösségi tanulócsoport a pénzről

Rigó utca 6., első emelet 6., 7-es kapucsengő, Budapest, Hungary, 1085

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events