Merkaba Aktíválás Szívből ( 4 napos Tanfolyam)

Schedule

Thu, 25 Sep, 2025 at 02:00 pm to Sun, 28 Sep, 2025 at 03:30 pm

UTC+02:00

Location

1037 Budapest Szerecsendió utca 20. | Budapest, BU

Advertisement
Kedves érdeklődők!
Drunvalo Melchizedek azért érkezett az 1800-as években ide a Föld nevű bolygóra mint lélek, az Orion csillagképből mert az atyja megkérte őt hogy segítsen a Föld nevű bolygónak és a rajta élő emberiségnek a felemelkedésben. Mikor ideérkezett Drunvalo akkor mind a Föld mind az emberek haldokoltak, mivel már jó ideje elfelejtették a Merkabájukat, aludtak és kiestek a szívük szent helyéből át a fejükbe a tobozmirigybe, ami maga a bukás. Bukás közben nem csak kiestünk a szívünkből hanem becsukódott a harmadik szemünk és ezzel a glóriánk is lecsukódott. Minden szent a világunkban akik szív emberek rendelkeznek a fejük körüli Glóriával. Drunvalo azzal a feladattal érkezett ide a bolygóra hogy segítse az embereket a felemelkedésben, vissza oda ahonnan valamikor leestek. Ezt a tanfolyamot Drunvalo Melchizedek álmodta meg és állította össze még a 2010-es év környékén. Elöszőr 1990-es években beaktiválta a Föld Anya Merkabáját, majd a 2010-évektől kezdődően elkezdte tanítani az embereket is a saját Merkaba mezejük aktiválására. Egy bolygó sem képes sokáig saját Merkaba mező nélkül létezni, és egy ember sem képes aktív Merkaba mező nélkül felemelkedni, sokáig létezni. Sőt azok az emberek akik nem rendelkeznek aktív Merkaba mezővel azok tudattalanul reinkarnálódnak. Mindenkinek az lesz az utolsó élete itt a 3D-ben amikor már élő Merkaba mezővel rendelkezik, és tudatosan lesz képes elhagyni a fizikai testét amikor eljön az ideje. Ez a 4 napos tanfolyam azért is különleges, mert itt a Merkabát mindenki a saját szíve pici zugából aktiválja be, ami egy a forrással és ahol csak egység tér létezik. A szívből aktivált Merkabával élő emberek sokkal nagyobb tudatosságra képesek szert tenni mint amit az elméből aktiválnak. Ráadásul az elméből aktivált Merkaba inkább felerősíti az elme szélsőségeit, még egoistábbá téve ezzel az embert. Amitől amúgy is nagyon szenvedünk. A szív az igazi megoldás mindenki számára.
Ezt az iskolát Emlékezés iskolának nevezik, mert olyan tudást adunk át amivel az ideérkező emberek évezredekkel ezelőtt ők maguk is rendelkeztek. A szív iskoláknak az egyik fontos jellemzője hogy csak az érzéseken keresztül képes mindenki arra emlékezni aki valójában ő. Ezért nagyon fontos az érzelemtest a szív, hogy emlékezhessünk arra akik vagyunk. A másik nagyon lényeges momentum, hogy pontosan azt a szakrális szentgeometriai formát aktiváljuk be amivel a Föld anyánk is rendelkezik. Ezzel amikor ő emelkedik akkor magával viszi azokat akiknek pontosan ugyanolyan szakrális geometriájú Merkabájuk van mint neki. A harmadik fontos dolog hogy megtanulunk szívből teremteni elmén keresztül, ami azért lényeges mert így az elme kettősségét ki lehet küszöbölni a szív egységes terén keresztül.
A Felsőbb Énünkkel aki közvetlen összekapcsol minket istennel ezen a tanfolyamon mindenki találkozhat vele megismerheti őt a szívén keresztül, ha a Felsőbb Énje is úgyakarja.
A Felsőbb én az aki igazán megtudja könnyíteni mindenkinek az életét mert azért vagyunk sötétben mivel vele megszűnt a közvetlen kapcsolatunk amikor a szívünk szakrális tere becsukódott. Most ezért kinyitjuk a szívünk szakrális terét és amikor beaktiváltuk a saját Merkabánkat attól kezdve közvetlenebb kapcsolatunk lesz a Felsőbb Énünkkel mint valaha. Az életünkben kívánatos változások gyorsabban intenzívebben létre tudnak jönni. Mivel a szívvel dolgozunk így a ráérzésünk felerősödik. Sokszor bevillanásokon képeken érzéseken keresztül próbál a szívünk tudatossága a Felsőbb Énünk üzenni nekünk, segíteni minket az életünk útjába. Aki képes a felsőbb énjével kommunikálni annak az élete sokkal könnyebben élvezetesebben fog alakulni, ha képes a megérzéseire hallgatni, és követni azokat.
A tanfolyam angyali szertartással indul, majd tanulunk a szakrális geometriáról, és két fehér tantra meditációval megtapasztaljuk milyen is szeretetben lenni. Amikor a szeretet rezgés életre kell akkor mennyivel könnyebb a kapcsolódás a környezetünkkel.
A második napon a szívünkből megszületünk egy szertartáson keresztül, ahol a szív felső csakráját tisztítjuk.
Harmadik napon megtanuljuk az egységlélegzet meditációt, bemegyünk a szívünk szakrális terébe, majd a szívünk pici zugába ami egy maga a forrással. Ezen a napon kihúzzuk a fejünk fénycsöveit amik szintén már hosszú évezredek óta szunnyadnak. Majd összeálítjuk a meditációt, hogy a szívünkből az elménken keresztül teremthessünk.
Az utolsó napon tanulunk a Merkabáról, és mielőtt vége a tanfolyamnak beaktiváljuk azt.
A tanfolyam csütörtökön ezen alkalommal délután 2 órakor kezdődik és kb este 7-ig tart. Pénteken is délután kettőkor kezdenénk és az esti órákig tart. Szombat vasárnap a délelőtti órákban kezdünk és kb délután 4 óráig tart.
Erre várlak téged kedves érdeklődő. Most van itt az ideje ezeknek a dolgoknak amikor egy időszak végén és egy új időszak elején vagyunk. Hogy mindenki kitudja magából hozni a legtöbbet amivel képesek leszünk felemelkedni, hogy ne keljen a 3D nyomorúságán léteznünk többé. A szív a szeretet a Merkaba képes minket felemelni kiemelni innen végleg.
A tanfolyam ára 65000 forint az újaknak.
A Nyugdíjasoknak 50000 forintot kérek.
Az ismétlőktől 33000 forintba kerül. Ismétlők közül akik csak egy napra jönnek, akármelyik napra a 4.-ből 15000 forintot fizetnek. Ha két napra jönnek akkor 25 ezer forintot. Ha 3 napra 30ezret, ha 4 napra 33ezret.
Messengeren és emailen keresztül lehet jelentkezni előleg fizetéssel. 15000 forint az előleg a terembérletre személyenként. Tanfolyam előtt 10 nappal már nem utalunk vissza előleget, hanem ha bármi problémája van bárkinek azt egy később induló tanfolyamra átirányítjuk.
A tanfolyamot csak akkor indítjuk el ha legalább 10-en jelentkeznek. Jelentkezni lehet ezeken at email címeken:
Geri-Nagy Dóránál email címe: [email protected]
Juhász Andrea email címe: [email protected],
http://www.juhaszandreagabriell.com/
Advertisement

Where is it happening?

1037 Budapest Szerecsendió utca 20., Szerecsendió utca 20, Budapest 1037, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Kv\u00edz est Szirmai Melind\u00e1val
Mon, 29 Sep at 08:00 pm Kvíz est Szirmai Melindával

Szövetség utca 25, Budapest

Pepita Party
Mon, 29 Sep at 08:30 pm Pepita Party

Muzikum Klub & Bisztró

ENTERTAINMENT MUSIC
Fellini: 8\u00bd | English subtitles
Mon, 29 Sep at 08:30 pm Fellini: 8½ | English subtitles

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
3B T\u00c1NCH\u00c1Z a Hunni\u00e1ban! Kezd\u0151dik a szezon! H\u00e9tf\u0151n!
Mon, 29 Sep at 09:00 pm 3B TÁNCHÁZ a Hunniában! Kezdődik a szezon! Hétfőn!

Hunnia Bisztró

CONCERTS
Tapasztalatb\u00f3l tanuls\u00e1g: \u00c9lm\u00e9nyek, reflexi\u00f3k, fejl\u0151d\u00e9s A Kolb-ciklus vezet\u0151i szem\u00fcvegen kereszt\u00fcl
Tue, 30 Sep at 09:00 am Tapasztalatból tanulság: Élmények, reflexiók, fejlődés A Kolb-ciklus vezetői szemüvegen keresztül

Bajcsy-Zsilinszky út 22, Budapest 1051, Magyarország

Integr\u00e1l csal\u00e1d\u00e1ll\u00edt\u00e1s gyakorl\u00f3nap
Tue, 30 Sep at 09:00 am Integrál családállítás gyakorlónap

Hunor utca 59, Budapest 1037, Magyarország

Juliette Armand - Get together party
Tue, 30 Sep at 09:30 am Juliette Armand - Get together party

Kimpton BEM Budapest

PARTIES ENTERTAINMENT
Mar\u00e9k Veronika \u2013 Erd\u00e9lyi Erika: BORIBON AUT\u00d3ZIK
Tue, 30 Sep at 10:00 am Marék Veronika – Erdélyi Erika: BORIBON AUTÓZIK

Polgár Centrum - Újpest Galéria

Startups Fund Raising Program
Fri, 18 Sep at 07:00 pm Startups Fund Raising Program

Budapest

BUSINESS WORKSHOPS
Barlang ny\u00edlt nap
Tue, 13 May at 11:00 am Barlang nyílt nap

Német u. 16

Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 01:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center

FESTIVALS ENTERTAINMENT
Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 02:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center, Hárshegyi Way, Hungary

FESTIVALS DANCE
 \u00c9BREDJ \u00d6NMAGADRA   - 2 napos Intenz\u00edv Tiszt\u00edt\u00f3 Workshop
Sun, 28 Sep at 10:00 am ÉBREDJ ÖNMAGADRA - 2 napos Intenzív Tisztító Workshop

Ráday utca 16., Budapest, Hungary, 1092

WORKSHOPS
FUSION WORKSHOP - Mazella & VGS Education
Mon, 29 Sep at 09:00 am FUSION WORKSHOP - Mazella & VGS Education

Haute Couture Academy, 1052 Budapest, Sütő utca 2

WORKSHOPS
Nevel\u00e9si konferencia
Mon, 29 Sep at 09:00 am Nevelési konferencia

Kőrösi út 118-120., Gyál, Hungary, 2360

BUSINESS CONFERENCES
Serd\u00fcl\u0151kre adapt\u00e1lt S\u00e9mater\u00e1pi\u00e1s technik\u00e1k Workshop
Mon, 29 Sep at 09:00 am Serdülőkre adaptált Sématerápiás technikák Workshop

Sématerápia és Tréning Központ Budapest

WORKSHOPS
Kr\u00edzisinform\u00e1lt tov\u00e1bbk\u00e9pz\u00e9s
Mon, 29 Sep at 04:30 pm Krízisinformált továbbképzés

Coachingcentrum Iroda

Heti impr\u00f3csoport (kezd\u0151) Moln\u00e1r Levent\u00e9vel
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Heti imprócsoport (kezdő) Molnár Leventével

Momentán Társulat

Kezd\u0151 Shag kurzus - Beginner Shag Course
Mon, 29 Sep at 06:30 pm Kezdő Shag kurzus - Beginner Shag Course

Aranytíz Kultúrház

WORKSHOPS MUSIC

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events