Lukács Miklós Cimbiózis Trió

Schedule

Fri, 21 Nov, 2025 at 08:00 pm

UTC+01:00

Location

Opus Jazz Club | Budapest, BU

Advertisement
„Lukács Miklós és a Cimbiózis trió zenei világának varázsa, hogy nem adja meg a hallgatónak a műfaji címkézés bárgyú örömét” – írta az együttesről Fazekas Gergely zenetörténész. Lukács Miklós cimbalomművész kétségkívül a magyar és nemzetközi zenei élet egyik legkivételesebb alakja: klasszikus zenei képzettsége lehetőséget adott számára, hogy a jazzel és a kortárs zenével egyaránt elmélyülten foglalkozzon. Virtuóz játékmódja és folyamatos kísérletezése korábban ismeretlen hangzások felfedezését eredményezte hangszerén. Ennek legjobb példáit hallhatjuk a 2013-ban alapított Cimbiózis Trió zenéjében is, amely azóta is változatlan felállásban – Orbán György bőgőssel és Baló István dobossal – a hazai jazzszíntér egyik legeredetibb formációjává nőtte ki magát. A különleges hangszer-összeállítás, a saját szerzeményekből álló, folytonosan bővülő repertoár mellett jócskán szerepe van ebben annak a ténynek is, hogy sem a zenekarvezető, sem a tagok nem riadnak vissza a kísérletezéstől és az új utak keresésétől. „Úgy komponáltam erre a trióra, hogy kamarazeneszerűen szólaljunk meg, ahol minden zenész egyforma súllyal van jelen. Ezért is választottam a Cimbiózis nevet: a köztünk lévő szimbiózis kulcsfontosságú” – mondta el Lukács Miklós.
Közreműködik:
Lukács Miklós - cimbalom
Orbán György - nagybőgő
Baló István - dob
A koncert az NKA támogatásával, a Hangfoglaló program keretében valósul meg.
Jegyek 4400 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
Cimbalom player Miklós Lukács is undoubtedly one of the most exceptional figures in Hungarian and international music: his classical music training has enabled him to delve deeply into both jazz and contemporary music. His virtuoso playing and constant experimentation have led him to discovering previously unknown sounds on his instrument. The best examples of this can be heard in the music of the Cimbiosis Trio, founded in 2013, which has grown into one of the most original formations on the Hungarian jazz scene. On top of the unique combination of instruments and the constantly expanding repertoire of original compositions, neither the bandleader nor the members shy away from experimentation and exploring new paths. “I composed for this trio in such a way so that we would sound like a chamber music ensemble, where every musician has equal weight. That's why I chose the name Cimbiosis: the symbiosis between us is key,” said Miklós Lukács.
Featuring:
Miklós Lukács - cimbalom
György Orbán - double bass
István Baló - drums
Tickets are available for 4400 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement

Where is it happening?

Opus Jazz Club, Mátyás utca 8,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Opus Jazz Club

Host or Publisher Opus Jazz Club

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

P\u00e9ntek esti l\u00e1z \/\/ Retr\u00f3 h\u00e1zibuli a \u201970-es, \u201980-as, \u201990-es \u00e9vek hangulat\u00e1ban
Fri, 21 Nov at 07:30 pm Péntek esti láz // Retró házibuli a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek hangulatában

Szabadság út 26., Budaörs, Hungary, 2040

PARTIES ENTERTAINMENT
A M\u00c1V Szimfonikus Zenekar Csell\u00f3egy\u00fcttese a Francia Int\u00e9zetben
Fri, 21 Nov at 07:30 pm A MÁV Szimfonikus Zenekar Csellóegyüttese a Francia Intézetben

Francia Intézet / Institut français en Hongrie

CONCERTS MUSIC
Mozart (h)arcai
Fri, 21 Nov at 07:30 pm Mozart (h)arcai

Zeneakadémia / Liszt Academy

QSND duo - QSTAR handpan & Nord Drummer koncert
Fri, 21 Nov at 07:30 pm QSND duo - QSTAR handpan & Nord Drummer koncert

Budafoki út 111-113, 1117

CONCERTS
\ud83c\udfb6BORS \/\/ akusztikus koncert a L\u00e1mp\u00e1sban\ud83c\udfb9
Fri, 21 Nov at 09:00 pm 🎶BORS // akusztikus koncert a Lámpásban🎹

Lámpás

CONCERTS
PETER WEISS: A VIZSG\u00c1LAT \/\/ II. \u00c9nek a t\u00e1borr\u00f3l
Fri, 21 Nov at 09:00 pm PETER WEISS: A VIZSGÁLAT // II. Ének a táborról

MU Színház

Fri, 21 Nov at 09:00 pm Félelem és reszketés Las Vegasban / Fear and Loathing in Las Vegas

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
An Epic Scavenger Hunt! - Budapest\u2018s Downtown Dash
Fri, 13 Dec at 08:00 am An Epic Scavenger Hunt! - Budapest‘s Downtown Dash

Teréz krt. 43

ART TRIPS-ADVENTURES
Cantate Budapest 2025
Fri, 07 Nov at 02:00 pm Cantate Budapest 2025

Buda-Pest

FESTIVALS
Kontakt Improviz\u00e1ci\u00f3 \u00e9s Mell\u00e9khat\u00e1sai (vol. 3.)
Mon, 10 Nov at 06:00 pm Kontakt Improvizáció és Mellékhatásai (vol. 3.)

Andreanum

MUSIC ENTERTAINMENT
Michelangelo Antonioni: Zabriskie Point (1970)
Mon, 10 Nov at 07:00 pm Michelangelo Antonioni: Zabriskie Point (1970)

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT MUSIC
T\u00cbR\u00cfD\u00d6 JAM _ november
Mon, 10 Nov at 07:30 pm TËRÏDÖ JAM _ november

Három Holló / Drei Raben

ENTERTAINMENT MUSIC
Jazz Session with ArpiShow
Mon, 10 Nov at 08:00 pm Jazz Session with ArpiShow

Muzikum Klub & Bisztró

MUSIC ENTERTAINMENT
Harm\u00f3nia Jazzm\u0171hely: Jazz-Csillagvizsg\u00e1l\u00f3 \u2013 zongorist\u00e1k
Mon, 10 Nov at 08:00 pm Harmónia Jazzműhely: Jazz-Csillagvizsgáló – zongoristák

Budapest Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
Libalicious\ud83e\udebf M\u00e1rton-nap @ Time Out Market Budapest
Tue, 11 Nov at 11:30 am Libalicious🪿 Márton-nap @ Time Out Market Budapest

Blaha Lujza tér 1, Budapest, Hungary, 1085

MUSIC ENTERTAINMENT
Monor - Harm\u00f3nia \u00e9s Hivat\u00e1s - az id\u0151 ne ellen\u00fcnk, hanem \u00e9rt\u00fcnk dolgozzon!
Tue, 11 Nov at 05:30 pm Monor - Harmónia és Hivatás - az idő ne ellenünk, hanem értünk dolgozzon!

Monori Vigadó

MUSIC ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events