IX. GEM Közgazdasági verseny

Schedule

Thu, 26 Mar, 2026 at 05:30 pm

UTC+01:00

Location

Fővám tér 8., Ferencváros, Hungary, 1093 | Budapest, BU

Advertisement
Kedves Egyetemisták!
A GEM – Gazdaságelemzők és -matematikusok Diákszervezete – immár kilencedik alkalommal rendezi meg Közgazdasági Versenyét, melyre szeretettel várunk minden versenyezni vágyó érdeklődőt!
Az írásbeli fordulón a résztvevőknek egy közgazdaságtani és pénzügyi témájú, számolós és kifejtős feladatokból álló feladatsort kell megoldaniuk.
A versenyen a jelentkezők két kategóriában indulhatnak, és külön feladatsort is kapnak ennek megfelelően:
I. kategória: elsőéves hallgatók, akiknek ez az első gazdasági szakjuk
II. kategória: felsőbb éves hallgatók, illetve azon elsőévesek, akik már tanultak más gazdasági szakon.
Az első forduló időpontja: 2026. március 26. (csütörtök) 17:30
Helyszín: Corvinus E épület (Budapest, Fővám tér 8, 1093) IV. előadó
Az írásbeli fordulóban elért pontszámok alapján mindkét kategóriában a legjobb 3 versenyző jut a szóbeli döntőbe.
A második forduló május elején kerül megrendezésre, ahol a Morgan Stanley által előre kitűzött, izgalmas gazdasági, banki és pénzügyi témákban kell otthoni felkészülés után prezentációt tartani, melyet szakmai zsűri pontoz.
A végeredmény a két fordulón együttesen szerzett pontok alapján alakul ki.
A kategóriánkénti nyeremények:
I. helyezett: 150 000 Ft
II. helyezett: 100 000 Ft
III. helyezett: 50 000 Ft
A versenyen való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi form kitöltésével tudtok megtenni:
https://forms.gle/urXmim2V1GTxdZR79
Jelentkezési határidő: március 23. 23:59
Várunk benneteket szeretettel!
Advertisement

Where is it happening?

Fővám tér 8., Ferencváros, Hungary, 1093, Fővám tér 8, Budapest 1093, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
GEM Gazdas\u00e1gelemz\u0151k \u00e9s -matematikusok Di\u00e1kszervezete

Host or Publisher GEM Gazdaságelemzők és -matematikusok Diákszervezete

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Sz\u00e1lvezet\u0151 \ud83e\udea1 n\u00e9gyalkalmas kezd\u0151 varr\u00f3tanfolyam
Thu, 26 Mar at 05:00 pm Szálvezető 🪡 négyalkalmas kezdő varrótanfolyam

Lágymányosi utca 5, Budapest 1111, Magyarország

drM\u00e1ri\u00e1s t\u00e1rlatvezet\u00e9se az \u00c9ljen a diktat\u00fara!
Thu, 26 Mar at 05:00 pm drMáriás tárlatvezetése az Éljen a diktatúra!

Fényes Adolf utca 21, Budapest, Hungary, 1037

FESTIVALS
H\u00fasv\u00e9tra hangol\u00f3d\u00f3\ud83d\udc14\ud83e\udd5a| 3-6 \u00e9veseknek | a.lapoz\u00f3 Meseklub | Piciri Kuck\u00f3
Thu, 26 Mar at 05:00 pm Húsvétra hangolódó🐔🥚| 3-6 éveseknek | a.lapozó Meseklub | Piciri Kuckó

Piciri Kuckó -1103 Budapest Kőér köz 25.

DIA-besz\u00e9lget\u00e9sek:  Bodor \u00c1d\u00e1m vil\u00e1ga \u00e9s a film I.
Thu, 26 Mar at 05:00 pm DIA-beszélgetések: Bodor Ádám világa és a film I.

Károlyi utca 16., Budapest, Hungary, 1053

ENTERTAINMENT
szabad.ON - 6 alkalmas csoport
Thu, 26 Mar at 05:45 pm szabad.ON - 6 alkalmas csoport

Safespace Műhely

WORKSHOPS
BUDAPEST
Thu, 26 Mar at 06:00 pm BUDAPEST

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

No j\u00e1tszma, No dr\u00e1ma \u2013 6 alkalmas \u00f6nismereti csoport n\u0151knek
Thu, 26 Mar at 06:00 pm No játszma, No dráma – 6 alkalmas önismereti csoport nőknek

alkotás13

PERFORMANCES ART
Budapest Historical Sightseeing Free Walking Tour
Sun, 08 Jan at 02:30 pm Budapest Historical Sightseeing Free Walking Tour

Kálvin tér 12

MEETUPS
GroundUP - CBRNE hackathons
Fri, 13 Mar at 01:00 pm GroundUP - CBRNE hackathons

Határőr út 36

CONTESTS
Affekt\u00edv Napok-\u00c9rzelmeink \u00e9s D\u00f6nt\u00e9seink\/AFFECTIVE DAYS-Emotions & decisions
Mon, 16 Mar at 10:00 am Affektív Napok-Érzelmeink és Döntéseink/AFFECTIVE DAYS-Emotions & decisions

Izabella u. 46., Budapest, Hungary, 1064

WORKSHOPS
2026.03.16-2026.06.08 \u2013 A v\u00edz ezer arca \u2013 d\u00e9lel\u0151tti kurzus
Mon, 16 Mar at 10:00 am 2026.03.16-2026.06.08 – A víz ezer arca – délelőtti kurzus

Cirmos utca 8. tetőtér , Budapest, Hungary, 1112

FESTIVALS
\ud83d\udda4 Ny\u00edlt nap a MATIS-n\u00e1l \u2013 Kozmetikusok sz\u00e1m\u00e1ra \ud83e\udd0d
Mon, 16 Mar at 10:00 am 🖤 Nyílt nap a MATIS-nál – Kozmetikusok számára 🤍

Fehérvári út 84/a., Budapest, Hungary, 1119

Szuperv\u00edzi\u00f3 Integr\u00e1l Rendszer\u00e1ll\u00edt\u00e1ssal - Nem csak csal\u00e1d\u00e1ll\u00edt\u00f3knak
Mon, 16 Mar at 02:00 pm Szupervízió Integrál Rendszerállítással - Nem csak családállítóknak

Villányi út 60., II/3 Budapest, Hungary, 1113

KOLLEKT\u00cdV TEREK \u00c9S TRANSZPOETIKUS SOKF\u00c9LES\u00c9G - S\u0151r\u00e9s Zsolt \u00e9s Kerber Bal\u00e1zs el\u0151ad\u00e1sa
Mon, 16 Mar at 02:30 pm KOLLEKTÍV TEREK ÉS TRANSZPOETIKUS SOKFÉLESÉG - Sőrés Zsolt és Kerber Balázs előadása

Szabolcs u. 33., D ép., Budapest, Hungary, 1135

ExpectArt projekt tan\u00e1ri m\u0171hely - bemutat\u00f3 alkalmak
Mon, 16 Mar at 04:30 pm ExpectArt projekt tanári műhely - bemutató alkalmak

Illés utca 36, Budapest 1083, Magyarország

Edward Glaeser - John von Neumann Award Ceremony and Lecture
Mon, 16 Mar at 06:00 pm Edward Glaeser - John von Neumann Award Ceremony and Lecture

Ménesi út 5, Budapest 1118, Magyarország

ART LITERARY-ART
Casino kezd\u0151 2.  | H\u00e9tf\u0151 18h
Mon, 16 Mar at 06:00 pm Casino kezdő 2. | Hétfő 18h

Salsa Tropical Tánciskola

DANCE ENTERTAINMENT
A modern Jap\u00e1n kih\u00edv\u00e1sai III. - el\u0151ad\u00e1s
Mon, 16 Mar at 06:00 pm A modern Japán kihívásai III. - előadás

Damjanich utca 58, Budapest 1071, Magyarország

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events