Gáti Ráhel: Mással sose bánnék így

Name: Gáti Ráhel: Mással sose bánnék így
Start: 2026-01-30T19:00:00+01:00
Location: art quarter budapest

Schedule

Fri, 30 Jan, 2026 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

art quarter budapest | Budapest, BU

Gáti Ráhel: Mással sosem bánnék így
kiállításmegnyitó
Aqb D7 műterem
2026.01.30. - 19:00
zenél: Ryu
rendez: Enikő
----------------
Kifelé lazaság, befelé szigor
Akkor szeretem magam a legjobban, ha már nem tudok mozogni a fáradtságtól.
A pihenés szégyen. A kényelem gyengeség.
Az akarat erejét tudom csak igazán tisztelni.
Addig sétálok, amíg el nem törik a lábam.
Hogy tudnék másnak nemet mondani, ha magamnak sem vagyok képes?
Végletes termelési kényszerre kondicionál a világ. Az én sérüléseim nagyon jól rezonálnak ezzel. A produktivitásom által határozom meg az értékemet.
Ha a saját szívemből kiirtom a kapitalizmust, akkor a világban is kevesebb lesz belőle.
Hajnal 4 van, a szennyes ruháimmal takarózom a húgyszagú FlixBuszon, de a zenehallgatás kárpótol mindenért.
Egy részem szívesebben lenne a fekete pusztaságban, mint a járművön, ami elhalad mellette, de a kinti nyugalmat és mozdulatlanságot a belső szigor hamar elítéli, de legfőképpen a vágyat a pihenésre.
Emelkedem, és a nap is készülődik.
Az úton a szaggatott csíkok egybefolynak. Nézek ki az ablakon, zuhanok bele a tájba, érzem, ahogy szakadok el Münchentől, aztán Bécstől, és megyek hazafelé.
Fura, milyen sok helyhez kötődöm, mennyi nagyvároshoz és kicsihez, az emberekhez, akik ott vannak és befogadnak. Akik úgy bánnak velem, mintha évek óta ismernénk egymást. Kulcsot kapok a lakásukhoz, az ágyukban alszom, a szappanjukkal fürdök. Meddig lehet így élni?
Forogni a Földdel végtelenségig.
A-ból B-be.
Elindulni, utazni, megérkezni.
Ezt nem más csinálja velem. Én csinálom magammal.
Egyelőre nem halványodnak a magány kincsei, a szenvedés pedig még inkább kidomborítja őket. Ezért kell magamat a végtelenségig terhelni, mozgásképtelenné fárasztani, halálomig hajszolni.
Apámtól kaptam a dühöt, ami most végigűz a félvilágon. Kifogyhatatlan energiának látszik, de tudom jól: ha nem változtatok rajta, előbb-utóbb felemészt.
Látom, hogyan formálták a generációk a fájdalmat haraggá, mielőtt hozzám megérkezett volna, és látom, hogy engem is úgy táplál, ahogy őket, és attól félek, úgy is fog elpusztítani.
De hogyan szabadulhatnék meg valamitől, amiből évtizedek óta építkezem? Ami olyan mélyen vált az identitásom részévé, hogy már nem tudom elképzelni, ki lehetnék nélküle?
A felkelő nap sugarai bántják a szememet. Próbálgatom, meddig tudok belenézni.
6 óra van. Elértem a határt.