Gyarmati Fanni naplója

Schedule

Thu, 12 Feb, 2026 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

Szent-Györgyi Albert Agóra | Szeged, CS

Advertisement
Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. A FILC (Fischer Iván Lakásszínháza) saját produkcióját először 2015. december 15-én láthatta a közönség, Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében. A darab azóta több, mint 200 teltházas előadás élt meg, s bemutatták több fesztiválon és játszóhelyen.
Gyarmati Fanni (1912-2014) Radnóti Miklós felesége és múzsája 1935 januárjában, huszonhárom éves korában, néhány hónappal a költővel kötött házassága előtt kezdett naplót írni. A bejegyzéseknek 1946 szeptemberében szakadt vége, pár héttel azután, hogy a harmadik munkaszolgálata alatt 1944-ben meggyilkolt költőt Budapesten is eltemették. A tizenkét éven át, sokszor napi rendszerességgel vezetett napló tehát egyszerre korrajz és személyes sorstragédia. Az olvasó előtt megelevenedik a Radnóti házaspár szűkebb élete és környezete: bepillanthatunk a haladó magyar irodalmi és művészeti élet hétköznapjaiba egy mind jobban fasizálódó országban, hallhatunk a sűrű baráti összejövetelekről, a párizsi utazásokról, mindennapi apró-cseprő ügyekről, és nem utolsósorban betekintést nyerhetünk egy fiatal, felnőtt, dolgozó nő életébe is, aki legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a háttérből minden lehetséges eszközzel segítse férje költői kibontakozását. Gyarmati Fanni mélyen tisztelte és rajongásig imádta a férjét: megkérdőjelezhetetlenül hitt az általa csak "Mik"-nek hívott Radnóti költői tehetségében.
Megrázó és páratlan értékű szöveg és előadás Hámori Gabriella lenyűgöző alakításában.
Az előadás rendezője: Seres Tamás
Jegyek online: https://kulturkavics.jegyx1.hu, személyesen a Tourinform Irodában (Szeged, Széchenyi tér 9.).
Advertisement

Where is it happening?

Szent-Györgyi Albert Agóra, Kálvária sugárút 23. (Gogol utca 32.),Szeged, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Kult\u00farkavics Produkci\u00f3

Host or Publisher Kultúrkavics Produkció

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Szeged

F\u00e1tylat r\u00e1! Esk\u00fcv\u0151ki\u00e1ll\u00edt\u00e1s
Sat, 14 Feb at 10:00 am Fátylat rá! Esküvőkiállítás

Kossuth utca 5, Kistelek 6760, Magyarország

Deli\u00e1ga \u00c9va Szegeden! Mivel k\u00fczdenek ma a gyerekek - \u00e9s hogyan seg\u00edthet\u00fcnk nekik?
Tue, 17 Feb at 06:00 pm Deliága Éva Szegeden! Mivel küzdenek ma a gyerekek - és hogyan segíthetünk nekik?

Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

B\u00eblga - EGYRE GONDOLUNK TURN\u00c9 \/\/ Szeged, JATE Klub
Sat, 21 Feb at 08:00 pm Bëlga - EGYRE GONDOLUNK TURNÉ // Szeged, JATE Klub

JATE Klub - Szeged

THE HAND OF DOOM: BETON BRUT\/\/SPECTRAL DESPAIR\/\/LYCANTHROPIA\/\/LEM
Sat, 28 Feb at 07:00 pm THE HAND OF DOOM: BETON BRUT//SPECTRAL DESPAIR//LYCANTHROPIA//LEM

Városi Rock Klub - Szeged

SPORTS

What's Happening Next in Szeged?

Discover Szeged Events