GOYA 40 - ASSZONYOK A TELJES IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN | MUJERES AL BORDE DE UN ATAQUE DE NERVIOS

Schedule

Wed, 29 Apr, 2026 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

Uránia Nemzeti Filmszínház | Budapest, BU

Advertisement
40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja! Ebből az alkalomból különleges filmválogatással köszöntjük az ibériai ország filmművészetét. A sorozat Pedro Almodóvar 𝗔𝘀𝘀𝘇𝗼𝗻𝘆𝗼𝗸 𝗮 𝘁𝗲𝗹𝗷𝗲𝘀 𝗶𝗱𝗲𝗴𝗼̈𝘀𝘀𝘇𝗲𝗼𝗺𝗹𝗮́𝘀 𝘀𝘇𝗲́𝗹𝗲́𝗻 című filmjével folytatódik április 29-én az Uránia dísztermében!
🎫 Online jegyvásárlás: https://urania.jegy.hu//program/goya-40-asszonyok-a-teljes-idegosszeomlas-szelen-191140/1426838
Nem létezhet a spanyol film remekeit bemutató sorozat Pedro Almodóvár nélkül, akinek életműve a nyolcvanas évek közepétől – tehát épp a Goya-díj történetének hajnalától – nemcsak a spanyol, de az egyetemes filmművészetnek is megkerülhetetlen részévé vált. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén 1989-ben 16 jelölésből 5-öt váltott díjra, köztük a legjobb filmért és a legjobb női főszerepért (Carmen Maura) járót, és ezzel az alapító évek egyik legnagyobb sikere lett. Almodóvár a legjobb rendezésért járó szobrocskát ugyan nem vihette haza, mégis máig ő a díj történetének egyik legsikeresebb rendezője.
Pedro Almodóvar a képtelen helyzetek teremtésének mestere. Filmjében egy színésznő, Pepa magánélete, de mondhatnánk úgy is: lakása áll a középpontban. Egy szép, madridi, tetőteraszos otthon, ahol a nő élettársával lakott együtt, amíg kapcsolatuk zátonyra nem futott. Pepát Iván, a volt kolléga és szerető hagyta el, akitől gyereket vár. Miközben a nő azon töri a fejét, hogyan hódíthatná vissza a férfit, számos bizarr figurával hozza össze a sors. Mindent elkövet, hogy kinyomozza a csalfa férfi hollétét, ám közben az idegösszeomlás szélére jut. A lakásban pedig egyre-másra tűnnek fel hasonló problémákkal küszködő lányok, asszonyok…
Díjak: Goya-díj 1989 - Legjobb film, Legjobb női mellékszereplő (María Barranco), Legjobb forgatókönyv, Legjobb női főszereplő (Carmen Maura), Legjobb vágás (José Salcedo) Európai Filmdíj 1988 - Legjobb színésznő (Carmen Maura), Az Európai Filmakadémia felfedezettje (Pedro Almodóvar)
ASSZONYOK A TELJES IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN | MUJERES AL BORDE DE UN ATAQUE DE NERVIOS
spanyol filmdráma, 90 perc, 1988 | Drama español, 90 minutos, 1988
spanyol nyelven, magyar felirattal | En español, con subtítulos en húngaro
Rendező | Director: Pedro Almodóvar
Szereplők | Reparto: Carmen Maura, Antonio Banderas, Julieta Serrano, Maria Barranco, Kiti Manver
A sorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
A sorozat teljes programja: https://urania-nf.hu/esemenyek/2957/2026/04/15/goya-40-spanyol-filmek-a-dij-tukreben
********************
🎫 JEGYINFORMÁCIÓ 🎫
Normál ár: 2800 Ft.
Kedvezményes ár: 2300 Ft.
A kedvezményes ár illeti meg a diákokat, a 26 év alattiakat, a nyugdíjasokat, a 65 év felettieket, a pedagógusokat, valamint mindazokat, akik a sorozat legalább négy különböző vetítésére váltanak jegyet egyszerre. A kedvezmények online jegyváltásnál is igénybe vehetők.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Advertisement

Where is it happening?

Uránia Nemzeti Filmszínház, Rákóczi út 21, Budapest 1088, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Ur\u00e1nia Nemzeti Filmsz\u00ednh\u00e1z

Host or Publisher Uránia Nemzeti Filmszínház

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

MAO | Miles Davis 100 | Porgy and Bess
Wed, 29 Apr at 06:30 pm MAO | Miles Davis 100 | Porgy and Bess

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
Road Crew - UB After Run x BUBU
Wed, 29 Apr at 06:30 pm Road Crew - UB After Run x BUBU

BUBU

MUSIC ENTERTAINMENT
A Blaha Lujza t\u00e9r \u00e9s a N\u00e9psz\u00ednh\u00e1z utca titkai \u2013 kv\u00edzest & el\u0151ad\u00e1s Kordos Szabolccsal
Wed, 29 Apr at 06:30 pm A Blaha Lujza tér és a Népszínház utca titkai – kvízest & előadás Kordos Szabolccsal

II. János Pál pápa tér 8. fszt. 1., Budapest VIII. kerület, Hungary, 1081

Linedance Flashmob
Wed, 29 Apr at 06:30 pm Linedance Flashmob

ALLEE

A Zeneakad\u00e9mia Koncertf\u00fav\u00f3s Zenekara
Wed, 29 Apr at 07:30 pm A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara

Zeneakadémia - Nagyterem

MUSIC ENTERTAINMENT
 MASSENET: LA VIERGE (A SZ\u0170Z)
Wed, 29 Apr at 07:30 pm MASSENET: LA VIERGE (A SZŰZ)

Vigadó - hivatalos

Keep Floyding \u2013 Green Is the Colour | Magyar Zene H\u00e1za
Wed, 29 Apr at 07:30 pm Keep Floyding – Green Is the Colour | Magyar Zene Háza

Magyar Zene Háza

Petra von Kant keser\u0171 k\u00f6nnyei
Wed, 29 Apr at 07:30 pm Petra von Kant keserű könnyei

Jurányi utca 1-3., Budapest, Hungary, 1027

A nemzet aranyai: pop-up filmvet\u00edt\u00e9s Kiss Gergellyel a Cs\u00e1sz\u00e1r-Komj\u00e1di Uszod\u00e1ban
Wed, 29 Apr at 07:00 pm A nemzet aranyai: pop-up filmvetítés Kiss Gergellyel a Császár-Komjádi Uszodában

Császár-Komjádi Béla Uszoda

POP-UPS ENTERTAINMENT
GOYA 40 - ASSZONYOK A TELJES IDEG\u00d6SSZEOML\u00c1S SZ\u00c9L\u00c9N | MUJERES AL BORDE DE UN ATAQUE DE NERVIOS
Wed, 29 Apr at 07:00 pm GOYA 40 - ASSZONYOK A TELJES IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN | MUJERES AL BORDE DE UN ATAQUE DE NERVIOS

Uránia Nemzeti Filmszínház

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
Barangol\u00e1s a R\u00f3na utcai Filmgy\u00e1rban - Nyerj p\u00e1ros jegyeket a We Love Budapesttel!
Thu, 30 Apr at 05:00 pm Barangolás a Róna utcai Filmgyárban - Nyerj páros jegyeket a We Love Budapesttel!

Róna utca, Budapest, Magyarország

ENTERTAINMENT POP-UPS
Have You Got It Yet? - Syd Barrett \u00e9s a Pink Floyd t\u00f6rt\u00e9nete | BEMusic History #1
Thu, 30 Apr at 09:00 pm Have You Got It Yet? - Syd Barrett és a Pink Floyd története | BEMusic History #1

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
Pr\u00f3f\u00e9cia (The Prophetess) \u2014 Vet\u00edt\u00e9s A Magyar Film Napj\u00e1n
Fri, 01 May at 06:00 pm Prófécia (The Prophetess) — Vetítés A Magyar Film Napján

Kino Cafe Mozi

ENTERTAINMENT
Frida Kahlo \/\/ M\u0171v\u00e9szeti Filmvet\u00edt\u00e9s
Sat, 02 May at 06:00 pm Frida Kahlo // Művészeti Filmvetítés

Várkert Bazár

ENTERTAINMENT EXHIBITIONS
Volver | BEMutat\u00f3
Tue, 05 May at 06:30 pm Volver | BEMutató

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
Tarr B\u00e9la-retrospekt\u00edv
Wed, 06 May at 05:30 pm Tarr Béla-retrospektív

Balassi Bálint u. 15-17., Budapest, Hungary, 1055

ENTERTAINMENT
Ty\u00fak \/ Hen
Fri, 24 Apr Tyúk / Hen

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events