Először a Muzikumban: Vintage Dolls

Schedule

Sat Nov 15 2025 at 08:00 pm to 10:00 pm

UTC+01:00

Location

Múzeum utca 7., Budapest, Hungary, 1088 | Budapest, BU

Advertisement
A Vintage Dolls zenekar 2017 tavaszán alakult meg az 1930-as és ‘40-es évek népszerű vokál trióinak mintájára. Az autentikus vokál triót egy jazz quintet kíséri, melynek tagjai a magyar jazz élet elismert zenészei. Előadásaikon a korra jellemző zenei világot és a megjelenésbeli elemeket ötvözve hozzák a hallgatóságot közelebb ehhez a régi, de reneszánszát élő stílushoz.
2018-ban a MÜPA XI. Jazz Showcase versenyén a nemzetközi zsűri különdíjában részesültek.
A produkció az autentikus hangzáson túl, a pontosan kidolgozott megjelenésnek, koreográfiának és műsorszerkesztésnek köszönhetően komplex zenei és színházi élményt nyújt közönsége számára. Felidézi a régi fekete-fehér filmek vidám hangulatát, ikonikus ruháit és frizuráit.

2022 áprilisában debütált Hungarian Jukebox című műsoruk, melynek gerincét a múlt század Magyarországának ismerősen csengő slágerei adják. Az est folyamán felcsendül majd pár magyar dal is, melyek a Vintage Dolls-ra jellemző három szólamú vokál hangszerelésben kapnak új formát.
Ízelítő a magyar nyelvű műsorból:



2022 júniusában jelent meg a zenekar első lemeze, mely a Three Little Sisters címet viseli. Az idén 6 éves zenekar régen várt első albuma egyedi színfolt a hazai jazz szcénában. A lemez hangulatát átszövi a Vintage Dolls koncertekre jellemző vidámság, könnyed játékosság, valamint elegancia.

“A Vintage Dolls a magyar jazz szcéna ikonikus formációja, igazi üde színfolt az a nőies lágyság és báj, ahogy a kor slágereit feldolgozzák.” - S. Töttő Rita (Feol.hu)
Facebook: @vintagedollsmusic
Instagram: @vintagedolls
A zenekar tagjai:
Munkácsy Eszter, Benedek Lili, Szász Ágnes - ének
Szabó Illés - gitár
Benedek Áron - trombita
Tálas Áron - zongora
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Hidász Tamás - dob
Hangszerelés: Szabó Illés
Vokál hangszerelés: Munkácsy Eszter
Belépő/Ticket:
🔹3000 HUF (early bird, kizárólag a Tixán 2025.10.05. 23:59-ig vagy a készlet erejéig)
🔹4000 HUF (elővételben)
🔹5000 HUF (a koncert napján)
Jegyek kaphatók a HELYSZÍNEN (hétköznapokon 15–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel), valamint a TIXA rendszerében:
https://www.tixa.hu/eloszor-a-muzikumban-vintage-dolls-20251125
Jegyek ELŐVÉTELI ÁRON az adott koncert dátumát megelőző napig válthatók, a koncert napján lép életbe a teljes áras jegyvásárlási lehetőség.
Dátum, helyszín:
2025.11.15. (szombat), 20:00
Muzikum Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
www.muzikum.hu
Advertisement

Where is it happening?

Múzeum utca 7., Budapest, Hungary, 1088

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Muzikum Klub & Bisztr\u00f3

Host or Publisher Muzikum Klub & Bisztró

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

BACK TO 80S THRASH - Thrash Mosh Club 2025
Sat, 15 Nov at 07:00 pm BACK TO 80S THRASH - Thrash Mosh Club 2025

Instant-Fogas Komplexum

MUSIC ENTERTAINMENT
Sat, 15 Nov at 07:00 pm The Rasmus @ Barba Negra in Budapest

Barba Negra

ART LIVE-MUSIC
Latin zenei est Dunaharasztin a La Movida Cuba -val
Sat, 15 Nov at 07:30 pm Latin zenei est Dunaharasztin a La Movida Cuba -val

Dunaharaszti József Attila Művelődési Ház

DANCE ENTERTAINMENT
Zich\u00f3 Viktor: A L\u00e9lek \u00d6sv\u00e9nyein, bring\u00e1val Bhut\u00e1non \u00e1t D\u00cdSZBEMUTAT\u00d3
Sat, 15 Nov at 08:30 pm Zichó Viktor: A Lélek Ösvényein, bringával Bhutánon át DÍSZBEMUTATÓ

Europa Event Center

TRIPS-ADVENTURES IT
DUNYHA \/ A koncert el\u0151tt n\u00e9pdal tanul\u00f3 workshop!
Sat, 15 Nov at 08:30 pm DUNYHA / A koncert előtt népdal tanuló workshop!

Lumen Kávézó

CONCERTS WORKSHOPS
Sundowning \/\/ Zsiv\u00e1g\u00f3 \/\/ 11.15.
Sat, 15 Nov at 08:30 pm Sundowning // Zsivágó // 11.15.

Café Zsivágó

MUSIC ENTERTAINMENT
pr\u00e8miere de la album Cicciolina.jpeg ( palazzo buli )
Sat, 15 Nov at 08:55 pm prèmiere de la album Cicciolina.jpeg ( palazzo buli )

Palazzo Permanens

An Epic Scavenger Hunt! - Budapest\u2018s Downtown Dash
Fri, 13 Dec at 08:00 am An Epic Scavenger Hunt! - Budapest‘s Downtown Dash

Teréz krt. 43

ART TRIPS-ADVENTURES
Libalicious\ud83e\udebf M\u00e1rton-nap @ Time Out Market Budapest
Tue, 11 Nov at 11:30 am Libalicious🪿 Márton-nap @ Time Out Market Budapest

Blaha Lujza tér 1, Budapest, Hungary, 1085

MUSIC ENTERTAINMENT
Monor - Harm\u00f3nia \u00e9s Hivat\u00e1s - az id\u0151 ne ellen\u00fcnk, hanem \u00e9rt\u00fcnk dolgozzon!
Tue, 11 Nov at 05:30 pm Monor - Harmónia és Hivatás - az idő ne ellenünk, hanem értünk dolgozzon!

Monori Vigadó

MUSIC ENTERTAINMENT
M\u00e1rton-napi libavacsora a Scrutonban!
Tue, 11 Nov at 06:00 pm Márton-napi libavacsora a Scrutonban!

1053 Budapest, Veres Pálné utca 12. – Scruton V.P.

MUSIC FOOD-DRINKS
Kikeltet\u0151 Klubest #3 \/ 4ma, Gulu Gulu, ShoeS, Zs\u00e9
Tue, 11 Nov at 06:00 pm Kikeltető Klubest #3 / 4ma, Gulu Gulu, ShoeS, Zsé

Gólya

MUSIC ENTERTAINMENT
Tr\u00edo Playadito koncert
Tue, 11 Nov at 06:00 pm Trío Playadito koncert

Vörösmarty utca 32, Budapest, Hungary, 1064

CONCERTS MUSIC
T\u00edzmilli\u00f3s Hangf\u00fcrd\u0151 Gaurang\u00e1val
Tue, 11 Nov at 06:00 pm Tízmilliós Hangfürdő Gaurangával

Nomád Jóga

MUSIC ENTERTAINMENT
VIII. S8 Underground Tehets\u00e9gkutat\u00f3 - I. Selejtez\u0151
Tue, 11 Nov at 06:30 pm VIII. S8 Underground Tehetségkutató - I. Selejtező

S8 Underground Club

J\u00c9ZUS \u00e9s a ROCK AND ROLL \/\/ JumoDaddy \/\/ Johnny Cash
Tue, 11 Nov at 06:30 pm JÉZUS és a ROCK AND ROLL // JumoDaddy // Johnny Cash

Hársfa utca 25, Budapest, Hungary, 1074

Techno Symposium \u2013 From Formulas of Creation to Formulas of Curation Vol.2 with Subotage
Tue, 11 Nov at 07:00 pm Techno Symposium – From Formulas of Creation to Formulas of Curation Vol.2 with Subotage

Vajdahunyad utca 4., Budapest, Hungary, 1082

ART ENTERTAINMENT
Beasto Blanco - The Beast Is Unleashed Kinetica Tour 2025 - Budapest
Tue, 11 Nov at 07:00 pm Beasto Blanco - The Beast Is Unleashed Kinetica Tour 2025 - Budapest

Analog Music Hall

CONCERTS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events