**. EHTET: Háromszék Táncszínház: Napszentület // NAGYSZEBEN

Schedule

Sun, 22 Mar, 2026 at 05:00 pm

UTC+02:00

Location

Sala Thalia din Sibiu | Sibiu, SB

Advertisement
A 𝐗𝐗. 𝐄𝐫𝐝é𝐥𝐲𝐢 𝐇𝐢𝐯𝐚𝐭á𝐬𝐨𝐬 𝐓á𝐧𝐜𝐞𝐠𝐲ü𝐭𝐭𝐞𝐬𝐞𝐤 𝐓𝐚𝐥á𝐥𝐤𝐨𝐳ó𝐣á𝐧𝐚𝐤 főszervezője a Bekecs Táncszínház.
📅 2026. március 18-22.
A jubileumi év rendhagyó formában valósul meg: a találkozó négy megyén átívelő előadássorozattá bővül, amelynek tervezett helyszínei: 📌 Szováta 📌 Nyárádszereda 📌 Gyulafehérvár 📌 Déva 📌 Petrozsény 📌 Vajdahunyad és 📌 Nagyszeben.
Célunk, hogy a hivatásos táncegyüttesek magas művészi színvonalú előadásait olyan közönségrétegekhez is eljuttassuk, akiknek eddig kevesebb lehetőségük nyílt a magyar néptánc gazdagságával találkozni.
• • • • •
𝐇á𝐫𝐨𝐦𝐬𝐳é𝐤 𝐓á𝐧𝐜𝐬𝐳í𝐧𝐡á𝐳: 𝐍𝐚𝐩𝐬𝐳𝐞𝐧𝐭ü𝐥𝐞𝐭
📅 2026. március 22. - 17:00
📌 Nagyszeben, Állami Filharmonikusok – Thália Hangversenyterme
🎫 Az előadás megtekintése díjtalan!
Aki valaha is közel került a néplélekhez, és ismeri annak a túlvilágba vetett hitét, az azzal is tisztában van, hogy szakrális gondolataik szerint fizikai létünk nem záródik le a megnyugvás
pillanatában, hanem egy átmeneten keresztül Isteni részünk megérkezik az öröklétbe. A néphagyomány szerinti, evilági létünk különböző állomásaihoz kötődő ősi szokásrendszer költészete telis-tele van olyan motívumokkal, melyek ünnepé emelik a túlvilágra való megérkezés pillanatát. Megtisztító rítusaink, szertartásaink pedig a misztikus tapasztalat által lehetőséget
nyújtanak a végső beteljesüléshez. Előadásunk egy álomszerű világba kalauzolja a nézőt, melyben az utolsó átváltozáshoz kötődő táncrituálén keresztül megénekeljük a legnagyszerűbbet — az ÉLET csodáját.
A Napszentület c. előadással emlékezünk Deák Gyula Levente igazgatóra, Virág Imola, Váradi Ágnes, Csákány Helga Katalin táncművészekre, Maksai Gábor Ernő színpadtechnikusra és minden elhunyt kollégánkra, barátunkra, akik túl korán csatlakoztak az égi társulathoz.
TÁNCKAR:
Abonyi Rebeka, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Dezső Ákos, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fodor-Kiss Dalma, Fülöp Zoltán-József, Kacsó Nimród-Károly, Kiss Albert-Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Kovács Bernadett, Lakatos Ágnes, Lukács Réka, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Sopronyi Nándor-Áron, Sorbán Dorottya,
Szimjon Noémi, Vitályos Dorottya-Lídia
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
FŐBB SZEREPEKBEN:
Élet/halál angyal: Márton Csaba
Férfi: Fülöp Zoltán-József
ALKOTÓK:
Jelmez: Furik Rita
Zene: Ifj. Csoóri Sándor, Fazakas Levente, Izabella Caussanel
Animáció/plakátterv: Musát Arnold
Látvány: JuZso
Táncmesterek: Farkas Ágnes, Farkas Tamás
Koreográfusok: Farkas Tamás, Furik Rita
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Advertisement

Where is it happening?

Sala Thalia din Sibiu, Strada Cetății 10, 550160 Sibiu, România, Sibiu, Romania

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Bekecs T\u00e1ncsz\u00ednh\u00e1z

Host or Publisher Bekecs Táncszínház

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Sibiu

Caravana \u0218coala Gustului Responsabil
Sun, 22 Mar at 10:00 am Caravana Școala Gustului Responsabil

Sibiu

NESSA \u00eempline\u0219te 2 ani! \ud83c\udf66\ud83e\udd42
Sun, 22 Mar at 12:00 pm NESSA împlinește 2 ani! 🍦🥂

Str. Cetatii nr.22, Sibiu

Sarea-n bucate
Sun, 22 Mar at 01:00 pm Sarea-n bucate

Str.Sibiului,nr. 1, Cisnadie, Romania

FESTIVALS KIDS
Reading party \u00een Mansard\u0103 | Edi\u021bia 3\u2728
Sun, 22 Mar at 02:00 pm Reading party în Mansardă | Ediția 3✨

Introsfera.ro

PARTIES ENTERTAINMENT
FCH vs FC Boto\u0219ani
Sun, 22 Mar at 07:00 pm FCH vs FC Botoșani

Stadionul Municipal (Sibiu)

O idee geniala - Sibiu
Sun, 22 Mar at 07:30 pm O idee geniala - Sibiu

Centrul Cultural "Ion Besoiu" Sibiu

ART THEATRE
Gradinite la Pamira \ud83c\udfbe
Mon, 23 Mar at 10:00 am Gradinite la Pamira 🎾

Turnisor, Sibiu, Romania

SEMINAR DE COSMETIC\u0102 FACIAL\u0102
Mon, 23 Mar at 11:00 am SEMINAR DE COSMETICĂ FACIALĂ

Sibiu

WORKSHOPS
BALUL BOBOCILOR 2026
Fri, 20 Mar at 05:00 pm BALUL BOBOCILOR 2026

Restaurant Nois

**. EHTET: H\u00e1romsz\u00e9k T\u00e1ncsz\u00ednh\u00e1z: Napszent\u00fclet \/\/ NAGYSZEBEN
Sun, 22 Mar at 05:00 pm **. EHTET: Háromszék Táncszínház: Napszentület // NAGYSZEBEN

Sala Thalia din Sibiu

Curs de Dans - Salsa & Bachata - Nivel \u00cencep\u0103tor - Sibiu - Dance Xplosion Academy
Tue, 24 Mar at 07:00 pm Curs de Dans - Salsa & Bachata - Nivel Începător - Sibiu - Dance Xplosion Academy

Bulevardul Victoriei, nr 42, et 3, Sibiu, Romania

DANCE ENTERTAINMENT
Spectacol LIVE "Trei pasi pana la umbra mea" - Young Till Death
Sat, 28 Mar at 07:30 pm Spectacol LIVE "Trei pasi pana la umbra mea" - Young Till Death

Centrul Cultural "Ion Besoiu" Sibiu

MUSIC ART
Don Quijote - matineu de balet clasic pentru copii
Wed, 01 Apr Don Quijote - matineu de balet clasic pentru copii

Centrul Cultural "Ion Besoiu" Sibiu

ART
\u201eThe Story of Lola Blau\u201d dup\u0103 Georg Kreisler, regia Dumitru Acri\u0219
Thu, 16 Apr at 07:00 pm „The Story of Lola Blau” după Georg Kreisler, regia Dumitru Acriș

B-dul Corneliu Coposu nr. 2, 550245 Sibiu, Romania

LIVE-MUSIC ENTERTAINMENT
Transilvania Tango Experience 2026, 1-3 Mai 2026
Fri, 01 May at 12:00 pm Transilvania Tango Experience 2026, 1-3 Mai 2026

Palatul Brukenthal Avrig

11th Dance Xplosion Anniversary - 1-2 MAI 2026
Fri, 01 May at 07:00 pm 11th Dance Xplosion Anniversary - 1-2 MAI 2026

Bulevardul Victoriei, nr 42, et 3, Sibiu, Romania

WORKSHOPS
5th Palladium Dance Competition SIBIU
Sat, 16 May at 09:00 am 5th Palladium Dance Competition SIBIU

Casa de Cultura CIsnadie

DANCE-COMPETITION ENTERTAINMENT
Sibiu Ballet Intensive Summer Training
Mon, 27 Jul at 09:00 am Sibiu Ballet Intensive Summer Training

Sibiu Romania

WORKSHOPS
Sibiul de Odinioar\u0103 2026
Thu, 20 Aug at 04:00 pm Sibiul de Odinioară 2026

Parcul Tineretului, Sibiu, Romania

FESTIVALS

What's Happening Next in Sibiu?

Discover Sibiu Events