Deák Vivien önálló estje
Advertisement
Kedves Vemdégeim!
Sok szeretettel köszöntelek Benneteket, az első önálló estemen. Én Deák Vivien vagyok,19 éves, zenésznek tanuló diák, akinek kiskora óta nagy álma, hogy énekesnő lehessen. 10 éves korom tájékán még főképpen a musical, mesefilmzene világát éltem, idővel pedig megnyílt egy lehetőség számomra, hogy tanulhassam a szakmát. A könnyűzenei tanulmányaimat először a gimnáziumban kezdtem meg, 2022-ben a Premier Művészeti Szakgimnázium Intézményében.
A célom ezzel az esttel az, hogy elsősorban visszaidézzem a retro slágerek ritmikus, vagy éppen lírikus hatását különböző korszakokból inspirálódva, mely során a 70-es, 80-as, és 90-es évek néhány nagy slágereit hallhatjátok majd neves magyar és külföldi előadóktól, és együttesektől egyaránt az Én előadásomban!
Kellemes időtöltést kívánok Mindenkinek, remélem minél többen eljöttök, és meghallgattok!
Asztalfoglalás:
☎️ 30/311-2003 (nyitvatartási időben)
📨 Messenger üzenetben
📍 Takaréktár u. 5.
Figyelem! Az esemény egy fellépés, nem karaoke rendezvény! Próbálunk lehetőséget adni azoknak a Vendégeinknek, akik kiemelkedően tehetségesek, és a zene világában szeretnének elhelyezkedni, vagy csak kipróbálnák magukat a színpadon!

Where is it happening?
Taka Coffee & Bar, Takaréktár utca 5, Szeged 6720, Magyarország, Szeged, Hungary
Event Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Host or PublisherSzeged Karaoké?