Családi kommunikáció - fókuszban a tinédzserek
Schedule
Mon Feb 10 2025 at 04:30 pm to 07:30 pm
UTC+01:00Location
Coachingcentrum | Budapest, BU
Advertisement
„Mi volt a suliban?” - „Semmi.” Ismerős ez a párbeszéd? Vagy az a jelenet, amikor látom, hogy valami igazán aggasztja, de sehogy sem tudom kihúzni belőle, hogy mi a baja? A világ minden kincséért sem árulja el, és már azonnal érteni is vélem a jelenséget: hát persze, hiszen kamasz – ezért zárkózik magába. Pedig a valóság az, hogy a gyerekek többsége szinte mindennél jobban vágyik arra, hogy elmondhassa, mi zajlik éppen benne, hogy – noha más módon, mint a haverokhoz, de – a szüleihez (is) kapcsolódjon .Míg coachként azt tapasztalom, hogy a tinédzserek sok mindent elmondanak nekem, megosztják még az érzéseiket is, addig a szüleik arról panaszkodnak, hogy előttük felhúznak egy falat. Miért van ez így? A kulcs részben kommunikációs eszköztárunkban, részben a szavak és nonverbális üzeneteink mögött meghúzódó szándékunkban, attitűdünkben rejlik. Míg az előbbi egy elsajátítható technika, utóbbi arról szól, hogyan gondolkodunk szülő-szerepünkről, amelyből kommunikálunk.
A foglalkozáson természetesen mindkét részt érintjük, de fő fókuszunk kommunikációs eszköztárunkon lesz. Kielemezzük, hogy a szerepeinkből automatikusan adódó alá-fölé rendeltség miért válik a gyerekek felnövésével egyre hatástalanabb eszközzé, és hogy hogyan működhet a felnőtt-tinédezser kapcsolatban (is) a partneri kommunikáció. De partneri kommunikációban megkapom-e ugyan azt a tiszteletet? - hát, attól függ, pontosan mit értünk tisztelet alatt, így tisztázzuk ezt is.
Közösen megnézzük annak az értő figyelemnek az eszköztárát, amivel a mai kamaszok is megnyithatóak, mint ahogy azt is, mik azok a közléssorompók, melyeket akaratlanul is alkalmazva hozzájárulunk bezárkózásukhoz.
Végül harmadik témánk a családi konfliktushelyzetek egyik legizgalmasabb kérdése, hogy beazonosítjuk-e, kié valójában a probléma, amit kommunikációnk révén megoldani szeretnénk? Nem vesszük-e el a kamasztól a problémájának megoldását (részben, mert a mi tapasztalatunkkal tudjuk már a választ, másrészt pedig feladatunknak érezzük, hogy megóvjuk kamaszainkat a csalódásoktól)? A foglalkozás keretein belül szeretnék erre a kérdésre is rávilágítani, és megmutatni, mi történik akkor, ha vagy képesek vagyunk abban támogatni őt, hogy megtalálja (a miénk helyett) saját megoldásait.
_____________________________________________
Az alkalomra coach és tréneri tapasztalataimmal várlak benneteket, hiszen mindkét műfajban többévnyi tapasztalatot gyűjtöttem tinédzserekkel és szüleikkel is. Szenvedélyem az emberek közötti kapcsolódás sikeresebbé tétele, mert hitem szerint az emberek közötti kapcsolatok minősége teheti igazán gazdaggá az életünket. Így fejlesztő szakmában is fő fókuszba a kommunikáció került, amelyben szavainkon túl mozdulataink, érzéseink, arcunk rezdülései is fontos elemek, de leginkább meghatározó, hogy hogyan gondolkodunk magunkról és a körülöttünk lévő világról.
__________________________________________________
A foglalkozás a Coachingcentrum Kamasziránytű programjának keretében zajlik.
Ár: 20.000 Ft + ÁFA
Még több infó és jelentkezés:
https://coachingcentrum.hu/kepzesek/kamasziranytu-csoportos-trening-felnotteknek/
Advertisement
Where is it happening?
Coachingcentrum, Eötvös utca 27, Budapest 1067, Magyarország,Budapest, HungaryEvent Location & Nearby Stays: