Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese: SZÉP NYÁRI NAP

Schedule

Wed, 24 Jun, 2026 at 08:30 pm

UTC+02:00

Location

Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032 | Debrecen, HB

Advertisement
🎭 A Veres1 Színház előadása
Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában.
A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.
A táborparancsnok Tóth Antal, a Szovjet- Magyar Barátság TSZ (TermelőSzövetkezet) paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel. Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai.
Az előadásban, a Szovjet-Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói, a paradicsom passzírozás szakértői, a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai vezetik be a fiatalokat a passzírozás rejtelmeibe.
És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon.
És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon?
Rendező: Böhm György
📆 Időpont: 2026. június 24. 20:30
☔️ Esőnap: 2026. június 25. 20:30
⏳Időtartam: 150 perc, egy szünettel
📍 Nagyerdei Szabadtéri Színpad
🎫 Színlap, szereposztás, jegyek: https://csokonaiszinhaz.hu/eloadasok/szep-nyari-nap
Advertisement

Where is it happening?

Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Nagyerdei Szabadt\u00e9ri Sz\u00ednpad

Host or Publisher Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Debrecen

EDDA M\u0171vek Symphonic koncert \/\/ Debrecen
Fri, 26 Jun at 08:30 pm EDDA Művek Symphonic koncert // Debrecen

Nagyerdei krt. 6, 4032

CONCERTS
Alexandra akci\u00f3s k\u00f6nyvv\u00e1s\u00e1r Hajd\u00fab\u00f6sz\u00f6rm\u00e9nyben! | Alexandra Kiad\u00f3csoport
Sat, 27 Jun at 10:00 am Alexandra akciós könyvvásár Hajdúböszörményben! | Alexandra Kiadócsoport

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

MIFECON 2026 Tavasz Debrecen
Sat, 27 Jun at 10:30 am MIFECON 2026 Tavasz Debrecen

VOKE Egyetértés Művelődési Központja

ENTERTAINMENT ANIME
BIZONY\u00cdTV\u00c1NYBULI HAJD\u00daSZOBOSZL\u00d3\u2b50\ufe0f2026\ud83c\udfb8\ud83e\udd18\ud83e\udd29
Sat, 27 Jun at 03:00 pm BIZONYÍTVÁNYBULI HAJDÚSZOBOSZLÓ⭐️2026🎸🤘🤩

Hajdúszoboszlói Repülőtér

Az Ackroyd-gyilkoss\u00e1g - Debrecen
Wed, 27 May at 07:00 pm Az Ackroyd-gyilkosság - Debrecen

VOKE Egyetértés Művelődési Központja

ART
Kacs\u00f3h Pongr\u00e1c: J\u00c1NOS VIT\u00c9Z
Wed, 27 May at 07:00 pm Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ

Kossuth utca 10., 4024

Ethnosymphonic Debrecen 05.27
Wed, 27 May at 07:00 pm Ethnosymphonic Debrecen 05.27

Kölcsey Központ Debrecen

CONCERTS
V\u00e1rosi Gyereknap Hajd\u00faszoboszl\u00f3n! \ud83d\udc67\ud83d\udc66\ud83c\udf88
Sun, 31 May at 09:00 am Városi Gyereknap Hajdúszoboszlón! 👧👦🎈

Szent István park, Hajdúszoboszló 4200, Magyarország

CONCERTS
Gyerek- \u00e9s csal\u00e1di nap a Liget t\u00e9ren
Sat, 06 Jun at 03:00 pm Gyerek- és családi nap a Liget téren

Liget tér, Debrecen 4033, Magyarország

SmartLove Fashion Show - Hit the Ground -
Sat, 06 Jun at 05:00 pm SmartLove Fashion Show - Hit the Ground -

Symphonia Étterem

ART FASHION
CSOKONAI T\u00c1RSALG\u00d3 #18. \/ \u00d6RK\u00c9NY ISTV\u00c1N: T\u00d3T\u00c9K
Sat, 13 Jun at 06:00 pm CSOKONAI TÁRSALGÓ #18. / ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK

Csokonai Fórum, Előtér

BUSINESS ENTERTAINMENT
ORSZ\u00c1GOS SZ\u00cdNH\u00c1ZI TAL\u00c1LKOZ\u00d3 2026
Mon, 15 Jun at 04:00 pm ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2026

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

BUSINESS
Kean I OSZT
Tue, 16 Jun at 03:00 pm Kean I OSZT

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

IT
Miksz\u00e1th K\u00e1lm\u00e1n \u2013 Gyarmati Kata: A Noszty fi\u00fa esete T\u00f3th Marival I OSZT
Wed, 17 Jun at 04:00 pm Mikszáth Kálmán – Gyarmati Kata: A Noszty fiú esete Tóth Marival I OSZT

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

K\u00e1lm\u00e1n Imre \u2013 Julius Brammer \u2013 Alfred Gr\u00fcnwald: Marica gr\u00f3fn\u0151 I OSZT
Thu, 18 Jun at 07:00 pm Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfred Grünwald: Marica grófnő I OSZT

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

Joshua Sobol: Gett\u00f3 I OSZT
Fri, 19 Jun at 07:00 pm Joshua Sobol: Gettó I OSZT

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac I OSZT
Sat, 20 Jun at 08:30 pm Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac I OSZT

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

PERFORMANCES ART
SZ\u00cdNJ\u00c1TSZ\u00d3 T\u00c1BOR FELN\u0150TTEKNEK DEBRECENBEN!
Mon, 22 Jun at 10:00 am SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR FELNŐTTEKNEK DEBRECENBEN!

DEMKI Csapókerti Közösségi Ház

 B\u00f6hm Gy\u00f6rgy \u2013 Korcsm\u00e1ros Gy\u00f6rgy \u2013 P\u00e1sztor L\u00e1szl\u00f3 \u2013 Jakab Gy\u00f6rgy \u2013 Hatvani Emese: SZ\u00c9P NY\u00c1RI NAP
Wed, 24 Jun at 08:30 pm Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese: SZÉP NYÁRI NAP

Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032

LIVE-MUSIC

What's Happening Next in Debrecen?

Discover Debrecen Events