BETELT! Eltűnt temetők nyomában – tematikus séta az Ars Sacra Fesztivál keretében

Schedule

Sat Sep 20 2025 at 10:30 am to 01:30 pm

UTC+02:00

Location

Fő tér 1., Budapest, Hungary, 1033 | Budapest, BU

Advertisement
Földi életünk természetes része az elmúlás, a halál.
Az elhunytaktól való búcsúzás, temetkezési szokásaink az ősi időkig nyúlnak vissza. Ezek a szokások és formák sokat változtak az évszázadok során, de a temetők mindig szerves részei voltak a településeknek. A temetőknek saját történetük van, amelyek sokat mesélnek az adott település és a benne lakók életéről. Azonban egyes temetők – különböző okokból – eltűntek az idők során, helyüket már más célra használják. Óbuda temetőinek történetében is számos, ma már nem látható, korábban felszámolt sírkerttel találkozhatunk.
Az Óbudai Múzeum tematikus városi sétája az Ars Sacra Fesztivál keretében a hajdani temetők helyét és történetét mutatja be a programon résztvevők számára. Megismerhetik a város középkori temetőjét, a különböző felekezeti temetőket (katolikus, református, evangélikus, zsidó), a pestis temetőt, illetve az ökomenikus temetőket, valamint a hozzájuk kapcsolódó szakrális szokásokat.
A program az Óbudai Múzeum recepciójától indul.
Sétavezető: Horváth Péter, Gönczi Ferenc-díjas történész-muzeológus
Időpont: szeptember 20., szombat 10.30 – 12.30
Séta időtartama: kb. 2 óra
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Maximális létszám: 29 fő
Regisztráció: https://app.minup.io/book/obudai-muzeum/events/9e43b784-45b5-4574-881d-4797ca1c2790
Augusztus 11-től foglalható.
Audio guide készüléket biztosítunk, de, ha korábbi sétákról van saját fülhallgatója, kérjük, hozza magával!
Adatvédelmi szabályainkról (GDPR) itt tájékozódhat: https://obudaimuzeum.hu/wp-content/uploads/kozerdeku_informaciok/om_adatkezelesi_tajekoztato_202303.pdf
Advertisement

Where is it happening?

Fő tér 1., Budapest, Hungary, 1033

Event Location & Nearby Stays:

\u00d3budai M\u00fazeum

Host or Publisher Óbudai Múzeum

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Takashi KUROKI aikido seminar 2025 Budapest
Sat, 20 Sep at 10:00 am Takashi KUROKI aikido seminar 2025 Budapest

Tüzér utca 56, Budapest 1134, Magyarország

WORKSHOPS CONTESTS
ADCC Hungarian Open 2025
Sat, 20 Sep at 10:00 am ADCC Hungarian Open 2025

UTE Judo Szakosztály és Horváth István judo terem

A TREZOR - karika, r\u00fad & lollipop fot\u00f3z\u00e1s
Sat, 20 Sep at 10:00 am A TREZOR - karika, rúd & lollipop fotózás

A Trezor

Stressz kezel\u00e9s-, rez\u00edliencia fejleszt\u0151 csoport Dr Sipeki Ir\u00e9nnel
Sat, 20 Sep at 10:00 am Stressz kezelés-, rezíliencia fejlesztő csoport Dr Sipeki Irénnel

Budapest VI. kerülete

MUSIC ENTERTAINMENT
Csak a Mentes \u0150szi Fesztiv\u00e1l - Minden mentes egy helyen
Sat, 20 Sep at 10:00 am Csak a Mentes Őszi Fesztivál - Minden mentes egy helyen

Mom Sport

SPORTS FOOD-DRINKS
Boribon Cic\u00e1ja-b\u00e1bj\u00e1t\u00e9k
Sat, 20 Sep at 10:00 am Boribon Cicája-bábjáték

TEMI Fővárosi Művelődési Háza

Nagy v\u00edzleereszt\u00e9s, \u00e9s halsz\u00e1ml\u00e1l\u00e1s.
Sat, 20 Sep at 10:45 am Nagy vízleeresztés, és halszámlálás.

Magyarország

MOM t\u00e1rsasj\u00e1t\u00e9kos klub
Sat, 20 Sep at 11:00 am MOM társasjátékos klub

MOMkult

HELLO PIAC \/\/ Erzs\u00e9bet t\u00e9r \/\/ szeptember 20.
Sat, 20 Sep at 11:00 am HELLO PIAC // Erzsébet tér // szeptember 20.

Erzsébet tér, Budapest, Hungary

ART BUSINESS
BVZ Tal\u00e1lkoz\u00f3 2025 Biatorb\u00e1gy
Sat, 20 Sep at 11:00 am BVZ Találkozó 2025 Biatorbágy

Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ

Sam a t\u0171zolt\u00f3 mesej\u00e1t\u00e9k
Sat, 20 Sep at 11:00 am Sam a tűzoltó mesejáték

Csepeli Munkásotthon Művelődési Ház / Csepel Színház

Szalonka keltet\u0151
Sat, 20 Sep at 11:00 am Szalonka keltető

Vörösmarty utca 2., Csömör, Hungary, 2141

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events