apropó w/ Csavargás: fagypont fölött miénk a világ
Schedule
Sat, 02 May, 2026 at 12:00 pm to Sun, 03 May, 2026 at 05:00 am
UTC+02:00Location
Atno | Budapest, BU
Advertisement
Hosszú volt a tél, de lássuk be, véget ért.Megébredtek az utak és a fák, elolvadt már a hó, megáradt a folyó, és egész magas lett az ég.
Szevasztok, megint lesz apropó, és most igazán sok minden van, aminek lehet együtt örülni!
Pont egy éve debütáltunk a város egyik legjobb házibulijaként, és ezzel egy időben nyitott meg a ház is, az Atno, ami mostanra már igen szépen felépült.
Így lett a helyzet, hogy egy 4 napon át tartó Atno születésnapi ünneplés szombati napján várunk titeket, és írom is, hogy mivel:
Déltől már lesz oida balkán grill, petanque, koktélozás a kertben, napsütötte zenei válogatások Mamac bácsitól, Vértesi Feri kezd majd gitározni az est közeledtével, Nóvé Soma elénekli majd nekünk a kedvenc népdalait, a Csavargás a tánctéren intézi a fülledt pezsgést válogatott RNB, FUNK, SOUL, DISCO dalokkal, majd Fabio barátunk Brazíliából fogja zárni a szombatot és megnyitni a vasárnapot egy kétórás szettel.
Gyertek, mert elég fain lesz! Lehet majd enni, inni, játszani, táncolni, találkozni, szerelmeskedni, tüzet rakni, meg örülni, hogy élünk!
Időrend:
14:00–17:00 | MAMAC - ZENEI JÁTSZÓHÁZ 0-99
17:00–19:30 | KOCKÁZAT ÉS MELLÉKHATÁS
19:30–21:00 | VÉRTESI FERENC EGYEDÜL GITÁRRAL
21:00–22:00 | NÓVÉ SOMA – HAJNALI NÉPDALOK
22:00–03:00 | CSAVARGÁS: KALICZ, OSGYÁN, FODOR, VÉRTESI
03:00–05:00 | FÁBIO (BRA)
Belépő:
12:00-19:00: FREE
19:00-21:00: 2000Ft
21:00: 3500Ft
Grafikát köszönjük ezúton is Osgyán Gergőnek. @gergoosgyan
Fotót pedig Bertha Simonnak: @berthasimon_
@apropo.bp
ENG
Hi, apropó will happen again, and now there is really a lot of things that we can be happy about together!
Exactly one year ago we debuted as one of the city’s best house parties, and at the same time the house also opened, Atno, which by now has been built up quite nicely.
So this is how it turned out that on the Saturday of a 4 day long Atno birthday celebration we are waiting for you, and I am also writing what with:
From noon there will already be oida Balkan grill, petanque, cocktailing in the garden, sunlit music selections from Mamac bácsi, Vértesi Feri will start playing guitar as the evening approaches, Nóvé Soma will sing us his favourite folk songs, Csavargás will take care of the steamy buzz on the dancefloor with selected RNB, FUNK, SOUL, DISCO songs, then our friend Fabio from Brazil will close Saturday and open Sunday with a two hour set.
Come, because it will be quite nice! There will be eating, drinking, playing, dancing, meeting, making love, making fire, and being happy that we are alive!
Időrend:
14:00–17:00 | MAMAC - ZENEI JÁTSZÓHÁZ 0-99
17:00–19:30 | KOCKÁZAT ÉS MELLÉKHATÁS
19:30–21:00 | VÉRTESI FERENC EGYEDÜL GITÁRRAL
21:00–22:00 | NÓVÉ SOMA – HAJNALI NÉPDALOK
22:00–03:00 | CSAVARGÁS: KALICZ, OSGYÁN, FODOR, VÉRTESI
03:00–05:00 | FÁBIO (BRA)
Entry:
12:00-19:00: FREE
19:00-21:00: 2000Ft
21:00: 3500Ft
We would like to thank for the graphics Osgyán Gergő. @gergoosgyan
And for the photo Bertha Simon: @berthasimon_
@apropo.bp
Advertisement
Where is it happening?
Atno, Zsilip. u. 17.,Budapest, HungaryEvent Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.



















