Adventi kalandok

Schedule

Sat, 06 Dec, 2025 at 11:00 am

UTC+01:00

Location

Müpa Budapest | Budapest, BU

Advertisement
Bíró Esztert már nem kell bemutatni a Müpa hűséges gyerekközönségének, hiszen műsoraival figyelemre méltó rajongótábort toborzott házon belül. No meg azon kívül is: a többek között Fonogram-díjjal és Érték-díjjal kitüntetett énekesnő, színésznő közel egy évtizede készít színpadon és televízióban gyerekeknek szóló interaktív műsorokat, amelyek során a szavakon és dallamokon túl mindig jut hely a közös játéknak is. Az Adventi kalandok a korábbiakhoz hasonlóan izgalmas felállásban ezúttal kifejezetten a közelgő ünnepre összpontosít: az adventet, a Mikulásvárást, a karácsonyt megelőző hetek népi és urbánus szokásait sok-sok játékkal, fülbemászó dallamokkal, az ifjú közönség aktív közreműködésére számító kezdeményezéssel meséli el, miközben az énekesnő kedves témái – az idő múlása, a betűk jelentése és a világ érdekességei – is szóba kerülnek.
FELHANGOLVA!
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.
Korosztály: 3-8 év
//
Müpa Budapest’s loyal children's audience no longer needs any introduction to Eszter Bíró, as she has recruited a remarkable camp of fans among them with her shows. And what’s more: the singer and actress, whose recognitions include the Fonogram and Value awards, has been producing interactive programmes for children on stage and television for almost a decade, always leaving room besides the words and tunes for everyone to play together. Like her previous shows, Advent Adventures promises an exciting line-up, this time focusing specifically on the upcoming holidays, relating the folk and urban customs of the weeks before Christmas with lots of games, catchy melodies, and the active participation of the young audience, with discussion also being devoted to the singer's favourite themes: the passage of time, the meaning of letters and the wonders of the world.
FELHANGOLVA!
The concert takes place as part of the Felhangolva! programme supported by the MOL New Europe Foundation.

Age: 3-8 year
///
A Müpa social media házirendje:
https://www.mupa.hu/kozossegi-mediafeluleteinkre-vonatkozo-szabalyok
https://www.mupa.hu/en/social-media-policies
Advertisement

Where is it happening?

Müpa Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Komor Marcell utca, Budapest 1095, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

M\u00fcpa Budapest

Host or Publisher Müpa Budapest

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Santa Claus International DANCE Fest
Sat, 06 Dec at 10:00 am Santa Claus International DANCE Fest

Hungary Budapest

FESTIVALS
V\u00e1runk T\u00e9ged, Mikul\u00e1s!
Sat, 06 Dec at 10:00 am Várunk Téged, Mikulás!

TEMI Fővárosi Művelődési Háza

Secret market - december 06.
Sat, 06 Dec at 10:00 am Secret market - december 06.

Széchenyi gyógyfürdő

TRIPS-ADVENTURES
X. Hungarian Card Expo
Sat, 06 Dec at 10:00 am X. Hungarian Card Expo

Könyves Kálmán krt. 12-14., Budapest XIX. kerület, Hungary, 1097

BUSINESS EXHIBITIONS
JaMese: Zen\u00e9s Adventi Kalend\u00e1rium || Dalok Szab\u00f3 T. Anna verseire
Sat, 06 Dec at 10:30 am JaMese: Zenés Adventi Kalendárium || Dalok Szabó T. Anna verseire

Magyar Zene Háza

CONCERTS
KCHristmas 2025 \u2013 Bootcamp day and Santa Party!
Sat, 06 Dec at 01:00 pm KCHristmas 2025 – Bootcamp day and Santa Party!

Broadway Dance Center Táncstúdió

WORKSHOPS PARTIES
HAVASI Symphonic Ar\u00e9na Show 2025
Sat, 06 Dec at 02:00 pm HAVASI Symphonic Aréna Show 2025

BudapestArena

CONCERTS MUSIC
Mikul\u00e1s koncert a HAKME szervez\u00e9s\u00e9ben
Sat, 06 Dec at 02:00 pm Mikulás koncert a HAKME szervezésében

Ujpest Központ Polgár Centrum

CONCERTS
The GRINCH - fantasztikus kar\u00e1csonyi t\u00e1ncsz\u00ednh\u00e1zi el\u0151ad\u00e1s
Sat, 06 Dec at 03:00 pm The GRINCH - fantasztikus karácsonyi táncszínházi előadás

Árpád utca 1., Csepel, Hungary, 1215

Luis de Matos - IMPOSSIBLE Live - Erkel Sz\u00ednh\u00e1z, 2025. december 6.
Sat, 06 Dec at 03:30 pm Luis de Matos - IMPOSSIBLE Live - Erkel Színház, 2025. december 6.

Erkel Színház

ART MAGIC-SHOW
Tang\u00f3&Zserb\u00f3-Milonga Pastel - Mikul\u00e1s kiad\u00e1s
Sat, 06 Dec at 04:00 pm Tangó&Zserbó-Milonga Pastel - Mikulás kiadás

1068. Budapest, Szondi u 98/B

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events