235. Szeged Metamorf Reflexológiai pontokon alapuló érintés tanfolyam tanúsítvánnyal

Schedule

Sun Dec 07 2025 at 10:00 am to 05:00 pm

UTC+01:00

Location

Élet Virága Jógastúdió | Szeged, CS

Advertisement
Barta Adriennek hívnak, és szeretettel hívlak Szegedre a
B/2020/004593 felnőttképzési nyilvántartási számú Metamorf Reflexológiai pontokon alapuló érintés Tanfolyamomra, hogy átadhassam Neked ezt a különleges technikát, amit 2017- ben tanultam. Előképzettség nem szükséges, Felnőttképző által kiadott TANÚSÍTVÁNYT kapsz róla a tanfolyamot követően.
Akár az a célod, hogy a családod tagjainak terheit segítenél letenni, akár az, hogy Segítőként szeretnél elsajátítani egy különleges, lágy módszert, jó helyen jársz. Ha pedig már alkalmazol technikákat, de valami olyasmit kerestél ahol a Vendégeid öngyógyító folyamatainak beindításához nem kell elmondanuk a korábbi megéléseiket, akkor lehet, hogy megtaláltad🙂
A képzésen adsz, és kapsz is egy-egy Metamorfot, mert a gyakorlás ( főként mert itt az érintésé a főszerep) nagyon fontos részét képezi a napnak. A tanfolyamot követően egy mára már 900 fős Metamorf csoporthoz is csatlakozol, ahol
feltöltött videókat is találsz majd, illetve később sem engedem el a kezed, ha elakadsz a folyamatokban, felteheted utólag is a kérdéseidet. Itt szinte biztosan találsz majd olyan ismerősöd, aki már elvégezte a képzést, így lehetőséged lesz vele majd cserélni, gyakorolni a módszert🙂
Segíthet akár az előző életek, akár a magzati terhek, akár a születésedtől a jelen pillanatig tartó életed gubancainak feloldásában. Nem szükséges előképzettség hozzá.
Az időpont:
2025.12.07.
Vasárnap
10.00 h- 17.00 h
A helyszín:
Szeged
Élet Virága Jógastúdió
Deák Ferenc Utca 34/2
Készült egy rádiós beszélgetés a metamorf kezeléseimről, hallgassátok szeretettel:
https://www.facebook.com/lelekmasszazs/videos/247196635957813/?
A technika tulajdonképpen a gerinc reflexpontjait célozza meg, a kézfejeken, lábfejeken és a fejen. Miután a meditációt követve áramoltatjuk az energiát a testben, apró érintésekkel érjük el, hogy fellazuljanak, majd a szívünkből kivezetődjenek azon energiák, amik már nem szolgálnak bennünket.
A kezelés közben egy mélyebb, meditatív állapotba kerülünk, ami sokszor agyunkkal fel sem fogható, túl reális téren és időn.
A metamorf masszázs eredete Gaston Saint-Pierre reflexológus nevéhez fűződik, ő foglalta rendszerbe. Felfedezte, hogy a test összes reflexpontja megtalálható a gerinczónán, illetve a gerincen, mely a test fő tartópillére. Kísérletezései során észrevette, hogy az energiahiány okozta blokkok megtalálhatók a gerincoszlop megfelelő reflexzónáiban. Rájött, hogy bizonyos zavarok már a születés (fogantatás) előtti időkből származhatnak.
A kezelés során a sejtekből felszínre kerül a “megélés” – csendes folyamatként zajlik le, olyan formában, ahogyan ez a kezeltnél lehetséges (érzelmi és gondolati képek, szimbólumok, és felismerések az életére vonatkoztatva, stb.) Csupán a lábfejeket, kézfejeket, és a fejet érintjük, a gerinc reflexpontjai mentén, mégis hatalmas, felszabadító energiák tudnak a segítségével kiáramolni, aminek a hatását azonnal érezni fogod.
A metamorf technikát már korábban, az ősi magyar gyógyítók, a sámánok is alkalmazták.
A metamorf masszázsnak nincs mellékhatása, bárkin, idős embereken, férfiakon és nőkön egyaránt alkalmazható.
Kedvezően hathat egészségügyi problémákra, hiszen a lelkünkben megélt traumák fizikai betegségek formájában lenyomatot képezhetnek. Biztosan sok módszert kipróbáltál már, de ha idáig elolvastál, biztos vagyok benne, hogy megtalált Téged is ez az ősi módszer, dolgod van vele🙂
A metamorf kezeléseimről 🙏
“Az általam megélt traumában is segített Adri. Kicsit szkeptikus voltam, de úgy voltam vele, vesztenivalóm nincs....
Nem bántam meg, azóta már páran túl vagyok ... és könnyebben viselem az elviselhetetlent és megérthetetlent!
Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!”
( Kerekes Krisztina )
“Hogy mit ad egy ilyen élmény? Nehéz, de gyönyörű újjászületést. Aznapra ne tervezz tennivalót, mert találkozol valami olyannal, ami nem fog a hétköznapba besimulni. De lényed kisimítja.... Szkeptikusoknak is! Szívből ajánlom! “
(Slezák Viktória)
“A tegnapi kezelésem óta, tisztának érzem a fejem, és fogalmam sincs, hogy ezelőtt miken idegeskedtem. Végtelenül türelmesnek érzem magam, és jól érzem magam a bőrömben. “
(Schubert Zsanett)
“Adri masszázsa nem szellemidézés, nem hókuszpókusz. Csak az érzések számítanak. Mindenkinek van egy tükre, ami mögé nem szívesen néz. Félünk. Nem akarjuk tudni, mi van ott. De tudnunk kell, mert ott van a múltunk az őseinkkel, az összes sérelemmel , sérüléssel. Amíg ezeket nem oldja meg a lelkünk, nem lesz benne béke. Majdnem biztos, hogy senkinek sem elegendő egyetlen alkalom a megoldáshoz. Olyan mélypontokat értem el, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, de ez vezet azon az úton, aminek a végén ott vár a lelkem békéje.”
(Csák Varga Angelika)
Jelentkezésetek után küldöm a további részleteket.
A tanfolyam díja 55.000 ft, melyre a helyed 20.000 ft előleggel tudod biztosítani. Az előleg lemondás esetén vissza nem igényelhető, de más időpontra áttehető természetesen.
Számlaszámot privát üzenetben küldök, és minden kérdésedre szívesen válaszolok, bátran kérdezz!
Várlak🌹
Barta Adrienn
+36209222803
[email protected]
https://www.facebook.com/lelekmasszazs/
Általános szerződési feltételek:
A MÓDSZER NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI ELLÁTÁST, A PSZICHOTERÁPIÁT, VAGY A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉST!
Az általam nyújtott szolgáltatások nem minősülnek
a) az orvosi gyakorlat,
b) az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy
c) a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységnek,
nem gyógyítok és nem diagnosztizálok.
Együttműködésünk egy partneri folyamat amelynek célja, hogy a közösen meghatározott céljaid elérésében támogassalak, hogy a lehető legtöbbet hozd ki önmagadból.
Advertisement

Where is it happening?

Élet Virága Jógastúdió, Deák Ferenc utca 34/2,Szeged, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Adri l\u00e9lekmassz\u00e1zs

Host or Publisher Adri lélekmasszázs

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Szeged

Kisteleki v\u00e1s\u00e0r
Sun, 07 Dec at 07:00 am Kisteleki vásàr

Kisteleki Vásár

LIGETRUN DECEMBER
Sun, 07 Dec at 09:00 am LIGETRUN DECEMBER

Erzsébet-liget (Újszegedi Liget)

Kar\u00e1csony a Tappancstany\u00e1n
Sun, 07 Dec at 09:00 am Karácsony a Tappancstanyán

Sia dűlő 20, Szeged

Csal\u00e1d\u00e1ll\u00edt\u00e1s M\u00f3rahalom
Sun, 07 Dec at 09:00 am Családállítás Mórahalom

Mórahalom IV. Körzet 65.( Volt Erdei Iskola)

ENTERTAINMENT
Kov\u00e1csovics Fruzsina gyerekkoncert - \u00c1RK\u00c1D Szeged
Sun, 07 Dec at 10:30 am Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncert - ÁRKÁD Szeged

ÁRKÁD Szeged

CONCERTS
S\u00c1T\u00c1NTANG\u00d3
Sun, 07 Dec at 02:00 pm SÁTÁNTANGÓ

Vaszy Viktor tér 3., Szeged, Hungary, 6720

ENTERTAINMENT
Adventi Veter\u00e1n Tal\u00e1lkoz\u00f3 \/\/ Advent II. vas\u00e1rnapja
Sun, 07 Dec at 03:30 pm Adventi Veterán Találkozó // Advent II. vasárnapja

Dankó Pista Művelődési Ház Szatymaz

Santa Claus is coming to...Garden Bistro!
Sun, 07 Dec at 04:00 pm Santa Claus is coming to...Garden Bistro!

Damjanich u. 7/A, Szeged, Hungary, 6724

CHRISTMAS
Hullad\u00e9kb\u00f3l f\u00fclbeval\u00f3t - \u00e9kszerk\u00e9sz\u00edt\u0151 workshop
Fri, 05 Dec at 04:30 pm Hulladékból fülbevalót - ékszerkészítő workshop

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Somogyi-könyvtár

WORKSHOPS
\ud83c\udf85 Mikul\u00e1s M\u0171hely Horgol\u00e1s Workshop \ud83e\uddf6
Sat, 06 Dec at 02:00 pm 🎅 Mikulás Műhely Horgolás Workshop 🧶

Szünet Ifjúsági Presszó

WORKSHOPS
  Presinszki \u00c1kos workshop
Sun, 07 Dec at 10:00 am Presinszki Ákos workshop

Rúdbarlang Fitnesz Stúdió Szeged

WORKSHOPS
Mandalafest\u0151 workshop
Sun, 07 Dec at 10:00 am Mandalafestő workshop

Indrija- Ásvány-Ékszer, Ajándék

WORKSHOPS FESTIVALS
S\u00fcthet\u0151 gyurma workshop
Mon, 08 Dec at 04:00 pm Süthető gyurma workshop

Kastélykert u. 63., Algyo, Hungary, 6750

WORKSHOPS
\u2603\ufe0f Xmas Salsa&Sensual party- Szeged Aj\u00e1nd\u00e8k \ud83c\udf81 programokkal
Sat, 13 Dec at 04:30 pm ☃️ Xmas Salsa&Sensual party- Szeged Ajándèk 🎁 programokkal

IH Rendezvényközpont

ENTERTAINMENT PARTIES
Cs\u00fanyapulcsi - H\u00edmz\u0151s Workshop a Two Rabbits-n\u00e9l
Sun, 14 Dec at 10:00 am Csúnyapulcsi - Hímzős Workshop a Two Rabbits-nél

Two Rabbits

WORKSHOPS
Zinkub\u00e1tor Speci\u00e1l: k\u00f6nyvk\u00f6t\u0151-workshop Farkas Kittivel
Wed, 17 Dec at 06:00 pm Zinkubátor Speciál: könyvkötő-workshop Farkas Kittivel

Deák Ferenc u. 18., Szeged, Hungary, 6720

WORKSHOPS
200 \u00f3r\u00e1s HATHA j\u00f3ga oktat\u00f3k\u00e9pz\u00e9s 2026
Sun, 04 Jan at 08:30 am 200 órás HATHA jóga oktatóképzés 2026

Deák Ferenc utca 34/2, Szeged, Hungary, 6720

D\u00eda del Son 5*
Thu, 30 Apr at 04:00 pm Día del Son 5*

Felső Tiszapart 10, Szeged

FESTIVALS WORKSHOPS

What's Happening Next in Szeged?

Discover Szeged Events