„Válaszúti hegy aljában…” III. Tánc és muzsika a szamosújvári Kalákásokkal

Schedule

Sun, 23 Aug, 2026 at 05:00 pm

UTC+03:00
Location

Kolozsvári Református Kollégium | Cluj-napoca, CJ

Advertisement
🎉 Idén ünnepeljük Kallós Zoltán születésének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kallós Zoltán Alapítvány és a Hagyományok Háza emlékévet hirdetett.
🌿 A Kolozsvári Magyar Napok FOLKudvarának megszokott programjai idén sokunk szeretett Zoli bácsijának szellemiségében zajlanak.
🤝 A szamosújvári Téka Alapítvány az 1992-ben alakult Kaláka Néptáncegyüttes fiatal táncosainak és akkori vezetőinek kezdeményezésére jött létre Kallós Zoltán segítségével és útmutatásai mentén.
👧👦 Azóta több száz, talán több ezer mezőségi gyermek nőtt fel az alapítvány és szórványkollégium falai között, miközben a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjai számára ma is számos, a népi kultúra szeretetére és megismerésére ösztönző tartalmas programot kínálnak.
🎻 A Kallós100 emlékév Kolozsvári Magyar Napok FOLKudvar záró műsorában az elmúlt 34 év szamosújvári táncos és zenész generációi mutatkoznak be — olyan fiatalok és felnőttek, akik közül majdnem mindenki Mezőség apró falvainak örökségét és felmenőit hordozza magában.
❤️ Fogadjuk őket Kolozsváron is nagy szeretettel!
📍Helszín: Kolozsvári Református Kollégium udvara
📅Időpont: 2026. augusztus 23., vasárnap 17 óra
Szeretettel várunk mindenkit!
📸 Az eseményen fotó- és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.
Advertisement

Where is it happening?

Kolozsvári Református Kollégium, M.Kogalniceanu nr 16,Cluj-Napoca, Romania

Event Location & Nearby Stays:

Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Erd\u00e9lyi Hagyom\u00e1nyok H\u00e1za Alap\u00edtv\u00e1ny
Host or PublisherErdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

Ask AI if this event suits you