Önbecsülés és küzdőképesség megalapozása gyermekkorban
Schedule
Thu, 18 Sep, 2025 at 05:00 pm
UTC+02:00Location
Széchenyi utca 58., Eger, Hungary, 3300 | Eger, HE
Advertisement
A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is - de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége.Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy "kipárnázzuk" a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába. Hogy mit is? Erről fog szólni Dr. Kádár Annamária előadása. Az ismert szakember pszichológus, tréner, egyetemi oktató, a hazai mesepszichológia úttörő alakja.
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: https://mcc.hu/esemeny/onbecsules-es-kuzdokepesseg-megalapozasa-gyermekkorban
Szeretettel várjuk a Kedves Érdeklődőket!
Advertisement
Where is it happening?
Széchenyi utca 58., Eger, Hungary, 3300Event Location & Nearby Stays: