Évbúcsúztató program

Schedule

Sun Dec 28 2025 at 01:00 pm to 06:00 pm

UTC+01:00

Location

Bakony utca 4, Székesfehérvár 8000, Magyarország | Szekesfehervar, FE

Advertisement
Kedves Érdeklődők!
🥰Sok szeretettel hívunk és várunk benneteket egy közös évbúcsúztató, elengedő programra!
🎆Lassan itt az év vége és számvetéshez készülünk, hogy mi az amit szívesen magunk mögött hagynánk és miként teremthetünk egy megújuláshoz való helyet magunkban.
Bár minden pillanat alkalmas arra, hogy megálljunk és egy részét lezárjuk eddig járt utunknak, de az év vége, talán különösen alkalmas erre.
✨Számmisztikailag a december utolsó napján egy évet, egy időszakot zárunk le és január első napjával, egy megújult lendülettel, megújultan kezdünk feladatainkba. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, hogy miként teheted meg.
🪨A program folyamán Szaffi bevezet benneteket a kristályok programozásába, mely eszközöddé válhat.
💧A program második felében Janoval, a víz programozásának elsajátításával kaphatsz egy újabb lehetőséget, hogy szélesítheted eszköztáradat, hozzájárulhass a sikeresebb év végi lezárásokhoz.
Mivel a program befogadóképessége korlátozott, így kérjük részvételi szándékodat, mielőbb erősítsd meg!
A részvételhez az ,,Ott leszek" gomb megnyomása nem elegendő!
🔗Jelentkezni a következő linken tudsz: https://preview.mailerlite.io/forms/1912731/171594074854262331/share
A program részvételi díja: 9,500 forint, ha pedig Klubtag vagy, akkor 20% kedvezménnyel vehetsz részt a programon!
🗓2025. december 28. (vasárnap) 13:00-18:00
Várunk sok szeretettel!🤍
Advertisement

Where is it happening?

Bakony utca 4, Székesfehérvár 8000, Magyarország, Bakony utca 4, Székesfehérvár 8000, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Sz\u00e1mok Vil\u00e1ga

Host or Publisher Számok Világa

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Szekesfehervar

H\u00fctte Party \ud83c\udf79Apres Ski \u26f7\ufe0fDJ \ud83d\udcc0
Sat, 27 Dec at 05:00 pm Hütte Party 🍹Apres Ski ⛷️DJ 📀

Arany János u.4., Mór, Hungary, 8060

PARTIES ENTERTAINMENT
IX. ARHC \u00c9VZ\u00c1R\u00d3 BANZ\u00c1J
Sat, 27 Dec at 06:00 pm IX. ARHC ÉVZÁRÓ BANZÁJ

Nyolcas Műhely

MUSIC ENTERTAINMENT
MAMMA MIA SENSATION !
Sat, 27 Dec at 10:00 pm MAMMA MIA SENSATION !

Tobak Utca 11-13, Székesfehérvár, Hungary, 8000

Bejgli\u00e9get\u0151 nyolcast\u00fara
Sun, 28 Dec at 09:30 am Bejgliégető nyolcastúra

Ingókő

Kalap\u00e1cs Met\u00e1l Kar\u00e1csony Sz\u00e9kesfeh\u00e9rv\u00e1r!
Sun, 28 Dec at 07:00 pm Kalapács Metál Karácsony Székesfehérvár!

Petőfi Kultúrtanszék

Diabolus In Musica \/ Sz\u00e9kesfeh\u00e9rv\u00e1r
Sun, 28 Dec at 07:30 pm Diabolus In Musica / Székesfehérvár

Petz Söröző

12.30 L\u00e9tezz \u00d6nmagadk\u00e9nt a j\u00f3l\u00e9t teremt\u00e9s\u00e9ben 2026-ban\/ 1 napos kurzus CF Nesztler Ang\u00e9l\u00e1val
Tue, 30 Dec at 10:00 am 12.30 Létezz Önmagadként a jólét teremtésében 2026-ban/ 1 napos kurzus CF Nesztler Angélával

Nesztler Angéla CF -Access Consciousness, Kineziológia, Stresszoldás

T\u00c1NCOS EL\u0150SZILVESZTER
Tue, 30 Dec at 05:00 pm TÁNCOS ELŐSZILVESZTER

Iszkaszentgyörgyi IKSZT

What's Happening Next in Szekesfehervar?

Discover Szekesfehervar Events