Évadnyitó koncert és táncház a Tokos zenekarral

Schedule

Fri, 03 Oct, 2025 at 08:00 pm

UTC+03:00

Location

Piața Unirii 29, 400098 Cluj-Napoca, România | Cluj-napoca, CJ

Advertisement
🎊 Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt október 3-án 20:00 órától tartandó évadnyitó koncertre és az azt követő táncházba, az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székhelyén! 🎻 💃🕺
✨ A mindenki által jól ismert Tokos zenekar nyitja meg az idei évad koncert és táncház sorozatát.
Tokos zenekar:
A 2010-es évek elején öt lelkes egyetemi hallgató úgy döntött, hogy zenekart alapítanak. Céljuk kezdetben a kolozsvári diákság szórakoztatása volt, majd a közös muzsikálás meghozta eredményét és a zenekar közönsége kibővült a Kárpát-Medencére és nemcsak, ugyanis a világ számos távoli pontján felléptek. Azonban az egyik legnagyobb mérföldkövet a zenekar számára a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő jelentette, ahol a saját kategóriájukban első helyezést értek el. Ezt követte az első nagylemezük, a „Hallgassátok meg, magyarim” bemutatója 2017-ben. A zenekar repertoárjának alapját a magyar autentikus népzene képezi, amely az évek során új elemekkel bővült – báli muzsikát és klasszikus zenét is játszanak.
A zenekar tagjai a hétköznapi életben különböző területeken dolgoznak, de közös bennük a szenvedély: a népzenét a mindennapi munkájuk mellett hivatásként, szívvel-lélekkel művelik.
🎶 Muzsikálnak:
Tókos Csongor Attila – hegedű
Vajas Albert – hegedű, ének
Szép Gyula Bálint – hegedű, brácsa
Gergely Elek – harmonika, ének, nagybőgő
Szakács Kristóf – nagybőgő
Bálint Zsombor – cimbalom, brácsa
🎉 A táncházban azok is bátran bekapcsolódhatnak, akik eddig még nem próbálták a néptáncot – Rozsnyai Tamás és Rozsnyai Tímea segítenek az első lépések elsajátításában.
📸 *Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.
Advertisement

Where is it happening?

Piața Unirii 29, 400098 Cluj-Napoca, România, Piața Unirii 29, 400098 Cluj-Napoca, România, Cluj-napoca, Romania

Event Location & Nearby Stays:

Erd\u00e9lyi Hagyom\u00e1nyok H\u00e1za Alap\u00edtv\u00e1ny

Host or Publisher Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Cluj-Napoca

Chefs\u2019 Battle Rematch: chef Nicu vs. chef Will
Fri, 03 Oct at 05:00 pm Chefs’ Battle Rematch: chef Nicu vs. chef Will

Decebal 37, 400037 Cluj-Napoca, Romania

FOOD-DRINKS WORKSHOPS
 Magyar n\u00e9pmes\u00e9k szaxofonnal
Fri, 03 Oct at 05:00 pm Magyar népmesék szaxofonnal

Cinema Victoria

MUSIC ENTERTAINMENT
Seeding - 1st stage of ZONA Creative Space
Fri, 03 Oct at 06:00 pm Seeding - 1st stage of ZONA Creative Space

strada Cheile Baciului, nr 4

ENTERTAINMENT EXHIBITIONS
FaithFest\u201925 - Chemat
Fri, 03 Oct at 06:30 pm FaithFest’25 - Chemat

Casa de Cultura a Studentilor Cluj Napoca Oficial

CONCERTS FESTIVALS
Roots - West-African Drumming cu Lolo
Fri, 03 Oct at 07:00 pm Roots - West-African Drumming cu Lolo

School of Drums and Hearts

Concert MAGDA PUSKAS & RARES SUCIU
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Concert MAGDA PUSKAS & RARES SUCIU

Câmpului, 17 , Cluj-Napoca, Romania

CONCERTS MUSIC
Sonrisa Special Weekend | 3-5 Oct | Cluj-Napoca
Fri, 03 Oct at 09:00 pm Sonrisa Special Weekend | 3-5 Oct | Cluj-Napoca

Piața Mihai Viteazu nr 17, intrarea pe lângă Piața cu flori, 400104 Cluj-Napoca, Romania

ENTERTAINMENT WORKSHOPS
The Urs | Cluj | Form Space (3 oct 2025)
Fri, 03 Oct at 09:30 pm The Urs | Cluj | Form Space (3 oct 2025)

FORM Space

CONCERTS MUSIC
\ud83d\udc9b Oldies but Goldies \ud83d\udc9b 03.OCTOBER @ Flying Circus
Fri, 03 Oct at 10:00 pm 💛 Oldies but Goldies 💛 03.OCTOBER @ Flying Circus

Piața Unirii 21, 400091 Cluj-Napoca, Romania

\ud83d\udd25RETRO MANELE & BALKANIC PARTY @ Euphoria Music Hall
Fri, 03 Oct at 10:00 pm 🔥RETRO MANELE & BALKANIC PARTY @ Euphoria Music Hall

Calea Mănăștur nr. 2-6

Red Dot ClubNights w\/ Cosmjn,Velasco & Vlademir
Fri, 03 Oct at 11:00 pm Red Dot ClubNights w/ Cosmjn,Velasco & Vlademir

The Matter

HALLOWEEN
AFTERWORK KARAOKE \ud83c\udfa4 | YOLKA
Fri, 03 Oct at 11:00 pm AFTERWORK KARAOKE 🎤 | YOLKA

Piata Unirii 21, Cluj-Napoca, Romania

KARAOKE MUSIC

What's Happening Next in Cluj-Napoca?

Discover Cluj-Napoca Events