Álmodd a világot valósággá - Örömkoncert a Magnetben

Schedule

Mon Dec 08 2025 at 07:00 pm to 09:00 pm

UTC+01:00

Location

MagNet Közösségi Ház | Budapest, BU

Advertisement
Úgy hozta az élet, hogy a nyári „Utak és kulcsok elvonulás” táborban egyszerre voltunk egy helyen, melynek egy egyszeri és megismételhetetlen koncert lett a vége. Most mégis úgy gondoltuk – egyetlen koncert erejéig – újra összeállunk egy feledhetetlen örömzenélésre. Várunk benneteket szeretettel december 8-án a Magnet Közösségi házban, ahol egy kis fényt viszünk az egyre mélyülő sötétségbe, és reméljük, hogy dalainkkal utat mutathatunk befelé, önmagatok felé is.
Ezért is „Álmodd a világot valósággá” a koncert címe, hiszen a tél a pihenés, a feltöltődés, az álmok időszaka, amikor megalapozzuk mindazt, amit a jövőben teremteni szeretnénk.
Ebben a formációban négyen – Sütő Annamária Babi, Gyulai Júlia, Sajtos „Sajti” Sándor és Barát István Zsolt – zenélünk együtt, összeadva mindazt, amit az életből, és a különböző (zenei) világokból hozunk.
Sütő Annamária Babi – Dalszerző, előadóművész és szertartásvezető vagyok. Olyan családból származom, ahol a zene, az ének a mindennapok része volt, szüleim minden alkalmat megragadtak, hogy énekeljenek. Ez a mai napig meghatározza az életemet, a hangok, a dallamok inspirálnak, utaztatnak, lelki folyamatokat segítenek úgy engem, mint a körülöttem lévőket. Dalaimra a szellemvilág ajándékaként tekintek, ajándékok, amelyek támogatják a lélek gyógyulását, a lezárást, az újrakezdést, az élet kapuinak átlépését. Legismertebb dalaim az Elengedem (Dizna előadásában:
) és az Egy asszony ereje (
)
Barát István Zsolt – Énekes, dalszerző vagyok. Számomra a zene és az ének az a hely, ahol leginkább feloldódom önmagamban és a világban, ahol átlényegülök hanggá és dallá. A ritmus, a dallam, az ének harmóniája a test, lélek és szellem egységét fejezi ki. A dal nemcsak hangok sora, hanem élő, lüktető erő, imádság, tudás és alázat egyszerre, amely összekapcsol másokkal és önmagammal. Az ének és a zene gyógyító szer, az élet képlete, amelyben mindenki megtalálhatja saját részét. Legismertebb dalaim az Öt elem igéző (
) és a Napmadár (
)
Gyulai Júliának hívnak, énekes-dalszerző jógatanár vagyok. Életemet a szívből, önátadásból érkező hangoknak, daloknak és énekeknek szenteltem, alkalmazom gyógyító erejüket zenémben. Merítek a jógagyakorlásomból, amely a stabil alapját adja lelki életemnek, így a mantraéneklés számomra nem előadás, hanem a transzcendenssel való mély kapcsolódásom megosztása másokkal. Ezzel szeretnék másokat is inspirálni, bátorítani a belső világukkal való kötelék kialakításában. Koncertjeimen bevezetem a közönséget a hangok és énekek gyógyító terébe, amelyek bizonyítottan befolyásolják a tudatosságunkat, a jólét, a szeretet, a bőség felé tudnak irányítani a jól megválogatott rezgések, imák. Hangomon keresztül áramoltatom a megénekelt imák, mantrák energiáit, így segítve elő szűkebb és tágabb környezetem rezgésének emelését.
Sajtos „Sajti” Sándor – Sajtinak hívnak, zenész, szertartásvezető vagyok. Az amazonasi indián kultúrákkal, azok gyógyítási megközelítéseivel, zenei hagyományaival 16 éve ismerkedtem meg, azóta igyekszem ezeket a hagyományokat ötvözni a csoportterápiás tanulmányaimmal. A Pachamama Band-et 12 éve alapítottam, azóta ez a fő zenei megnyilvánulási formám, ezen kívül szeretek és szoktam barátokkal együttműködni különböző zenei projektekben.
A koncert helyszíne: MagNet Közösségi Ház, Juhar terem
1062 Budapest, Andrássy út 98.,
2025. december 8.
Kapunyitás 18:40.
Kezdés 19 óra.
Jegyek: hamarosan.
Jegyár elővételben 6.500,- Ft.
Helyszínen 7.500,- Ft.
A programon a helyfoglalás érkezési sorrendben történik, ülőpárnákon és székeken lehet majd elhelyezkedni.
Kérdés esetén írj bátran a [email protected] címre.
Advertisement

Where is it happening?

MagNet Közösségi Ház, Andrássy út 98, Budapest 1062, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Istv\u00e1n Zsolt Bar\u00e1t - hivatalos oldal

Host or Publisher István Zsolt Barát - hivatalos oldal

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

A vezet\u0151 mint h\u0151s \u00e9s mint seg\u00edt\u0151 - Vezet\u0151i \u00f6nismeret mes\u00e9kkel - Vezet\u0151i Egynapos
Mon, 08 Dec at 09:00 am A vezető mint hős és mint segítő - Vezetői önismeret mesékkel - Vezetői Egynapos

Bajcsy-Zsilinszky út 22, Budapest 1051, Magyarország

N\u0151i Dobk\u00f6r, Dob-medit\u00e1ci\u00f3 - Budapest
Mon, 08 Dec at 03:30 pm Női Dobkör, Dob-meditáció - Budapest

MagNet Közösségi Ház

Hajgat\u00f3 Ter\u00e9zia: Mi \u00fajs\u00e1g a Futrinka utc\u00e1ban? | ki\u00e1ll\u00edt\u00e1smegnyit\u00f3
Mon, 08 Dec at 06:00 pm Hajgató Terézia: Mi újság a Futrinka utcában? | kiállításmegnyitó

Klauzál téri Vásárcsarnok

FESTIVALS
Rockt\u00f6rt\u00e9net Gimesy P\u00e9terrel: John Lennon \u00e9letm\u0171ve
Mon, 08 Dec at 06:30 pm Rocktörténet Gimesy Péterrel: John Lennon életműve

Eötvös utca 10., Budapest, Hungary, 1067

Patricia Kopatchinskaja, Lahav Shani \u00e9s a Rotterdami Filharmonikus Zenekar
Mon, 08 Dec at 07:30 pm Patricia Kopatchinskaja, Lahav Shani és a Rotterdami Filharmonikus Zenekar

Müpa Budapest

MUSIC ENTERTAINMENT
Jazz Session with Matyas Papp's Swinging Five
Mon, 08 Dec at 08:00 pm Jazz Session with Matyas Papp's Swinging Five

Muzikum Klub & Bisztró

MUSIC ENTERTAINMENT
Ny\u00edlt Nap | ELTE TTK
Tue, 09 Dec at 09:00 am Nyílt Nap | ELTE TTK

ELTE Természettudományi Kar

BUSINESS EXHIBITIONS
Szigethalmi K\u00f6nyvim\u00e1d\u00f3k Klubja-December
Tue, 09 Dec at 04:30 pm Szigethalmi Könyvimádók Klubja-December

József Attila utca 59., Szigethalom, Hungary, 2315

Tr\u00edo Playadito koncert
Tue, 11 Nov at 06:00 pm Trío Playadito koncert

Vörösmarty utca 32, Budapest, Hungary, 1064

CONCERTS MUSIC
VIII. S8 Underground Tehets\u00e9gkutat\u00f3 - I. Selejtez\u0151
Tue, 11 Nov at 06:30 pm VIII. S8 Underground Tehetségkutató - I. Selejtező

S8 Underground Club

Beasto Blanco - The Beast Is Unleashed Kinetica Tour 2025 - Budapest
Tue, 11 Nov at 07:00 pm Beasto Blanco - The Beast Is Unleashed Kinetica Tour 2025 - Budapest

Analog Music Hall

CONCERTS
Tue, 11 Nov at 07:00 pm Wolf Alice in Budapest

Barba Negra

CONCERTS MUSIC
Cherubini: Requiem
Tue, 11 Nov at 07:30 pm Cherubini: Requiem

Vigadó - hivatalos

ENTERTAINMENT MUSIC
Wolf Alice, support from: Florence Road | Budapest 2025
Tue, 11 Nov at 08:00 pm Wolf Alice, support from: Florence Road | Budapest 2025

Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary)

MUSIC ENTERTAINMENT
The Great Marton Conspiracy debut album release concert
Tue, 11 Nov at 08:00 pm The Great Marton Conspiracy debut album release concert

Három Holló / Drei Raben

MUSIC ENTERTAINMENT
MAO Legend\u00e1s Albumok | Blue Note Series | Bud Powell: The Amazing Bud Powell
Tue, 11 Nov at 08:00 pm MAO Legendás Albumok | Blue Note Series | Bud Powell: The Amazing Bud Powell

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
Grencs\u00f3 - Benk\u0151 - Kenderesi: V\u00edzi\u00f3k (filmkoncert)
Tue, 11 Nov at 08:30 pm Grencsó - Benkő - Kenderesi: Víziók (filmkoncert)

Lumen Kávézó

CONCERTS
Mild Orange, with support from: Heavy Chest | Budapest 2025
Wed, 12 Nov at 06:00 pm Mild Orange, with support from: Heavy Chest | Budapest 2025

Turbina Kulturális Központ

ENTERTAINMENT MUSIC
Perturbator, K\u00e6lan Mikla, Gost \/\/ D\u00fcrer Kert
Wed, 12 Nov at 06:30 pm Perturbator, Kælan Mikla, Gost // Dürer Kert

Dürer Kert

CONCERTS
MozART Group \/\/ Budapest Ar\u00e9na
Wed, 12 Nov at 07:00 pm MozART Group // Budapest Aréna

Papp László Budapest Sportaréna

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events