VonatVarázs - Vasútmodell kiállítás

Schedule

Fri Nov 14 2025 at 10:00 am to 06:00 pm

UTC+01:00

Location

József Attila tér 4., Budapest, Hungary | Budapest, BU

Advertisement
VonatVarázs – Vasútmodell kiállítás
A közönségkedvenc kiállítás egy igazi mesevilágba kalauzol, a következő állomása pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol igazi kincsekkel találkozhatnak majd az érdeklődők. A kiállítás keretében a felnőttek újra átélhetik gyermekkoruk legszebb időszakát, a családi kikapcsolódás közepette pedig a gyerekek is az időutazás részeseivé válhatnak, fejleszthetik kézügyességüket, sőt az elektromosságról is tanulhatnak egyet s mást.
Számos újdonsággal készülünk az idei kiállításon, többek között két terepasztalunkkal is Amerikába kalauzoljuk el a látogatókat, mert két asztalon két méretarányban mutatjuk meg Amerikát, illetve annak mozdonyait és szerelvényeit. Továbbá német táj, német vonatokkal a II. világháborútól az 1960-as évek végéig. Külön terepasztal mutatja be a vasútmodellezés fejlődését 1935-től napjainkig. A BKV terepasztalon a jól ismert UV villamos, a Bengáli, Tátra stb, köszönnek majd vissza. A kicsik örömére pedig közel 1000 darabos favonat készlettel ellátott favonatos játszóház várja a családosokat és idén egy mozdonyszimulátor segítségével a gyerekek kipróbálhatják, hogy milyen egy Taurus villanymozdonyt vezetni.
A kiállítás mellett lesz lehetőség használt vonatokat, kisautókat és egyéb a vasútmodellezéssel kapcsolatos dolgot vásárolni.

Belépődíj:
Gyermek: 1300 Ft, Felnőtt: 2000 Ft, Családi (max. 2 felnőtt+ 3 gyerek): 5000 Ft
XIII. Kerületi Partnerkártyával: Gyermek 1000 Ft, Felnőtt 1500 Ft, Családi (max. 2 felnőtt+ 3 gyerek): 3500 Ft
Csoportos jegy: 700 Ft/gyerek (10 gyerek felett a kísérőnek díjtalan a részvétel)
Csoportos jegy csak előzetes regisztrációval vehető igénybe a [email protected] e-mail címen!
Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
Advertisement

Where is it happening?

József Attila tér 4., Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
KULT13.hu

Host or Publisher KULT13.hu

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

V. Romanisztikai Tal\u00e1lkoz\u00e1sok az E\u00f6tv\u00f6s Collegiumban
Fri, 14 Nov at 09:00 am V. Romanisztikai Találkozások az Eötvös Collegiumban

Eötvös József Collegium

BUSINESS CONFERENCES
MAHARISHI \u00c1JURV\u00c9DA NAPOK
Fri, 14 Nov at 09:00 am MAHARISHI ÁJURVÉDA NAPOK

Verdi Budapest Aquincum

 PSYCH-K\u00ae Basic Workshop
Fri, 14 Nov at 09:00 am PSYCH-K® Basic Workshop

Harmónia Palota Rendezvényközpont

WORKSHOPS HEALTH-WELLNESS
KreaCon - Kreat\u00edv alkot\u00f3knak sz\u00f3l\u00f3 Konferencia, Expo \u00e9s V\u00e1s\u00e1r
Fri, 14 Nov at 09:00 am KreaCon - Kreatív alkotóknak szóló Konferencia, Expo és Vásár

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

BUSINESS EXHIBITIONS
XI. Orsz\u00e1gos Rajzfilm\u00fcnnep F\u00f3ton
Fri, 14 Nov at 09:30 am XI. Országos Rajzfilmünnep Fóton

Vörösmarty Művelődési Ház

ENTERTAINMENT
Veuve Clicquot Champagne Brunch
Fri, 14 Nov at 09:30 am Veuve Clicquot Champagne Brunch

AGOS Budapest

BRUNCH
Kikkoman ramen levesalap k\u00f3stol\u00e1s az \u00c1rk\u00e1dban
Fri, 14 Nov at 11:00 am Kikkoman ramen levesalap kóstolás az Árkádban

ÁRKÁD Budapest

INSPIRE Budapest 2025
Fri, 14 Nov at 01:00 pm INSPIRE Budapest 2025

Riverside Church

FUT\u00c1RPIKNIK - 3rd demonstration
Fri, 14 Nov at 01:30 pm FUTÁRPIKNIK - 3rd demonstration

Kálvin tér, Budapest, Magyarország

TRIPS-ADVENTURES
Klarin\u00e9tos szakmai nap Koh\u00e1n Istv\u00e1n szaktan\u00e1csad\u00f3val
Fri, 14 Nov at 02:00 pm Klarinétos szakmai nap Kohán István szaktanácsadóval

Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola AMI hivatalos oldala

M\u00e1rton napi n\u00f3tam\u0171sor
Fri, 14 Nov at 02:00 pm Márton napi nótaműsor

Ujpest Központ Polgár Centrum

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events