VII. Fiatal Numizmaták Konferenciája

Schedule

Mon, 24 Nov, 2025 at 09:00 am to Tue, 25 Nov, 2025 at 03:00 pm

UTC+01:00

Location

Ludovika tér | Budapest, BU

Advertisement
A VII. Fiatal Numizmaták Konferenciája bemutatkozik A magyarországi kulturális örökség kiemelt jelentőségű részét gondozó numizmatika első hazai műhelye 1777-ben jött létre. Erre a nemes hagyományra büszkén emlékezve, 2018-ban egy olyan tudományos közösség született, amely immár hagyományt teremtve évről-évre megrendezi a Fiatal Numizmaták Konferenciáját. A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Fiatal Numizmaták Konferenciájának (FNK) ezúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemeskürty István Tanárképző Kara ad otthont. A numizmatika helyzete hazánkban azért különleges, mert e fontos történeti segédtudománnyal foglalkozó fiatal kutatók eddig történeti, régészeti, művészettörténeti, esetleg interdiszciplináris konferenciákon adhattak elő. Szándékaink szerint egy hiányzó szakmai közösséget hívtunk életre, ahol az ifjú kutatók szakmai segítséget, érdemi kritikát kaphatnak, így tudományos fejlődésüket senior kutatók segítik elő. Az FNK célja egyrészt tematikus megnyilatkozási felületet nyújtani a pályájuk elején járó kutatóknak, másrészt elősegíteni az ígéretes tehetségek szakmai fejlődését. Célja továbbá az is, hogy a legújabb kutatási eredmények minél szélesebb körben váljanak ismertté és alkalmazottá. Szintén célként fogalmazódott meg, hogy az FNK teremtsen lehetőséget a múzeumbarát civil önkéntesek és a kutatók közötti párbeszédre. S ennek révén, az általuk talált legfrissebb, és általában közöletlen numizmatikai szakanyagok létezése kerüljön be a tudományos köztudatba.
Regisztráció:
https://ludevent.uni-nke.hu/event/5264/registrations/10729/
Introducing the VII Conference of Young Numismatists The first Hungarian workshop of numismatics, which is of great importance for the cultural heritage of Hungary, was established in 1777. In 2018, proudly commemorating this noble tradition, a scientific community was born which, organises the Young Numismatists' Conference every year, creating a tradition. The seventh edition of the Young Numismatists' Conference (FNK) will be hosted by the Nemeskürty István Nemeskürty Faculty of Teacher Education at the National University of Public Service. The situation of numismatics in our country is unique because young researchers in this important field of ancillary historical studies have so far been able to present at historical, archaeological, art historical or interdisciplinary conferences. Our intention is to create a missing professional community where young researchers can receive professional support and substantive criticism, and thus their scientific development is promoted by senior researchers.The aim of the FNK is to provide a thematic platform for early career researchers and to foster the professional development of promising talent. It also aims to ensure that the latest research findings are disseminated and applied as widely as possible. It also aims to create opportunities for dialogue between museum-friendly citizen volunteers and researchers. And through this, the most recent, and usually unpublished, numismatic material they find to bring the existence of the new and unpublished numismatics into the scholarly public domain.
Registration:
https://ludevent.uni-nke.hu/event/5264/registrations/10729/
Advertisement

Where is it happening?

Ludovika tér, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Fiatal Numizmat\u00e1k

Host or Publisher Fiatal Numizmaták

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

JODOKCELLO
Sun, 23 Nov at 08:00 pm JODOKCELLO

Budapest Congress Center / Budapest Kongresszusi Központ

CONCERTS
2025-ben is TDK-zunk!
Mon, 24 Nov at 08:00 am 2025-ben is TDK-zunk!

Alkotmány u. 9.-11., Budapest, Hungary, 1054

Hum\u00e1n tudom\u00e1nyok \u00e9s a mesters\u00e9ges intelligencia III.
Mon, 24 Nov at 10:00 am Humán tudományok és a mesterséges intelligencia III.

1088 Budapest Múzeum körút 6-8., Budapest, Hungary, 1088

BUSINESS CONFERENCES
Mon, 24 Nov at 05:00 pm Dollár Papa Gyermekei- Ördög Tamás: Casanova Tonight Show

Liliom u. 41, 1094

MUSIC ENTERTAINMENT
ELECTRIC CALLBOY - TANZNEID World Tour 2025 - Budapest
Mon, 24 Nov at 06:00 pm ELECTRIC CALLBOY - TANZNEID World Tour 2025 - Budapest

MVM Dome

CONCERTS
\u00c9n \u00e9s a kapcsolataim-alkot\u00f3s besz\u00e9lget\u0151s workshop\u2728
Mon, 24 Nov at 06:00 pm Én és a kapcsolataim-alkotós beszélgetős workshop✨

Visegrádi utca 19., Budapest XIII. kerület

WORKSHOPS
Startups Fund Raising Program
Fri, 18 Sep at 07:00 pm Startups Fund Raising Program

Budapest

BUSINESS WORKSHOPS
P\u00e9nz\u00fcgyi Piacok egy V\u00e1ltoz\u00f3 Vil\u00e1gban - HELLER SZAKMAI H\u00c9T
Mon, 13 Oct at 03:30 pm Pénzügyi Piacok egy Változó Világban - HELLER SZAKMAI HÉT

Budapesti Corvinus Egyetem

NONPROFIT BUSINESS
\u00c1tsuhan\u00f3 bab\u00e1k 2025
Wed, 15 Oct at 10:00 am Átsuhanó babák 2025

budapest II. kerület

BUSINESS MUSIC
"K\u00e1oszb\u00f3l a rendbe" - Kapcsol\u00f3d\u00e1sok, keretek \u00e9s t\u00f6rt\u00e9netalkot\u00e1s a meseter\u00e1pi\u00e1ban TELTH\u00c1ZAS!
Sun, 19 Oct at 09:00 am "Káoszból a rendbe" - Kapcsolódások, keretek és történetalkotás a meseterápiában TELTHÁZAS!

Csokonai Rendezvényház

WORKSHOPS BUSINESS
Z\u00d6LDSZ\u00cdNFEST\u00c9S \u2013 Z\u00f6ldpolitikai konferencia \u00e9s antifatalista tali
Mon, 20 Oct at 05:00 pm ZÖLDSZÍNFESTÉS – Zöldpolitikai konferencia és antifatalista tali

Konnektor

BUSINESS CONFERENCES
Telth\u00e1z - A testv\u00e9rkapcsolatok pszichol\u00f3gi\u00e1ja
Mon, 20 Oct at 06:30 pm Teltház - A testvérkapcsolatok pszichológiája

KULT7 Erzsébetváros

VII. Ifj\u00fas\u00e1gi Munka Konferencia
Tue, 21 Oct at 08:45 am VII. Ifjúsági Munka Konferencia

Budapesti Európai Ifjúsági Központ

BUSINESS CONFERENCES
3. K\u00f6z\u00f6ss\u00e9gi Energia Konferencia - \u00dczleti modellek, szab\u00e1lyoz\u00e1s, lakoss\u00e1gi bevon\u00e1s
Tue, 21 Oct at 09:00 am 3. Közösségi Energia Konferencia - Üzleti modellek, szabályozás, lakossági bevonás

KÉK Kortárs Építészeti Központ

BUSINESS CONFERENCES
MCC Conference on Leadership - Sailing in Storm
Tue, 21 Oct at 10:00 am MCC Conference on Leadership - Sailing in Storm

Tas vezér u. 3-7., Budapest, Hungary, 1113

BUSINESS ART
N\u00e1latok laknak-e \u00e1llatok? Biodiverzit\u00e1s-bar\u00e1t z\u00f6ldfel\u00fcletkezel\u00e9s a telep\u00fcl\u00e9seken - Konferencia
Tue, 21 Oct at 10:00 am Nálatok laknak-e állatok? Biodiverzitás-barát zöldfelületkezelés a településeken - Konferencia

Magyar Természettudományi Múzeum

BUSINESS CONFERENCES
Kreat\u00edv Tudom\u00e1ny \u00e9s Innov\u00e1ci\u00f3 Konferencia
Tue, 21 Oct at 04:00 pm Kreatív Tudomány és Innováció Konferencia

Budapest, Magyar tudósok körútja 2. BME I épület IB028 - Kozma László nagyelőadó

BUSINESS CONFERENCES

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events