Vendégeink a Városi Méhek

Schedule

Tue Apr 28 2026 at 06:00 pm to 07:30 pm

UTC+02:00

Location

Kis Diófa utca 4., Budapest, Hungary, 1077 | Budapest, BU

Advertisement
Egy városi legenda szerint Albert Einstein azt mondta: ha kipusztulnának a méhek, az emberiség csupán négy évvel élné túl eltűnésüket.
Nem tudjuk, hogy Einstein valóban mondott-e ilyet, de tény, hogy az élelmiszereink jelentős részét a méhek porozzák be. Nélkülük nem lenne sem paradicsom, sem paprika, sem gyümölcsök, sem ...
Éppen ezért a Kisdiófa Kert közössége számára kiemelten fontos a méhek védelme. Áprilisi programjainkat is úgy terveztük meg, hogy visszatérő témák legyenek a méhek és a beporzókat csalogató vadvirágok.
Az UrbanBEE egy nemzetközi, közösségi tudományon (citizen science) alapuló projekt, amely a városi vadméhek védelmére és kutatására fókuszál Európában és Afrikában. A kezdeményezés méhhotelek kihelyezésével és a lakosság bevonásával vizsgálja a városi biodiverzitást, elősegítve a beporzók életterének növelését és a környezettudatosságot. A projekt hazai résztvevője a HUN - REN Ökológiai Kutatóközpont.
Április 28-án a Kisdiófa Kertben vendégül látjuk az "UrbanBEE" képviselőjét, Török Edinát, aki elmeséli, pontosan mi is ez a projekt, ezt követően pedig beszélgetős formában járjuk körbe azt, mit tehetünk mi magunk a méhek védelméért.
----------------------------------------------------------------------
Az áprilist a Kisdiófa Kertben a beporzóknak és a beporzóbarát kerteknek szenteljük. Ennek jegyében invitálunk minden érdeklődőt a hasonló témájú programjainkra.
Április 4-én 14:00-tól 16:00-ig játékos formában ismerkedhetünk a beporzók életével és a biodiverzitás-barát kertek kialakításának szempontjaival:
https://www.facebook.com/events/910760278525098
Áprilsi 14-én 18:00-tól pedig az őshonos vadvirágok beporzóbarát kertekben betöltött szerepéről szerezhetünk ismereteket:
https://www.facebook.com/events/1422449429676071/
******************************************************************
Rendezvényeinken a részvétel ingyenes.
Nyilvános rendezvényeinken fotó és videó felvételek készülhetnek, amelyeket a KÉK kizárólag dokumentációs és promóciós célra használ fel.
A Kisdiófa Kert alapítója, szakmai szervezője és működtetője 2016 óta a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) https://www.facebook.com/KortarsEpiteszetiKozpont.
A KÉK célja, hogy megteremtse a városról való közös gondolkodás és vita nyílt fórumait, ezáltal a széleskörű nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegye az építészet és városfejlesztés kortárs kérdéseit.
Közösségi Kertek projekt: https://www.facebook.com/KozossegiKertek
Hulladékot nem gyűjtünk, ezért arra kérünk, amit hoztál, vidd is el magaddal!
Advertisement

Where is it happening?

Kis Diófa utca 4., Budapest, Hungary, 1077

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
K\u00f6z\u00f6ss\u00e9gi Kertek

Host or Publisher Közösségi Kertek

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Corvinus Swap Shop
Wed, 29 Apr at 09:00 am Corvinus Swap Shop

Corvinus University 1093 Budapest, Fővám tér 8

NONPROFIT
P\u00e1rbesz\u00e9dben \u2013 Medi\u00e1ci\u00f3s szakmai nap
Wed, 29 Apr at 09:30 am Párbeszédben – Mediációs szakmai nap

Horánszky utca 20, Budapest 1085, Magyarország

WORKSHOPS
V\u00c9RAD\u00c1S az EOK-ban\/Blood Donating in BSMC
Wed, 29 Apr at 10:00 am VÉRADÁS az EOK-ban/Blood Donating in BSMC

Budapest, Tűzoltó u. 37-47, 1094

FASTLOC SHOW
Wed, 29 Apr at 10:00 am FASTLOC SHOW

Holiday Inn Budapest-Budaörs

Ingyenes j\u00f3ga gyakorl\u00e1s  -Yoga Flow
Wed, 29 Apr at 10:30 am Ingyenes jóga gyakorlás -Yoga Flow

Muditayoga Ashtanga vinyasa Yoga Flow

HEALTH-WELLNESS
Prism workshop II. \u2013 A r\u00e9g\u00e9szeti lel\u0151helyek vesz\u00e9lyeztetetts\u00e9ge
Wed, 29 Apr at 10:30 am Prism workshop II. – A régészeti lelőhelyek veszélyeztetettsége

Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtár

WORKSHOPS
\u00d6sszesz\u0151ve \u2013 T\u00f6rt\u00e9netek sz\u00e1lr\u00f3l sz\u00e1lra | Interwoven \u2013 Stories Thread by Thread
Wed, 29 Apr at 01:00 pm Összeszőve – Történetek szálról szálra | Interwoven – Stories Thread by Thread

Andrássy út 112., 1062

EXHIBITIONS ART
Corvinus Swap Shop
Wed, 29 Apr at 09:00 am Corvinus Swap Shop

Corvinus University of Budapest

SHOPPING
Corvinus Swap Shop
Wed, 29 Apr at 09:00 am Corvinus Swap Shop

Corvinus University 1093 Budapest, Fővám tér 8

NONPROFIT
Beltaine
Thu, 30 Apr at 05:00 pm Beltaine

A Kecske-Hegyi Kőfejtő Katlana

Ehet\u0151 Erd\u0151
Thu, 30 Apr at 06:30 pm Ehető Erdő

Andrássy út 111., Budapest, Hungary, 1062

BELTANE ELVONUL\u00c1S!  AZ \u00c9LET T\u00dcZ\u00c9NEK SZENT \u00dcNNEPE
Fri, 01 May at 10:00 am BELTANE ELVONULÁS! AZ ÉLET TÜZÉNEK SZENT ÜNNEPE

Magyarország

Maj\u00e1lis csal\u00e1di k\u00f6rt\u00fara-Sz\u00fcl\u0151k a val\u00f3di gyermekkor\u00e9rt
Fri, 01 May at 03:00 pm Majális családi körtúra-Szülők a valódi gyermekkorért

Magyarország, Biatorbágy, Hungary, 2051

Csepel-sziget ker\u00fcl\u00e9s
Sat, 02 May at 08:00 am Csepel-sziget kerülés

Szigetszentmiklós

\u00dajbudai s\u00e9t\u00e1k 4.1 Budai Arbor\u00e9tum (m\u00e1jus 2.)
Sat, 02 May at 09:00 am Újbudai séták 4.1 Budai Arborétum (május 2.)

Budai Arborétum

Izgalmas sup kaland az var\u00e1zslatos Ipolyon
Sat, 02 May at 11:00 am Izgalmas sup kaland az varázslatos Ipolyon

Népsziget 1-3 Budapest Evezős Egyesület, Budapest

Va\u00addon n\u0151tt \u00e9t\u00adte\u00adrem
Thu, 07 May at 06:00 pm Va­don nőtt ét­te­rem

Corvin tér 8., Budapest, Hungary, 1011

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events