V. Csákvári Újévi Koncert

Schedule

Sat Jan 03 2026 at 07:00 pm to 10:00 pm

UTC+01:00

Location

Szabadság tér 9/a, Csákvár | Szekesfehervar, FE

Advertisement
Már hagyománnyá vált, hogy az új esztendőt egy olyan gálakoncerttel nyitja meg a társulatunk, amelyen a hungarikumnak számító operett műfaj örökzöld slágerei, romantikus melódiái, vérpezsdítő dallamai csendülnek fel. Ezúttal is a színházunk népszerű művészeinek előadását láthatja a közönség, hiszen többek között Pacskó Dorka, Teremi Trixi, Vörös Edit, Domoszlai Sándor, Faragó András, Kiss Zoltán, Kovács Szilárd tolmácsolásában szólalnak meg Kálmán, Lehár, Huszka, vagy éppen Ábrahám Pál szerzeményei. Az est sztárvendége Oszvald Marika lesz. Az élőzenekaros produkció látványvilágát színházunk tánckara teszi teljessé, hogy ezúttal is a csákvári publikum repülhessen el a boldog békeidők meseszerű világába. Tartsanak velünk és Csonka András műsorvezetővel a csengő-bongó, varázslatos időutazásra!

Szereplők:
Pacskó Dorka
Teremi Trixi
Vörös Edit
Domoszlai Sándor
Faragó András
Kiss Zoltán
Kovács Szilárd
Közreműködik a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar,
Rátonyi Róbert Színház Tánckara,
Rátonyi Róbert Színház Stúdiós növendékei

Vezényel: Szabó Mónika

Az est házigazdája: Csonka András
Advertisement

Where is it happening?

Szabadság tér 9/a, Csákvár, Szabadság tér 7, Csákvár 8083, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
R\u00e1tonyi R\u00f3bert Sz\u00ednh\u00e1z

Host or Publisher Rátonyi Róbert Színház

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Szekesfehervar

ISTV\u00c1N, A KIR\u00c1LY - A KONCERT
Sat, 03 Jan at 08:00 pm ISTVÁN, A KIRÁLY - A KONCERT

MET Aréna Székesfehérvár

CONCERTS MUSIC
FEST\u00c9S SZABADON V\u00c1LASZTOTT T\u00c9M\u00c1BAN - egy\u00e9ni \u00e9s p\u00e1ros fest\u00e9s Szfv\u00e1ron
Sun, 04 Jan at 03:00 pm FESTÉS SZABADON VÁLASZTOTT TÉMÁBAN - egyéni és páros festés Szfváron

Festegess Timivel / Élményfestés Székesfehérváron és Online festés

FESTIVALS
Mindfulness-alap\u00fa stresszcs\u00f6kkent\u00e9s (MBSR) polivag\u00e1lis gyakorlatokkal
Wed, 07 Jan at 05:00 pm Mindfulness-alapú stresszcsökkentés (MBSR) polivagális gyakorlatokkal

Zámoly u. 59., Válaszutak Mentálhigiénés Klinika, Székesfehérvár, Hungary, 8000

15. Mozinet Filmnapok: A szeretet, ami megmarad
Fri, 09 Jan at 06:00 pm 15. Mozinet Filmnapok: A szeretet, ami megmarad

Barátság mozi

ENTERTAINMENT
F\u00c9NY A H\u00d3BAN c. k\u00e9p fest\u00e9se Szfv\u00e1ron \/ Festegess Timivel \u00c9lm\u00e9nyfest\u00e9s
Sat, 10 Jan at 10:00 am FÉNY A HÓBAN c. kép festése Szfváron / Festegess Timivel Élményfestés

Festegess Timivel / Élményfestés Székesfehérváron és Online festés

FESTIVALS
Digit\u00e1lis Nevel\u00e9s napjainkban - SZ\u00c9KESFEH\u00c9RV\u00c1R - A Pszichol\u00f3gus Pasi
Wed, 14 Jan at 06:30 pm Digitális Nevelés napjainkban - SZÉKESFEHÉRVÁR - A Pszichológus Pasi

Köfém Művelődési Központ

ART
Mikul\u00e1s-v\u00e1r\u00f3 koncert
Fri, 05 Dec at 05:00 pm Mikulás-váró koncert

Magyaralmás Faluház

CONCERTS
Lord \u2b50 Power \u2b50 Pokolg\u00e9p - Sz\u00e9kesfeh\u00e9rv\u00e1r
Fri, 05 Dec at 06:30 pm Lord ⭐ Power ⭐ Pokolgép - Székesfehérvár

Fezen Klub

CONCERTS
F\u00dcLEm\u00fcle: kast\u00e9lykoncert gyerekeknek Szent Mikl\u00f3s napj\u00e1n
Sat, 06 Dec at 03:00 pm FÜLEmüle: kastélykoncert gyerekeknek Szent Miklós napján

Halász Gedeon Eseményközpont

CONCERTS
MINDEN JEGY ELKELT! - SZ\u00c9KESFEH\u00c9RV\u00c1R - Classic Love for Christmas
Sat, 06 Dec at 05:00 pm MINDEN JEGY ELKELT! - SZÉKESFEHÉRVÁR - Classic Love for Christmas

Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház

CHRISTMAS CONCERTS
Los Andinos koncert - Sz\u00e9kesfeh\u00e1rv\u00e1ron
Sat, 06 Dec at 06:00 pm Los Andinos koncert - Székesfehárváron

Köfém Művelődési Központ

CONCERTS
Winnetou Jr. @ 123-as Rock Klub 2025.12.06. 19:00
Sat, 06 Dec at 07:00 pm Winnetou Jr. @ 123-as Rock Klub 2025.12.06. 19:00

123-as Rock Klub

Blahalouisiana in Sz\u00e9kesfeh\u00e9rv\u00e1r
Sat, 06 Dec at 07:00 pm Blahalouisiana in Székesfehérvár

Petőfi Kultúrtanszék

CONCERTS MUSIC
Hangol\u00f3dj magadra! - SZ\u00c9KESFEH\u00c9RV\u00c1R - Zeneter\u00e1pi\u00e1val az \u00f6nismeret \u00fatj\u00e1n - Pa\u00e1r Julcsi
Tue, 09 Dec at 06:30 pm Hangolódj magadra! - SZÉKESFEHÉRVÁR - Zeneterápiával az önismeret útján - Paár Julcsi

Öreghegyi Közösségi Ház

CONCERTS
Yi-Wei Yang \/ Szab\u00f3 S\u00e1ndor \/ Major Bal\u00e1zs | Lak\u00e1skoncert @ Ben utca
Sat, 13 Dec at 07:00 pm Yi-Wei Yang / Szabó Sándor / Major Balázs | Lakáskoncert @ Ben utca

Bem utca 26, Kápolnásnyék 2475, Magyarország, Kápolnásnyék, Hungary, 2475

CONCERTS
ESTI KORN\u00c9L \u2022 SZ\u00c9KESFEH\u00c9RV\u00c1R \u2022 12.13.
Sat, 13 Dec at 07:00 pm ESTI KORNÉL • SZÉKESFEHÉRVÁR • 12.13.

Petőfi Kultúrtanszék

Rutkai Bori adventi gyermekkoncertje a M\u00e1r v\u00e1rtalakban
Sun, 14 Dec at 04:30 pm Rutkai Bori adventi gyermekkoncertje a Már vártalakban

Király sor 66., Székesfehérvár, Hungary, 8000

CONCERTS
JAZZ50 \u2013 M\u00e1rkus J\u00f3zsira eml\u00e9kez\u00fcnk
Wed, 17 Dec at 06:00 pm JAZZ50 – Márkus Józsira emlékezünk

Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Fürdő sor 3.

MUSIC ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Szekesfehervar?

Discover Szekesfehervar Events