Tüskevár 25

Schedule

Fri Nov 07 2025 at 09:30 am to 09:00 pm

UTC+01:00

Location

Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház | Budapest, BU

Advertisement
A Tüskevár Iskola és fenntartója, a Hiperaktív Alapítvány 25 éves. Ebből az alkalomból szeretettel meghívjuk a születésnapi rendezvényünkre!
Többek között szakmai nappal ünnepeljük ezt az évfordulót. Három témában, gyerek – család – iskola, fogjuk körül járni a közoktatás jelenlegi helyzetét. Pódiumbeszélgetést szervezünk, egyenként másfél órás időtartamban.
Alapvetően arra keresnénk a válaszokat, hogy milyen szerepe van/lesz/lehetne az iskolának mint intézménynek ebben a mostani változó világban. Nem akarunk direkt üzeneteket küldeni senkinek, de ha néhány gondolat célba ér, már érdemes volt találkoznunk és beszélgetnünk egy jót.
A rendezvény nyilvános, így a hallgatóság soraiban biztos, hogy ülnek majd szülők is, szakemberek is.
A szakmai programot követően, 15:00 órától az iskolában sörcsap, fűtött sátor, meleg étel, finom sütemények és élő zene várja a volt diákjainkat, szüleiket, a jelenlegi szülőket és meghívott vendégeinket. (1041 Lőrincz utca 40-42., két perc sétára az Ifjúsági Háztól)
MEGHÍVOTT VENDÉGEINK:
Család (9:30 – 11:00)
Szigethi Zsófia gyógypedagógus, egyetemi oktató
dr. Kovács Ferenc gyermekpszichiáter
dr. Takács István gyógypedagógus, egyetemi docens
Gyerek (11:30 – 13:00)
dr. Páli Judit klinikus gyermek-, neuro- és pedagógiai szakpszichológus
dr. Gráf Rózsa gyógypedagógus, egyetemi adjunktus
Farkas Gábor pszichopedagógus, speciális szakpedagógus, közoktatási szakértő
Iskola (13.30 – 15.00)
Mezei Katalin pedagógus a Burattino Iskola alapítója, vezetője
Hirmann László pedagógus, Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója
Metzger Balázs gyógypedagógus, FPSZ főigazgató-helyettes
Rab András tanító, a Dunakanyar Alternatív Magániskola alapítója
Advertisement

Where is it happening?

Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, István út 17, Budapest 1042, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
T\u00fcskev\u00e1r Iskola

Host or Publisher Tüskevár Iskola

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Funkcion\u00e1lis Cross Training workshop
Fri, 07 Nov at 09:00 am Funkcionális Cross Training workshop

BME Sportközpont

WORKSHOPS SPORTS
PontyShow 2025
Fri, 07 Nov at 09:00 am PontyShow 2025

Hungexpo

Rohmann Imre zongora mesterkurzusa
Fri, 07 Nov at 09:00 am Rohmann Imre zongora mesterkurzusa

Menyecske utca 2, Budapest 1112, Magyarország

Lelkigondoz\u00e1s a p\u00fcnk\u00f6sdi kereszt\u00e9nys\u00e9gben (Konferencia a Magyar Tudom\u00e1ny \u00dcnnepe alkalm\u00e1b\u00f3l)
Fri, 07 Nov at 09:00 am Lelkigondozás a pünkösdi kereszténységben (Konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából)

Pünkösdi Teológiai Főiskola

BUSINESS CONFERENCES
Ment\u00e1lis \u00e1ll\u00f3k\u00e9pess\u00e9gi tr\u00e9ner k\u00e9pz\u00e9s- MTQ
Fri, 07 Nov at 09:00 am Mentális állóképességi tréner képzés- MTQ

Wesselényi u. 73., Budapest, Hungary, 1077

4. S\u00e1rga-tenger WT Taekwondo Formagyakorlat Szemin\u00e1rium \u00e9s Verseny
Fri, 07 Nov at 10:00 am 4. Sárga-tenger WT Taekwondo Formagyakorlat Szeminárium és Verseny

Sashalmi tér 1., Budapest

SPORTS
Thai (Tradicion\u00e1lis) Gener\u00e1l Massz\u00e1zs I. Alapok
Fri, 07 Nov at 10:00 am Thai (Tradicionális) Generál Masszázs I. Alapok

Vörösvári út 7., Budapest, Hungary, 1035

Autumn Swing Challenge 2025 - WSDC event
Fri, 07 Nov at 11:00 am Autumn Swing Challenge 2025 - WSDC event

The Aquincum Hotel Budapest

CONTESTS WORKSHOPS
K\u00e9t zsinag\u00f3ga - \u00e9s azon is t\u00fal
Fri, 07 Nov at 11:00 am Két zsinagóga - és azon is túl

Herzl Tivadar tér

Kerek\u00edt\u0151 Mond\u00f3k\u00e1z\u00f3 0-3 \u00e9ves korig - j\u00e1t\u00e9kos foglalkoz\u00e1s
Fri, 07 Nov at 11:00 am Kerekítő Mondókázó 0-3 éves korig - játékos foglalkozás

FSZEK Sétáló utcai Könyvtár

33. Beauty Forum Budapest szakki\u00e1ll\u00edt\u00e1s \u00e9s v\u00e1s\u00e1r
Fri, 07 Nov at 12:00 pm 33. Beauty Forum Budapest szakkiállítás és vásár

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

BUSINESS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events