Trail Crew XL

Schedule

Sun, 26 Apr, 2026 at 08:45 am

UTC+02:00

Location

Fenyőgyöngye | Budapest, BU

Advertisement
Reggeli napfény, hűvös tavaszi szellő, álmos, mosolyok, madár és Garmin csicsergés. Míg a többiek a Balatonnál, aszfalton köröznek, számodra eljött a hétvégi hosszú terepfutás ideje a Trail Crew csapattal.
Miről is szól ez a futás?
Szeretnénk kipróbálni és teret adni az igénynek, hogy legyen olyan terepes hétvégénk, amikor hosszabb távokat futunk. Ez a típusú közösségi futás kicsit más struktúrát igényel, mint ahogy általában mennek a futásaink.
Tehát, ezen a 24 kilométeres körön, nem lesz összevárás és nem lesz “záróbusz”, mindenki a saját navigációjáért és biztonságáért felel. Ezt másképp nem tudjuk kivitelezni, szóval most készüljetek kicsit komolyabban! Ehhez önállóságra és egymásra figyelésre van szükségünk tőletek. De tudjuk, hogy ezekben jók vagytok, ezért is merjük ezt most elindítani, kipróbálni veletek.
Futás előtt kis csapatokba próbálunk osztani titeket, akikről tudjuk, hogy kb. azonos tempóban futtok. Ezek a kis csapatok fognak együtt futni végig, így mindenki a neki leginkább megfelelő tempóban tudja teljesíteni az edzést. Fontos, hogy mindenki töltse le az órájára az útvonalat, ha pedig nincs track az órán, akkor legalább valamilyen telefonos applikációban legyen meg (pl. ingyenes a HuKi app, vagy fizetős Természetjáró, AllTrails, OsmAnd+, Bergfex)
Találkozó: Fenyőgyöngye parkoló

8:45 - Gyülekező
9:00 - Indulás
12:00 - Nyújtás, bandázás
Csomagokat egymáshoz autókba fogjuk tudni bepakolni a futás elején.
Útvonal: Tailwind Challenge - Endurance Fuel Loop
24 km, 1500 m szint.
GPX: https://drive.google.com/file/d/1o2t-IcTp4buwLzpX-HORMQmwVC4mvtj-/view?usp=drive_link
FONTOS, hogy legyen nálad:
Megfelelő mennyiségű frissítés (CH+víz)
Izolációs fólia
Navigációs lehetőség
Időjárásnak megfelelő, réteges öltözet
Az útvonalba könnyen iktathatók rövidítési lehetőségek, levágások. A kiírt táv ne tartson vissza a közösségi élménytől.
Reméljük, hogy élvezni fogjátok ezeket a futásokat is.

Csatlakozz hozzánk a természetbe, egy jó hangulatú hétzáró terepfutásra, mielőtt az egész heted a betonrengetegben töltöd!
Az edzések INGYENESEK! A futáson mindenki saját felelősségre vesz részt!
Miért érdemes csatlakozni hozzánk?
A Crew, akikkel futhatsz aszfalton vagy terepen. Hétköznap vagy hétvégén. Reggel vagy este.
A Crew, akikkel futhatsz Budapest számos pontján. Lehetsz kezdő vagy haladó. Lehetsz fiatal vagy idős.
A Crew akire számíthatsz, hogy ne lógd el az edzéseket és legyen rendszer a
futásaidban.
A Crew, aki motivál, hogy benevezz egy versenyre, vagy ugyanott legyél
önkéntesként része az élménynek és segíts, szurkolj a társaidnak.
A Crew, ahol kipróbálhatod a terepfutást, a résztávos edzéseket vagy az esti
fejlámpás futásokat.
A Crew, ahol új barátaid lesznek, akikkel a mozgás buli, közösségi élmény és
értékes időtöltés.
A Crew, aki elhozza Nektek a különböző futóspecifikus brandek, márkák termékeit, hogy kipróbálhassátok, tesztelhessétek.

KÖVESS BE A CSATORNÁINKON (Facebook, Strava, Instagram, Tik-tok)
Gyere és csatlakozz hozzánk Te is!
Vivi, Marci


Advertisement

Where is it happening?

Fenyőgyöngye, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Run Crew

Host or Publisher Run Crew

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

G\u00f6d\u00f6ll\u0151 Tavaszi Ker\u00e9kp\u00e1ros teljes\u00edtm\u00e9nyt\u00fara
Sun, 26 Apr at 08:00 am Gödöllő Tavaszi Kerékpáros teljesítménytúra

Gödöllő, Főtér, Világbéke Gong feletti terasz

Mikl\u00f3si Fut\u00f3nap
Sun, 26 Apr at 08:00 am Miklósi Futónap

Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok

III. Str\u00e1zsa-hegyi Toyota Kov\u00e1cs Trail Fut\u00f3verseny
Sun, 26 Apr at 08:00 am III. Strázsa-hegyi Toyota Kovács Trail Futóverseny

Szent Orbán tér, Monor 2200, Magyarország

TRIPS-ADVENTURES
G\u00f6rbeorsz\u00e1gi csavarg\u00e1s a Tepke kil\u00e1t\u00f3hoz
Sun, 26 Apr at 08:30 am Görbeországi csavargás a Tepke kilátóhoz

Kozárd, buszmegálló

Procycling A38- Spring
Sun, 26 Apr at 09:00 am Procycling A38- Spring

A38 Hajó

Minden Ami Kocka,Figura \u00e9s egy\u00e9b J\u00e1t\u00e1k B\u00f6rze
Sun, 26 Apr at 09:00 am Minden Ami Kocka,Figura és egyéb Játák Börze

Molnár Sziget Tündérkert

SPORTS
\u00d3rab\u00f6rze 2026.04.26. Vas\u00e1rnap
Sun, 26 Apr at 09:00 am Órabörze 2026.04.26. Vasárnap

Radisson Blu Béke Hotel, Budapest (Budapest)

Aut\u00f3s vezet\u00e9stechnikai tr\u00e9ning
Sun, 26 Apr at 09:00 am Autós vezetéstechnikai tréning

Lugas utca 8697 hrsz (GPS: Ragád utca 13., innen még egyenesen 200 m-re található a pályánk), Szigetszentmiklós, Hungary, 2310

Runners' Strength - GymBeam Run Club Radv\u00e1nyi Alexandr\u00e1val
Tue, 07 Apr at 06:30 pm Runners' Strength - GymBeam Run Club Radványi Alexandrával

80 Váci út, Budapest, Budapest, 1133

Tavaszi Fog\u00f3cska 2.0
Sat, 11 Apr at 08:00 am Tavaszi Fogócska 2.0

Keresztúri-Erdei Tanösvény

DOG
FUT\u00c1SREHABILIT\u00c1CI\u00d3-REEDUK\u00c1CI\u00d3K\u00c9PZ\u00c9S
Sat, 11 Apr at 08:00 am FUTÁSREHABILITÁCIÓ-REEDUKÁCIÓKÉPZÉS

Budapest, Hungary

EGY RITMUSBAN \u2013 100 km \u2022 100 vers \u2022 Egy k\u00f6z\u00f6ss\u00e9g
Sat, 11 Apr at 08:00 am EGY RITMUSBAN – 100 km • 100 vers • Egy közösség

Csömöri-tó

SPORTS
XII. Dunakeszi Futakeszi
Sat, 11 Apr at 10:00 am XII. Dunakeszi Futakeszi

Dunakeszi repülőtér

2. DRK DJ Run - A zene j\u00f3 helyekre visz. \ud83c\udfc3\u200d\u2642\ufe0f
Sat, 11 Apr at 10:00 am 2. DRK DJ Run - A zene jó helyekre visz. 🏃‍♂️

Margitsziget Szökőkút

P\u00fcnk\u00f6sdf\u00fcrd\u0151i Csal\u00e1di Fut\u00f3nap
Sat, 18 Apr at 08:00 am Pünkösdfürdői Családi Futónap

Fő tér 2., Budapest, Hungary, 1033

XXIII. Ker\u00fcleti T\u00faranap
Sat, 18 Apr at 08:00 am XXIII. Kerületi Túranap

Tündérkert - Molnár-sziget, Soroksár

H\u00fasv\u00e9ti nyulas fut\u00e1s 2026
Sat, 18 Apr at 09:00 am Húsvéti nyulas futás 2026

Népliget

X. OHP rekordfut\u00e1s 2026.04.18.
Sat, 18 Apr at 10:00 am X. OHP rekordfutás 2026.04.18.

Óhegy park futókör

Ny\u00falcip\u0151bolt CIP\u0150TESZT ROADSHOW - BUDAPEST 2026
Sun, 19 Apr at 08:00 am Nyúlcipőbolt CIPŐTESZT ROADSHOW - BUDAPEST 2026

Margitszigeti Atlétikai Centrum

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events