The M O J O :: koncert :: Hunnia
Schedule
Wed Oct 22 2025 at 08:00 pm to 11:55 pm
UTC+02:00Location
Hunnia Bisztró | Budapest, BU
Megszólalásuk védjegyévé vált, hogy gyakran három szólamban énekelnek, a zenei lehetőségeket olyan ritkán látott hangszerekkel színesítik, mint a diddley-bow, a cigar box, a harmonetta, a basszus harmonika, és szeretik a végletekig kihasználni az élő zene dinamikai határait.
Olivérnek, mint dalszerzőnek köszönhetően a repertoárjuk mára szinte csak saját számokból áll, kiegészítve néhány érdekesen kiforgatott feldolgozással.
Több mint tíz éve bővültek öt tagú zenekarrá, majd 2024-ben új tagok váltották az előző ritmusszekciót.
A zenekar hangzását tovább színesítette, hogy a basszushangszer a tuba lett a nemzetközileg is ismert Mazura János csatlakozásával, a dobos, Blaskó György pedig szinte minden műfajban kipróbálta magát korábban.
Megalakulásuk óta 7 nagylemezt készítettek, a legutóbbi 2025 áprilisában jelent meg „The Best Is Yet To Come” címmel. 2016-ban „Traveling Blues Nights” néven önálló projektet indítottak az Európában is közismert Tim Lothar - énekes gitárossal, akivel két albumot is kiadtak.
A zenekar tagjai:
♢ Szabó Tamás – ének, szájharmonika, basszus harmonika, harmonetta
♢ Honfi Imre Olivér – ének, elektromos gitár, diddley bow, cigar box
♢ Horváth János – ének, akusztikus gitár�, elektromos gitár
♢ Mazura János – tuba
♢ Blaskó György – dob
Elérhetőségek:
www.facebook.com/TheMojo.hu/
vagy:
https://www.youtube.com/@TheMOJO
klip:
Where is it happening?
Hunnia Bisztró, Bank utca 4, Budapest 1054, Magyarország, Budapest, Hungary
Know what’s Happening Next — before everyone else does.