szabó magda estek 1 für elise
Schedule
Wed, 22 Oct, 2025 at 06:00 pm
UTC+02:00Location
Három Holló / Drei Raben | Budapest, BU
Advertisement
Október végétől új sorozattal várunk a Három Hollóban: beszélgetésekre, melyekben közelebb hajolunk Szabó Magda regényeihez. Elsőként a Für Elise kerül terítékre – és innen indul az utazásunk „visszafelé” az életműben. Nem véletlenül: a Für Elise sok szálon kapcsolódik a szerző korábbi műveihez, a Freskóhoz, Az őzhöz, vagy épp a legendás Abigélhez. Hogy pontosan milyen sorrendben haladunk majd tovább? Az egyelőre maradjon titok…Az estek nem egy összefoglaló életmű-narratívát kívánnak létrehozni, hanem azt firtatják, mit mondanak Szabó Magda művei nagyon különböző hátterű irodalmároknak, irodalomtörténészeknek – akik jellemzően nem a szerző életművével foglalkoznak. Ugyanilyen hangsúlyos szempont, hogy mit jelentenek ezek a regények a közönség számára, és milyen párbeszédeket indítanak el.
Az első beszélgetés vendégei:
Horváth-Márjánovics Diána (Győr, 1988), az Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa, a Mészöly Miklós Egyesület elnöke
Szilágyi Márton (Gyula, 1965), az ELTE oktatója, egyetemi tanár, az MTA doktora, számos irodalomtörténeti munka szerzője
A beszélgetés aktív moderátora:
Bocsik Balázs (Szeged, 1997), az ELTE doktorandusza
A regény elérhető a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, bíztatunk mindenki az (újra)olvasásra: https://konyvtar.dia.hu/xhtml/szabo_magda/Szabo_Magda_Fur_Elise.xhtml
Advertisement
Where is it happening?
Három Holló / Drei Raben, Piarista köz 1. (bejárat a Szabadsajtó út felől),Budapest, HungaryEvent Location & Nearby Stays: