SZABÓ GÁBOR 90 // RAMBLER zenekar, km. Kanizsa Gina, Prjevara Miklós, Gyárfás István

Schedule

Fri Mar 20 2026 at 07:30 pm to 09:30 pm

UTC+01:00

Location

Erzsébetligeti Színház | Budapest, BU

SZABÓ GÁBOR 90
Fellép a RAMBLER zenekar,
közreműködik KANIZSA GINA, PRJEVARA MIKLÓS és GYÁRFÁS ISTVÁN „GYAFI”
SZABÓ GÁBOR (1936-1982) a külföldön legnagyobb hírnevet szerzett magyar jazzmuzsikus itthon még mindig kevéssé ismert, hisz 56'-ban Amerikába disszidált, s az akkori helyzetnek megfelelően művészetét elhallgatták itthon. Pedig korszakában úttörő módon zenéjében elsőként vegyítette a jazz, beat, jazz-rock, pop, latin, hindu és a magyar népzenei motívumokat, s ezzel megújította, kitágította a jazz akkoriban kissé szűk látókörű műfaját.
A fiatalok John Legend Save Room című számát, a középkorúak Madonna Mer Girljét, az idősebbek a George Benson által világhírűvé vált Breezint köszönhetik neki, illetve Carlos Santana két alapslágerét, a Black Magic Womant és a Gipsy Queen-t. De különleges gitározásának hatását egyesek felfedezni vélik a Doors egykori gitárosa, Robby Krieger jellegzetes játékában is.
Szabó Gábor március 8-án lenne 90 éves.
***
Rambler zenekar:
A Kispál Gyula által alapított Rambler együttes 2009-ben alakult Szabó Gábor életművének ápolása, zenéjének a közönséggel történő megismertetése céljából. A zenekar 2019-től rutinos, többféle műfajra nyitott zenészekből áll. A formáció nemrégiben a szolnoki születésű Kanizsa Ginával egészült ki, aki több mint egy évtizede az első számú hazai jazz-acapella formáció, a Jazzation altja. A magyar jazz zenészeket évente rangsoroló jazz.hu pedig legfrissebb szakmai listájában az év énekesnőjének választotta.
Az együttes tagjai:
Kispál Gyula - gitár
Nagy Dénes - bőgő
Fekete Attila - ütőhangszerek
Nagy Csaba – dob
Vendég:
Kanizsa Georgina - ének
Prjevara Miklós - gitár
Gyárfás István - gitár

Where is it happening?

Erzsébetligeti Színház, Hunyadvár utca 43/b,Budapest, Hungary
Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Erzs\u00e9betligeti Sz\u00ednh\u00e1z

Host or Publisher Erzsébetligeti Színház

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

MUDFIELD 10 - Budapest \/ D\u00fcrer Kert - vend\u00e9g: BAD SYSTEM
Fri, 20 Mar at 07:00 pm MUDFIELD 10 - Budapest / Dürer Kert - vendég: BAD SYSTEM

Dürer Kert

CONCERTS
A DZSUNGEL K\u00d6NYVE el\u0151ad\u00e1s \/\/ \u00c9RD
Fri, 20 Mar at 07:00 pm A DZSUNGEL KÖNYVE előadás // ÉRD

Szepes Gyula Művelődési Ház- Érd

LIVE-MUSIC ENTERTAINMENT
Epica in Budapest
Fri, 20 Mar at 07:00 pm Epica in Budapest

Barba Negra

CONCERTS MUSIC
Mennyd\u00f6rg\u00e9s a R\u00f3main Reg\u00e1n Lilivel
Fri, 20 Mar at 08:00 pm Mennydörgés a Rómain Regán Lilivel

Losonc utca 13, Budapest 1039, Magyarország

PARTIES ENTERTAINMENT
"Everybody needs somebody... I need you, you, you!" | Blues B.R.Others Show a Muzikumban!
Fri, 20 Mar at 08:00 pm "Everybody needs somebody... I need you, you, you!" | Blues B.R.Others Show a Muzikumban!

Múzeum utca 7., Budapest, Hungary, 1088

CONCERTS ENTERTAINMENT
Harm\u00f3nia Jazzm\u0171hely: Bal\u00e1zs J\u00f3zsef Tri\u00f3 feat. Zana Zolt\u00e1n
Fri, 20 Mar at 08:00 pm Harmónia Jazzműhely: Balázs József Trió feat. Zana Zoltán

Budapest Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
Anna \u00c9s Az 5 Busz | kiazaki | Malter. - S8 Underground Club
Thu, 26 Feb at 12:00 pm Anna És Az 5 Busz | kiazaki | Malter. - S8 Underground Club

S8 Underground Club

Gy\u00e9m\u00e1nt B\u00e1lint & N\u00e9gyessy Barnab\u00e1s Duo \/ Platform Jazz est
Thu, 26 Feb at 07:00 pm Gyémánt Bálint & Négyessy Barnabás Duo / Platform Jazz est

Katakomba pinceszínház

MUSIC ENTERTAINMENT
Kipakol\u00e1s 15. - Projekt
Thu, 26 Feb at 07:00 pm Kipakolás 15. - Projekt

Horanszky utca 5., Budapest, Hungary, 1085

MUSIC ENTERTAINMENT
Bus\u00f3 Diszk\u00f3 - Glencz lemezbemutat\u00f3 x zuzmo
Thu, 26 Feb at 07:00 pm Busó Diszkó - Glencz lemezbemutató x zuzmo

Budapest, Király u. 50, 1061

SOLD OUT \/\/ The 'Mama Don't You Era' Club show \/\/ Turbina, Nagyterem
Thu, 26 Feb at 07:00 pm SOLD OUT // The 'Mama Don't You Era' Club show // Turbina, Nagyterem

Turbina Kulturális Központ

Beethoven-est
Thu, 26 Feb at 07:30 pm Beethoven-est

Zeneakadémia / Liszt Academy

ENTERTAINMENT MUSIC
Budapest Tropical vol. 3 \/\/ Sa\u00efd Chalaban \u2022 INSTANT \u2022 Ingyenes
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Budapest Tropical vol. 3 // Saïd Chalaban • INSTANT • Ingyenes

Instant-Fogas Komplexum

MUSIC ENTERTAINMENT
Hexistence \/ Escape Reality \/ Hazel @ Aur\u00f3ra
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Hexistence / Escape Reality / Hazel @ Auróra

Auróra

POP
Bluestone \u2022 Blues Farsang! \u2022 Renegade Tattoo & Blues Bar
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Bluestone • Blues Farsang! • Renegade Tattoo & Blues Bar

Rákóczi út 17., Budapest, Hungary, 1088

Timeless - Dugatty\u00fas
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Timeless - Dugattyús

Dugattyús

Free Jazz Est: Prell-P\u00e1ndi du\u00f3, B\u00f3dis-Kiss du\u00f3
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Free Jazz Est: Prell-Pándi duó, Bódis-Kiss duó

Atno

MUSIC ENTERTAINMENT
Akosh S. trio | Horv\u00e1th \u00c1ron solo @ G\u00f3lya
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Akosh S. trio | Horváth Áron solo @ Gólya

Orczy út 46-48., Budapest, Hungary, 1089

CONCERTS MUSIC

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events