Soós Tamás // Mitológia

Name: Soós Tamás // Mitológia
Start: 2026-01-29T18:00:00+01:00
Location: Hold utca 12., Budapest, Hungary, 1054

Schedule

Thu, 29 Jan, 2026 at 06:00 pm

UTC+01:00

Location

Hold utca 12., Budapest, Hungary, 1054 | Budapest, BU

Soós Tamás // Mitológia
Megnyitó: 2026. január 29-én, 18 óra
A kiállítást megnyitja: Fehér Dávid művészettörténész
Soós Tamás munkásságát az állandó változás és a különféle kifejezésformák sajátos egymásmellettisége, egyidejűsége jellemzi. A reflektív gesztusfestészettől a tartalmi kiüresítés szélső határáig eljutó, mégis telített és személyes tereket létrehozó meditatív, monokróm festészeten át a művészettörténeti utalásokat és stílusidézeteket felvillantó, szellemes „kvázi-barokk" és manierista stílusmetaforákig, a mítosznélküliség alaphelyzetéből kiinduló, minden pátosztól mentes, frivolan és személytelenül dekoratív „Barokk Melankóliákig" terjed érdeklődése. Látszatra könnyen lép át az egyik alkotói korszakból a másikba, vagy az egyik formarendszerből a másikba, szellemesen és könnyedén mozog a maga által teremtett stílusmetaforák között. Ahány új korszak, annyi újfajta válasz a stílus kérdésére; ahány új módszer, annyi különféle „kínálat" egy érvényes, személyes és reflektív új metafora megteremtésére. Soós számára, és ennyiben művészete tipikusan a posztmodern művészetszemléletet tükrözi, nincsenek tabuk és tiltások, sőt bizonyos értelemben nincsenek megfellebbezhetetlen ítéletek, előírások, kötelező érvényű értékkódexek. S nincsenek pontosan meghatározott, szigorúan kijelölt kutatási területek sem, hiszen maga a kutatás mint analitikus közelítés a művészet lehetséges formái felé, számára irreleváns. Ő ugyanis nem kutat, nem feltérképez egy-egy területet, mert éppen a területek közötti szabad átjárás alapján dolgozik. Számára a művészet egy sajátos kultúrtörténeti, stílustörténeti passage, melyben a művész a nomád módjára szabadon vándorol, s helyfoglalásai, a szabad területeken történő ideiglenes letelepedései a határok relatív értékét, a kultúrtörténeti folyamatok nem evolúciós komplexitását, az értékrendszerek relativitását demonstrálják. Soós „használja" a különféle stílusmetaforákat, mégpedig nem formai értelemben, hanem a bennük megjelenített értékrendszerek, világszemléleti struktúrák beépítésének értelmében. Művészetének szokatlan - és olykor sokakat zavarba ejtő - provokatív változékonysága, munkáinak formai, nyelvi változatossága nem a művész személyiségének szeszélyességéből fakad, hanem a mindenkori új, aktuális kérdések megfogalmazásának igényéből. Mindig egy adott intellektuális helyzet megfogalmazására törekszik, s ehhez használja fel a képi toposzok mögött meghúzódó jelentésrétegeket, mint analógiás példákat, illetve mint - nehezen verbalizálható - kulturális konnotációkat. Olyan vizuális tárgyakat teremt, melyek mintegy vizuális tényként, önmaguk formai, nyelvi megszervezettsége által, egy-egy helyzetet tárnak elénk és tudatosítanak. Az állandó szerepváltás igénye nem az univerzális analógiák felől, hanem az egyedi, érzéki tárgy szenzibilizáló, tudatosító hatása felől közelíthető meg.

A hetvenes években Soós Tamás pszeudó-strukturális problémákkal foglalkozott. De már ebben az időben is számos kontrollálatlan, improvizatív elem volt jelen festészetében, melyek egy új alkotói korszakot nyitottak. A szisztematikusan felfogott és vizsgált kalligrafikus festészetből indult ki, majd hamarosan szakított az analitikus szemlélettel és a szubjektív Én-képzetek stílusmetaforákban való megfogalmazására törekedett. Tiszta gesztusfestményeket alkotott, melyekben a rajzi minőségek egyre erősebbekké váltak. Közvetlenül az improvizatív-informel festésmód után néhány új kompozíciós mozzanatot és szimbolikus formát vezetett be, melyek a kultúrtörténetből származtak.

„Mitológia" - sorozatában az antik „Párisz az almával"-motívum és a keresztény „Keresztelő Szent János"-motívum úgy olvad össze, hogy mindkét értelmezést a művész Önmagára vetíti, s a kalligrafikus felületalakítás spontán, a pillanatnyi létállapot élményét kiíró jelentései „aktualizálják" és személyessé, individuálissá teszik az eredeti motívumot. Fölfedezte magának a „Hannibál-történet"-et, mely különböző attitűdök és morális, történelmi kérdésekre adott válaszok metaforája, és számos festményt, akvarellt készített e témakörben. Soós oeuvre-je e periódusában egy ilyen formában soha nem létezett kultúra piktoreszk képzeletvilága, ennek heroikus figuráival és gondolataival, dinamikus művészetével és színes képzeleti építészetével együtt. Egy finom, komplex kolorizmus jelent meg festői világában éppúgy, mint egyfajta manierista dekadencia: hedonizmus és ornamentalizmus, melyek eltakarják a mély érzéseket és drámai gesztusokat a felület tudatos ornamentalizmusával. Rajzain és kisméretű festményein az ornamentalizmus még erősebbé vált, de az emocionálisan telített irodalmi témavilág, sokrétű jelentéseivel, szimbolikus utalásaival és művészettörténeti motívumaival a „kulturális metafora" megszemélyesítésén alapuló művészi totalitást fogalmazott meg. Ez az alkotói program lehetővé tette számára, hogy egy új identitás hiteles keresését manifesztálja. Soós Tamás művészetét ebből a szempontból lehet igazán megítélni. Műveit, mint a művészi Én szabad önteremtésének esztétikai formáit, a teljesség-keresés szubjektív képeit fogjuk fel. Erre pedig csak az igazán hiteles, erős, belsőleg elrendezett művek késztetnek bennünket. Az 1985-ben festett „Caravaggio" újbarokkos naturalizmusával, ugyanakkor különös festőiségével fordulópontot jelentett Soós művészetében. Elindította a művészettörténeti utalásokat is felvillantó „kvázi-barokk" stílusmetaforákat. A „heroikus tájkép" toposzát újrainterpretáló képeinek sorozata, a tudatosan halmozott „művi" mozzanatok teátrális hatásán keresztül, mintegy indirekt úton jutott el az igazán széles érzelmekig: az élet és művészet, sors és vállalás közös forrásáig. A közép-európai művészettörténetben oly meghatározó szerepet játszó barokk stílus felfokozott pátosza, emelkedettsége, teatralitása úgy épül be Soós képi világába, hogy magával hozta a „viharos időkre" utaló érzelmességet és szélsőségességet, miközben ironikusan vissza is vétetik a fenséget ostromló indulat, s minden viszonylagossá válik: a személyes értékelés és válogatás tárgyává.

//Részlet Hegyi Lóránd A metafórikus forma lehetőségei című tanulmányából//
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
ENG
Tamás Soós // Mythology
Opening: 29 January 2026, 6 pm
The exhibition will be opened by art historian Dávid Fehér
Tamás Soós' work is characterized by perpetual changes, as well as by a peculiar coexistence and simultaneity of different forms of expression. His interest ranges from reflective gesture painting to meditative (monochromatic) works, completely stripped of all meaning yet producing fully charged and highly personal spaces; from the imaginative stylistic metaphors of “quasi-Baroque” and Mannerist influence, abounding in art historical references and stylistic paraphrases, to the “Baroque Melancholies” which start out from the basic situation of a world without myths, and which is free of all pathos while being frivolously and impersonally decorative. He seems to have no difficulty passing from one artistic period to the next and from one system of forms to another, moving between his own stylistic metaphors ingeniously and with an apparent ease. For every new period, he comes up with a new answer to the stylistic problems; for every new method he offers an "option” to create a new metaphor which is both valid, personal and reflective. Soós refuses to accept any taboos or proscriptions (in this respect his art is in line with the Postmodern concepts); he goes even further by refusing to accept any unappealable judgements, rules or obligatory sets of values. Nor does he accept precisely outlined and strictly defined areas for research either, since research as an analytical approach to the possible forms of art is itself irrelevant to him. Soós' work is based precisely on the method of free passage between the various fields, rather than on researching or surveying one particular area . He regards art as a kind of open pasture in the history of culture and styles, to be roamed freely by artists in true nomadic fashion; his encampments, his temporary settlements in open territories, demonstrate the relativeness of boundaries, the non-evolutionary complexity of cultural-historical developments and the conditionality of the different systems of values, Soós uses the various stylistic metaphors, not in a formal sense but in the sense of appropriating the systems of values and the philosophical structures inherent in them. The unusual and provocative inconstancy of his art (which people often find confusing), the variability of his works, both in form and in vocabulary, are not due to a capricious streak in Soós' personality; rather, it originates in the demand felt by the artist to always address problems that are real and current. He always tries to respond to the given intellectual situation, and in doing so, he does not hesitate to use - as analogies or as cultural connotations not readily verbalized - the different layers of meaning hidden behind the visual topos. He presents us with visual objects, which, in their capacity as visual facts and by virtue of their own formal and semantic structures, make us aware of a particular situation. Instead of looking for universal analogies, his art is better approached from the direction of the individual object's power to increase our sensibility and perceptiveness.
In the 1970s Tamás Soós was interested in pseudo-structuralist problems. Nevertheless, his painting already contained some uncontrolled and improvisational elements back then, which eventually came to open a new phase in his art. He started out from a systematically conceived and examined calligraphic painting, but soon turned his back on the analytical forms of art and made attempts to express his subjective self-image in terms of stylistic metaphors. He created pure gesture paintings, in which the graphical qualities were gaining in importance. Immediately after developing the improvisational and informal method of painting, he introduced a number of new compositional elements and symbolic forms of cultural historical origin.
In his series entitled Mythology, the antique motif, “The Judgement of Paris” is combined with the Christian motif, "St. John the Baptist", in such a way that both interpretations are projected onto the artist himself and the meanings describing the sensation of the spontaneous and fleeting psychological state associated with the calligraphic transformation of the surface are actualized. At the same time, he invests the motifs with personal and individual qualities. Soós also discovered the "Hannibal story” which served to him as a metaphor of certain attitudes as well as of answers given to various moral and historical problems, and which he used in a number of his oil paintings and watercolours.
In this period, Soós's oeuvre was based on the picturesque and imaginary world of a culture which, in that particular form, had never existed, and which came complete with its own heroic figures, ideas, dynamic art and colourful and chimerical architecture. A fine and complex colourism entered his painting, along with a kind of mannerist decadence: hedonism and ornamentalism to screen off the deeper feelings and dramatic gestures. While his ornamentalism was increasing in his small scale drawings and paintings, through its multiple meanings, symbolic references and art historical motifs, his emotionally charged thematic world came to express an artistic totality based on the impersonation of the "cultural metaphor”. This artistic programme enabled him to demonstrate the authenticity of his search for a new identity.
This is the viewpoint from which Tamás Soós' art should best be evaluated. His works have come to be regarded as the aesthetic forms of the free discovery of the artistic Self, the subjective pictures of his search for totality. And the only works that can inspire us with such notions are those which are authentic, powerful and have internal order.
With its neo-Baroque Naturalism and strange painterly qualities, "Caravaggio" meant a turning point in Soós' art. Painted in 1985, this particular work was the first of the artist's subsequent series of stylistic metaphors combining 'quasi-Baroque' elements with art historical references. It was in a round-about way, through the theatrical effects of deliberately amassed "artificial" elements, that his series of paintings re-interpreting the topos of "Heroic Landscape" reached the truly deep feelings: the realization of the common source of life and art, of destiny and free will. The dramatic pathos, loftiness and theatricality of Baroque style, which played such a prominent role in the history of art in Central Europe, was incorporated in Soos' visual world in such a way that it brought with it the sentimentality and radicalism associated with the "stormy past", while the passionate strive for majesticity was ironically reduced immediately, making everything relative: the subjects of individual evaluation and choice.
//Excerpt from Lóránd Hegyi’s essay titled The Possibilities of Metaphorical Forms//